https://verskucko.com

Címke: élet

  • Wystan Hugh Auden: Kedves, tedd alvó fejed

    Kedves, tedd alvó fejed
    Hűtlen, halandó szívemre;
    Kör és láz elperzseli
    Sok merengő gyermekarc
    Saját báját. És a sír
    Gyermek-múlást bizonyít.
    Mégis – hajnalig simulj
    Élő lényeddel reám:
    Földi, vétkes vagy, – de lám,
    Nekem hibátlan remek.

    Test és lélek végtelen:
    Két szerelmesnek, ki hitvány
    Aléltságban nyúlik el
    Fönt a szent varázshegyen,
    Vénusz ad nagy látomást:
    Világ-nagy gyönyört s reményt;
    Míg az elvont mélybe tett
    Pillantás felkölti néha
    Kő és jég közt az aszkéta
    Vad, érzéki mámorát.

    Hűség, biztonság kiszáll,
    Hogyha már éjfélre kong,
    Mint a harang halkul el,
    S kényes úrfiak henyén,
    Fontoskodva esküdöznek:
    Mindent magam fizetek,
    Bármit mond a szörnyű kártya.
    Ám ma éjjeltől egyetlen
    Gondolat vagy suttogás,
    Sem egy csók már el ne vesszen!

    Szépség, álom, éj kimúl; –
    Hadd: a hajnal lágy szele
    Álmodó fejed körül
    Legyen oly nap hírnöke,
    Mely szemet-szívet vidít,
    Érd be hát a földi léttel!
    Kínok csúcsán is legyél
    Váratlan erőktől edzett,
    Bántalom éjét virraszd át
    Örök földi szerelemben!

    (Franyó Zoltán fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Vass János: Ne szégyelld kimondani

    Ember, ne szégyelld kimondani: SZERETLEK,
    Ne csak dajkádnak, kedvesednek mondd, szeretlek. . .
    De mondd a Holdnak, a Napnak is, hogy szeretlek,
    És mondd a szélnek, a fellegeknek, szeretlek, szeretlek!
    Mondd a forrásnak, a csermelynek, szeretlek,
    A tavaknak és a tengereknek, szeretlek. . .
    Mondd a hegyeknek, a fenyveseknek, szeretlek,
    És a virágoknak, a mezőknek, szeretlek, szeretlek!

    Mondd a delfinnek, a kismadárnak, szeretlek,
    A pillangóknak, az őzikéknek, szeretlek. . .
    Mondd a Földnek, Égnek, csillagoknak, hogy szeretlek,
    Minden népnek, összes gyermekének, szeretlek, szeretlek!

    Ám ha szégyellnéd kimondani, hogy szeretlek,
    Hát kiáltsák világgá tetteid, szeretlek. . .
    E szócskától megszépül a világ, szeretlek,
    És akkor meglátod, visszakiált, szeretlek, szeretlek!

    Meglátod, visszakiált.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor: Idézetek

    “Három dolog soha nem tér vissza: a kilőtt nyil, a kimondott szó és az elmúlt nap.”

    “Van, akinek a könnye kicsordul a fényben, és van, aki elrejtőzik könnyeivel a sötétben.”

    “Ha bármit kidobsz, éppen akkor lesz rá szükséged, amikor már végképp nem tudod visszaszerezni.”

    “A szereteted ne olyan legyen, mint az éhség, mely mohón válogat ehető és nem-ehető között: hanem mint a fény, mely egykedvűen kiárad minden előtte lévőre.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Maurice Maeterlinck: Idézetek

    “A Kék Madarat nem kell távoli országban keresni. A Kék Madár mindig velünk
    van, ha szeretjük egymást és örülünk az élet legkisebb ajándékainak is.
    De mindig elrepül, ha bántjuk egymást, ha irigykedve figyeljük mások örömét.
    Mert a Kék Madár maga a boldogság, és kalitkája az emberi szív. “

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Csöndes panaszok

    Nagy tengerek mély csöndje van velem.
    Pihennek a szerelmi sóhajok.
    A tenger azért tenger és ragyog!

