Születésem előtt mintegy 9 hónappal
összegyűlt apám-anyám
(pusztán a Testület működtetése végett),
hogy engem oda-idézve:
életfogytiglanra + halálra
ítéljenek; holott
semmit se tudtak rólam.
– Az ítélet jogtalan, de erős.
Végrehajtása folyamatban.
Fellebbezésnek helye nincs.
Forrás: Szeretem a verseket
El ne feledd soha, amit ígértek
szülők, barátok, költők, iskolák:
hogy kedves, okos, szép, igaz s tiéd lesz,
mit álmaidba szőtt a szomjú vágy:
s a gúzst se aztán, a lárvája-tépett
valót, az ellened-rideg világ
kezét: bírákul a gonosztevőket,
s a kést, mely hited erét metszi át: –
de azt se, hogy volt pár pillanatod,
mely a lét mocskából felragadott
a mindenséget hordó csillagokra:
s az orvos időt, mely emlékké oldja,
amit a kín lelkedbe égetett.
Különben nem bírnád az életet
Forrás: Szeretem a verseket
Ha szívem bomlott, bús malom
S várok rémes pozdorja-sorsra:
Jön hirtelen egy nyugalom.
Ha így szólok: már mehetek,
Nem jöhet már új, sem jó, sem rossz,
Ütő vágy éri szívemet.
Az élet már adott sokat,
Bódítót, furcsát és keservest,
De még valamit tartogat.
Forrás: Szeretem a verseket
Nehéz sört, ami elbutít,
ittam, hogy elfeledjem
a tülekedők mosolyát
s azt is: mivégre lettem.
Zsivány zsivajban elhevert
az élet félig holtan.
Törvény, hogy vért köpött a szám,
s hogy túléltem, okom van.
Forrás: Magyarul Bábelben
Ki nem hagytál őszbeborulni
testvérért, barátért, magamért,
s fogaimat a rabkásától,
szívemet az alázatosságtól
kímélted – korunk istene,
imádlak mindenekfelett,
mert a jeges építkezésekre,
tetvek és tündérek közé
önként mehettem robotolni,
fogaim világos kerítését
oltatlan mésszel be nem meszelték,
orrom s szívem ki nem rohadt.
Fizetlek keserű örömmel,
fekete-sörényes dalokkal,
mikben a mártírok komor
gyászmenete vonul ütemre,
szerelemről és igazságról
lemaradt fájdalmas sereg.
Fizetlek szerelmeimén,
kik mint a küllők a kerékben,
robogó sorsomban forognak.
Ha meg kell halnom, add meg azt:
magamtól történjék halálom,
s életemben örülj nekem,
örülj, hogy olyat szerethetsz
ki soha nem futott utánad,
s kinek bolond vérében a
hála sem virágzott soha.
Forrás: Magyarul Bábelben
Most már tudom, hogy a való világ
nem rím, nem fény, nem forró pillanat.
Most már tudom, hogy mindaz, ami áll,
összeomolhat mind egy perc alatt.
Tudom, hogy a könny, munka és kacaj,
a kincs, tudás, a vágy, a szív, az ész,
ha nincs előttünk cél, hit és remény,
a semmibe, a múló ködbe vész.
Uram, ha vagy, ne adj mást, csak reményt!
A hitet megteremtem majd magamnak,
a ködön át az utat megtalálom,
és meglelem a célokat … ha vannak.
Forrás: Magyarul Bábelben
l
Nem este és nem reggel,
te éjjel kettőkor születtél.
Már akkor sem hagytál aludni,
és hónapokig minden éjjel
kettőkor újra sírni kezdtél.
Nappal aludtál, éjjel bőgtél.
Talán ez volt a bosszú tőled…
Bosszú!
…amiért megszülettél,
pedig apádat már rég nem szerettem.
Nekem ráment az életem…
Hidd el, mindent csak érted tettem,
hogy neked más és sokkal jobb legyen.
Nem tudtam még, hogy romlandó az élet,
akár a gonddal főzött lekvár, vagy befőtt:
ha felhabzsoljuk, vagy eltesszük télre,
mindig, de mindig csak egy vége van…
Most menj! Elég volt.
Hagyj aludni végre…!
Forrás: Magyarul Bábelben
Elég egy oldalpillantás,
s eltűnik a nyár,
ősz kapaszkodik vérző körmökkel
a ház falán,
a borostyán közt bogárhulla,
madármúmia,
tudja jól a nyári sereg,
hogy el kell múlnia,
de kinőtt, röpült, mászott
mégis boldogan,
mert e kurta végtelenben
neki dolga van.
Rábiccentek megnyugodva,
mint egy imára,
én is ilyen árnyat vetek
az idő falára,
ha majd egyszer oldalt pillant
lustán az Isten,
recehártyájára ég
a testem.
Forrás: Magyarul Bábelben
Minden könnycseppnek adassék hála,
Hagyd, szemedből hadd peregjenek.
Inkább sírj, de szüless e világra,
Mert elhull, ki meg nem született.
Élni bárhogy! ha ütnek, ha vernek,
– plazmák éjén többé nincs remény –
Annyi, mint egy zöldfillengős percet
Elcsenni a világ szekerén.
A gyönyört, mint friss retket ropogtasd
És kacagj, míg felkoncol a kés!
Bármi szörnyű, mit az élet oszthat,
Százszor szörnyűbb az, ha sosem élsz.
Szerencsefia, ki megszülethet.
Banyakézben titkos kártyalap:
Ha kihúzod, a játszmát te nyerted,
Hetedhétország királya vagy!
S ha bódít a zselnice-igézet,
A semmi s a minden mámora,
Ujjongással tölt el puszta léted,
Csodák közt e legnagyobb csoda!
S ha nem ütnek arcul az egekben,
Gőgödben a földet meg ne vesd:
Egy az élet, és kis híján egy sem,
A véletlen adta csak neked.
Hamvadás helyett, ó, hidd a lángot,
Pitypangok tövébe leborulj.
A mindenségnek ne sokat rimánkodj,
Fölé pattanj s gyűrd le szilajul!
Ne acsarkodj sohasem a sorsra,
Szíved ha kíntól megszakad,
Mint a koszos, a toprongyos Zorba,
Tánccal ünnepeld meg gyászodat!
A fekete macskának is hála,
Kikre csak rút pillantás jutott,
Illesse a dinnyehéjt is hála,
Talpad amin néha megcsúszott.
S a gyötrelmek gyötrelmének is hála,
Hiszen az is több a semminél,
Hálád még a balsorsot is áldja,
Mert a balsors is – jobb a semminél.
Forrás: Grigassy Éva fordítása
Gondűző borocska mellett
Vígan illan életem;
Gondűző borocska mellett,
Sors, hatalmad nevetem.
És mit ámultok? ha mondom,
Hogy csak a bor istene,
Akit én imádok, aki
E kebelnek mindene.
És a bor vidám hevében
Füttyentek rád, zord világ!
Szívemet, hol annyi kínnak
Skorpiói szaggaták.
Bor tanítja húrjaimra
Csalni nyájas éneket;
Bor tanítja elfeledni,
Csalfa lyányok, titeket.
Egykor majd borocska mellől
A halál ha űzni jő:
Még egy korty – s nevetve dűlök
Jégöledbe, temető!
Pápa, 1842. április
Forrás: www.eternus.hu / Petőfi Sándor: A borozó
