https://verskucko.com

Címke: élet

  • Pilinszky János: Omega

    Összeomlásunk mindent befalaz
    egy pillanatra és örökre.
    A vánkos keményebb lesz, mint a szikla
    és testünk szemétdombnál súlyosabb.

    Ezért élünk. Valamiképpen
    ezért születünk a világra.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • József Attila: Útrakészség

    Ha elmegyek, ha szólítanak,
    Utánam minden ittmarad.
    Össze leszek már én törve,
    Csóktalanul meggyötörve.
    S utánam minden ittmarad.

    Mennyi lány és mennyi ajándék!
    Mennyi bűn és mennyi szándék!
    De a bűnös, én nem vagyok,
    De a gyáva – én az vagyok.
    Mennyi bűn és mennyi szándék!

    Én soha, soha nem nyugodtam,
    Mindig, mindig csak futottam.
    De miért is? – nem is tudom;
    Szilaj Bánat az én hugom,
    Jaj, a hugommal futottam.

    A szerelemmel leszámolok,
    Az élettel elszámolok.
    Nincsen semmim s kire hagyjam,
    Nincs szeretőm, mit tagadjam.
    Az élettel is számolok.

    De csak az bánt most, ha szerettem,
    Hogy balog volt minden tettem.
    Néha bárgyú képpel álltam,
    Hogy szavakra nem találtam,
    Hogy balog volt minden tettem.

    Jaj, nem kisért az arany hangja,
    Se fényes cím nagy harangja.
    S ez a sorsunk – pici ember
    Nagyot merni soha nem mer,
    Csak törődik s nincs haragja.

    Szerettem én is a rózsákat,
    Még jobban a parti fákat.
    Lesz még virág, csókos rózsa,
    Sóhajt fa is le a tóra
    S nem szeretem már a fákat.

    Az én részem, a száz aranyom
    Nem az enyém, mind itt hagyom.
    Össze leszek már én törve,
    Csóktalanul meggyötörve.
    – Élet, Élet, Terád hagyom!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: MINI-LITÁNIA

    Az élő lény mind leendő halott.
    Élni nem teljes lét, csak állapot,
    melynek céljáról tudsz? Én nem tudok.
    — Ne irigyelj embert, növényt, se állatot,
    de tiszteld, mert született, mert él, mert halni fog.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Xénia

    Ha vagyunk oly bátrak,
    kérdezzük szívünket:

    Nem sok az „ünnepnap”?
    Nem kevés az Ünnep…?!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Várnai Zseni: Csodák csodája

    Tavasszal mindig arra gondolok,
    hogy a fűszálak milyen boldogok:
    újjászületnek, és a bogarak,
    azok is mindig újra zsonganak,
    a madárdal is mindig ugyanaz,
    újjáteremti őket a tavasz.

    A tél nekik csak álom, semmi más,
    minden tavasz csodás megújhodás,
    a fajta él, s örökre megmarad,
    a föld őrzi az életmagvakat,
    s a nap kikelti, minden újra él:
    fű, fa, virág, bogár és falevél.

    Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
    innám a fényt, ameddig rám ragyog,
    a nap felé fordítnám arcomat,
    s feledném minden búmat, harcomat,
    élném időmet, amíg élhetem,
    hiszen csupán egy perc az életem.

    Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
    hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,
    s a holnapom? Azt meg kell érni még,
    csillagmécsem ki tudja, meddig ég?!
    de most, de most e tündöklő sugár
    még rám ragyog, s ölel az illatár!

    Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,
    hogy éreztessem, ahogy érezem
    ez illatot, e fényt, e nagy zenét,
    e tavaszi varázslat ihletét,
    mely mindig új és mindig ugyanaz:
    csodák csodája: létezés… tavasz!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bényei József: A világot úgyis ki kell bírni

    A világot úgyis ki kell bírni.
    Ne engedd a virágokat sírni.
    Ne engedd a madarakat félni,
    a hűséget hóban elvetélni,

    az álmokat este megalázni,
    almafákat áprilisban fázni,
    a perceket ne engedd megállni,
    ablakokat örökre bezárni,

    csillagfényű éjszakákra lőni,
    ösvényeket indákkal benőni.
    Ameddig a vállad íve bírja,
    vigyázz minden virágtalan sírra,

    vigyázz minden társtalan magányra,
    füstre, fényre, ember-glóriára.
    Aki árva arccal sír az égre,
    takarj szelíd álmot a szemére.

    Tanulj könnyet, sebet, jajt szeretni:
    valakinek embernek kell lenni.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Dsida Jenő: Békés mederben

    Ma nem lázadtam fel
    a lassú meder ellen,
    ma békésen hömpölyögtem
    és megcsókoltam öreg falvak lábát.

    Ma felüdítettem egy lankadt virágot,
    megfürdettem egy öreg koldust,
    akinek Krisztus-arc volt az arca,
    s tolvajok tutaját mosolyogva vittem.

    Egészen különös béke ez,
    szokatlan érzés, ahogyan kérdezem:
    miért zúgsz erdő?
    Miért sírtok csillagok?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szepes Mária: Titkos kód

    Ruháidat ne szaggasd meg.
    A lehetetlen után ne epekedj.
    Mondj le róla, s egészen a tied.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szepes Mária: Állj meg!

    Minek sietsz, úgyis odaérsz.
    Ahová indulsz úgyse oda mégy.
    Titkos jelek mutatják a valódi célt.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára: Hosszú utazás

    Megint egy újabb állomás?
    Ütöttkopott, sivár, mint annyi más…
    Ásító, fáradt, réveteg falak,
    A sárga fények kábán inganak,
    Lidérces, fülledt álmokkal rokon
    Mindegyvirágok semmihalmokon…

    Megint egy újabb állomás…
    Aztán dübörgő, szédült rohanás:
    Városok, falvak, nevesincs helyek…
    Csattogjatok csak őrült kerekek!
    Vágtassatok! E lomha éjszaka
    Mintha már évek óta tartana…

    Már nincs új szín, nincsen több árnyalat,
    Egyszervolt társunk foszló árnyalak,
    Szerelmünk sója régen elfogyott,
    Hűségünk fénye nézd, hogy megkopott,
    De a vonat száll… völgyön át, hegyen.
    Most átkelünk egy égő tengeren,
    Vagy csak dereng? Hiszen hiába! Késő!
    E moccanás, e jajdulás a végső!
    A megtört ajkak szürke szegletében
    Nem szökken új mosoly, csak gyáva szégyen,
    S egymást lesik a fülke múmiái:
    Ki fog közülünk először kiszállni?

    Forrás: Lélektől lélekig