    Némult a harcok harsogása is,
    Alusznak mind a rontó csapatok,
    De kardjuk azért acél és ragyog!

    És hervatag hajamban a babér
    És virágaim is elhervadók,
    De volt babérom, rózsám s még vagyok!

    Szerelem, harc és élet csöndje ez!
    Valaki néma lesz, hideg, halott,
    De egyszer harcos volt és hárfa volt!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Simone Weil: Idézetek

    „Meg kell tanulnunk vágyakozni az után,
    ami a miénk.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Váci Mihály: A jövő irgalmáért

    Emberek! Mind! Kik ha hisztek, ölni tudtok,
    s kiket a kétség megöl;
    kik ezrekért meghalnátok, de százezerek meghalhatnak
    aggódásotok felől.

    Gyötrők és meggyötörtek, egymást kínzók,
    gyűlölködve szeretők!
    Irigyei, imádói egymásnak, ti egymást várók,
    üldözők!

    Kik egyedül meghaltok, de együtt egymást
    ölitek.
    Magatokat sem bírjátok, s milliók közt boldog mégis
    lelketek.

    Ti vagytok egymásnak sorsa, végzete
    és istene;
    ti vagytok legnagyobb csapás magatokra
    és a Lét ítélete.

    Szeretek köztetek élni, emberek! –
    és azt hiszem,
    nem fogok már ítélkezni, hogy kedvében,
    féltében
    mint segít magán az ember, s hogy éli át
    itt és ott és mindenütt
    ezt a sújtó, ezt a szálló, ezt a rámért életet,
    e szörnyűt és e gyönyörűt.

    Úgy él, ahogy vágya űzi, s ahogy a Lét
    tereli.
    Én jövője irgalmába ajánlom, és forrón, szívből
    megbocsátok már neki.

    Éljetek hát boldogan e világon:
    – talán lehet.
    Én próbáltam és tudom már: – nincsen ennél,
    nincsen semmi nehezebb!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tóth Árpád: Jól van ez így

    Hogy miért vagyok többször szomorú,
    mint víg, ó, kedves, kár úgy számba venni,
    jól van ez így,
    lásd, kell szomorú embernek is lenni.

    Kell lenni szívnek, amelyben kihajt
    s dússá érik az élet szenvedése,
    vak, ferde mag,
    mely mégis, mégis istennek vetése.

    S lásd, van az úgy, hogy ez a bús vetés
    legsúlyosabb kalászát akkor kapja,
    – furcsa titok –
    ha jó időnek fénylőn süti napja.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Peter Noel: Idézet

    A görögök mindig azt kérdezték, ha meghalt valaki:
    Vajon volt benne szenvedély?

    Nos, ez hát a lényeg. Bármit is csinálsz, égjen el benne a szíved.
    Tedd alázattal és szenvedéllyel!

    Legyen az egy csók, egy ölelés, karrier, álmok,
    vagy csak egy nap a munkahetből.

    Forrás: internetes kép

  • Csoóri Sándor: Carmina burana

    Hányfelé, élek, istenem!
    a házam itt van, ott a kenyerem,
    asztalom holdsütésben, székem fagyban,
    szemem sajduló gyászban hagytam.

    Csellengő napok pásztora –
    vagyok a Mindig, vagyok a Soha,
    szakadt estéken nő alszik velem,
    vagy a gyöngyöződő, kifáradt végtelen.

    Budán vagy Pécsett, egyre megy –
    ott gyúlok föl, hol kedvem tönkre megy,
    ott éledek, hol mások föllazulnak,
    borért és bánatért vagy altatókért nyúlnak.

    Talán ha volna otthonom
    s körülmoházna gyöngéd oltalom,
    ez a világ mézesen rámtalálna
    s mint édesfiát, jóízűn fölzabálna.

    Hát élek, ahogy élhetek,
    avas deákként mondok éneket,
    torkom reszel, hangszálam sodrott birkahúr –
    nem leszek soha pártfő, se tisztes gondnok úr!

    Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia