a hangulatos vidéki
esték, a bőrödre
tapadó hó,
a fenyvesek sötétje.
Álmaimon
más légzése
szűrődik át,
csuklóm fölött
régvolt éjszakák
takarói lengnek.
Vízesés voltál
ablakomból, szerelem,
duzzadó víztömeg,
nekifeszült
és szerteáradt,
őrjöngve, mint
egy vadállat, mi
egyszerre vonz s taszít.
Elenged a szám,
fiókban őrzött
arcodhoz többé
nem szorítom,
elengedhető mind, amit
akartam, ami lett,
gyűlnek bár markomba,
mint jégkristályok,
tudom jól, senki emberfia
meg nem őrizheti őket.
(Oravecz Péter fordítása)
Forrás: Lélektől lélekig
