https://verskucko.com

Címke: életút

  • Marion Zimmer Bradley: Idézetek

    „Soha nem volt és nem lesz könnyű dolgunk!
    De a reményekkel kikövezett út kellemesebb az utazónak,
    mint a kétségbeeséssel teli, bár mindkettő ugyanoda vezet.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Farkas István: Lehetett így is

    A Galaxisban lebegő Lélek voltam csak,
    aztán az Anyám testében levő magzatba
    zuhantam, gyermekként megszülettem,
    s majd Emberként halok meg…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Prohászka Ottokár: Kő az úton

    Gondolod, kerül életed útjába
    egyetlen gátoló kő is hiába?
    Lehet otromba, lehet kicsike,
    hidd el, ahol van, ott kell lennie.
    De nem azért, hogy visszatartson téged
    se, hogy lohassza kedved, merészséged.
    Jóságos kéz utadba azért tette,
    hogy te megállj mellette,
    nézd meg a követ, aztán kezdj el
    beszélni róla Isteneddel.
    Őt kérdezd meg, milyen üzenetet
    küld azzal az akadállyal neked.
    S ha lelked Istennel találkozott,
    utadba minden kő áldást hozott

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Utak

    I

    Hordozhatatlan a magány, ha még
    magaddal sem lehetsz.
    Az út, az út a menedék.
    Örül a lélek és a láb:
    legyőzi a világ
    külön-ítélő kényszerét.
    Egymáshoz kapcsol az út, és egymáshoz ereszt.
    Didereg az ember, a dolgok is vele;
    mind fészkelődik, s útrakel.
    Csak a másiknál van jó helye,
    vagy ha magára talál.
    Akkor megáll,
    és megborzong bele,
    tükörbe lát, szavára szó felel.

    II

    Elnyelte őket a lélek, elnyelte őket a test.
    Egyként nyugszik bennük a szép meg a rettenetes.
    Kuszáltan összevissza, mint bomlott gombolyag,
    puhán tekerőznek mélyedben a járt utak.
    Megindulsz rajtuk olykor, és újra lépegetsz
    föl-alá, amerre szólít a fogyó emlékezet.
    Hű cinkosok ők, akikkel térbe-időbe elérsz,
    de akikkel négy szoros fal dobozába is beleférsz.

    III

    Gazdag a vándor, ha nincs is
    betevő falatja.
    Ballag üres tarisznyával,
    az eget harapja.
    Bokor alá fekszik éjjel,
    s mint az álma, szépen
    kivirágoznak az utak
    szíve közepében.
    Talpra szökken pirkadatkor,
    megy-megy, birodalma
    véghetetlen, mint a láza
    s mint a nyugodalma.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ioan Alexandru: A csikó

    Vályogházba születtem télen,
    Egy-szalmára egy pej csikóval,
    Velem egy nevet kapott ő is.

    Mikor a szavak hámjába bújtam
    S egy-két egymáshoz illesztett szót már
    Elég jól elmakogtam – a csikó betéve tudta
    A csengettyűk minden nyelvét,
    S a fával rakott szekérbe fogva
    Anyja mellett
    Elég jól megállta helyét
    a hámban.

    Amikor én négyéves lettem csikónkat
    Már lónak nevezték,
    Büszkén viselte a nyerget a nálánál
    Semmiben sem különbözőkhöz hasonlóan.

    Amikor iskolába kerültem
    A mi lovunk
    Kukoricáért járta egy hétig a
    Mezőséget, a szárazság idején.
    Amikor városon nevelkedtem

    A mi lovunk
    Tejet, almát, birset és otthonsült-
    Kenyeret hozott a szénával bélelt
    Szekér derekában.

    Amikor katonának mentem
    A velem egyszerre azon a régi télen született
    És nevemet viselő pejlovunk
    Vénségtől kábán pusztult el a
    Falu fölötti kiszikkadt mezőn.

    Kányádi Sándor fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Mészáros Ferenc: Útravaló

    Sohase várd, hogy megértsenek! Nem az a cél, hogy értsenek!
    A cél az út, amelyen jársz. A saját utad.
    Ennek mentén mindig találsz barátra, falat ételre,
    szerelemre, ismerős ismeretlenre.
    Ami mögötted marad, vagy virágba borul, vagy elhervad,
    és porrá válik.
    Amelyik virágba borul a Te utadat jelzi, s annál szebb ez
    az út minél több virág szegélyezi.
    A virág nem csak látvány: illat és üzenet.
    Ha vele van tele a tarisznyád, sohasem leszel éhes,
    szomjas. Életben tart a szeretet.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nagy Attila: Az élet zarándoka

    Indulnom kell tovább, ez a dolgok rendje,
    ahogy minden elmúlik, mögém, az enyészetbe.
    Talán sírni kéne, de nem fog már menni.
    Eltűnt a varázslat, nekem megint nem maradt semmi.
    Összekócol a szél, az éjszaka emlékekkel kínoz,
    tovább kell mennem, tovább, az élet bármit is hoz.
    Sebhelyeim, vesztett csaták emlékei, összetört szívem,
    megroskadva, kínokban égve egyre csak tovább viszem.

    Miért van a jó,
    ha elmúlik újra?
    Miért fogadtak be,
    ha megint rá kell lépnem az útra?

    Csend vacog szívemben, ez a dolgok rendje,
    majd lassan elmúlik, velem, az enyészetbe.
    Talán csak azért fáj, mert elfeledtem
    pár pillanat melegben, hogy ennyi jutott nekem.
    Megtépáz, átjár a sors, az égre tekintek,
    a csillagok felhők fölött, szégyenben rejtőznek.
    Sebhelyeim, dicső csaták emlékei, gyémánt szívem…
    a kegyetlen évek nem tudtak megölni, azt hiszem.

    Szellővel szaladok,
    legyőzöm a halált.
    Ott leszek mindig,
    s dúdolom az ezüst holdnak a magány dalát.

    Forrás: Lélektől lélekig

    Nagy Attila, életút, veszteség, kitartás, belső harc, magány, úton levés

  • Ana Blandiana: Jó volna

    (Farkas Árpád fordítása)

    Jó volna öregen születni,
    Érkezni bölcsen a világba,
    Hogy sorsunk szálait kibontsuk,
    Hogy az első keresztútnál megleljük a helyes irányt,
    S bolyongás-vágyunk lenne minden felelőtlenségünk.

    Aztán egyre fiatalabbak lennénk, egyre fiatalabbak,
    Éretten és erősen érkeznénk az alkotás kapujába,
    S mind tovább… Kamaszokként esvén szerelembe,
    Gyermekké válnánk, mire fiaink születnek,
    Ők mindenképp idősebbek lennének nálunk,
    Beszélni tanítanának, álomba ringatnának,
    És mi zsugorodnánk egyre, mind-mind kisebbre,
    Mint a szőlőszem, mint a borsó, mint a búzaszem…

    Forrás: Index fórum – Kedvesch versek

  • Katona Bálint: Mennyi álmunk volt

    Mennyi élet, mennyi sors,
    jutott a földön,
    mennyi kósza gondolat,
    amíg versemet költöm.

    Volt boldog gyermekkor,
    volt szárnyaló remény,
    voltak lángoló szerelmek
    ifjú korunk egén.

    Mennyit vágytunk utunkon
    a szépre, a jóra,
    mennyi álmunk volt, ami
    soha nem vált valóra.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Szabó Győző Gyula: Hétágú lét

    Az vagy, akinek hiszed magad,
    Vagy az, kinek mások tartanak?

    Hétnek hétféle.
    S hét nyelven beszélsz-e?

    Hét éned, hét alakod van tán,
    Vagy hét pecsét van kiléted titkán?

    Van-e hét életed,
    Vagy egy léted hétágú csupán?

    A sorsod most melyik ágon jár,
    Még hány csalódás, újrakezdés vár?

    Hány lesz a hétfejű sárkány,
    S a hétpróbás gazember, ki utadba áll?

    Hány bőrt nyúz le rólad egy élet,
    Talán épp hetet?

    És lesz-e hétszínű szivárvány,
    Mely megbocsájtja létedet?

    Forrás: Lélektől lélekig