https://verskucko.com

Címke: elfogadás

  • Fábri Péter – Vita aeterna

    Ne nézd, hová vezet,
    s mi fájdalomba visz szeretni bárkit is,
    kivel e földi körhintán csak úgy véletlenül,
    s oly szükségképpen találkozol!

    Te állsz,
    ő szembejön,
    röpíti őt a gép,
    arcodba néz,
    kapaszkodik,
    és jól tudom: rémítő gyorsan elforog
    – de hát nem ő akarja így!

    A kaktusz négy-öt évben nyitja szirmait,
    s négy-öt nap teltén hervad el,
    de mondanád-e: akkor kár is nyílnia,
    ha ily rövid szépségre jó?

    Hogy ki meddig miénk,
    az nem ránk tartozik,
    a mi dolgunk szeretni őt.

    Ha félsz,
    ne nézd a körhintát reménykedőn,
    tudod, hogy úgyis elforog!

    Ajándék légy,
    aki ön-sorsáról mit se tud,
    ki örömöt nem vár,
    csak ad,
    s akkor talán a hinta egyszer csak megáll,
    s a kaktusz nyitja szirmait.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pilinszky János: Elég

    A teremtés bármilyen széles,
    ólnál is szűkösebb.
    Innét odáig. Kő, fa, ház.
    Teszek, veszek. Korán jövök, megkésem.

    És mégis olykor belép valaki
    és ami van, hirtelenül kitárul.
    Elég egy arc látványa, egy jelenlét,
    s a tapéták vérezni kezdenek.

    Elég, igen, egy kéz elég amint
    megkeveri a kávét, vagy ahogy
    „visszavonul a bemutatkozásból”,
    elég, hogy elfeledjük a helyet,
    a levegőtlen ablaksort, igen,
    hogy visszatérve éjszaka szobánkba
    elfogadjuk az elfogadhatatlant.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos – Egyetlen percem

    egyetlen percem
    sincs, amit elcserélnék
    egy másik percért

    Forrás: Kedvesch versek – Index.hu

  • Sík Sándor: Mit mondanál?

    Ha ablakodat megkoccantaná
    A Hűvös Angyal,
    S avval a csöpp lélekharanggal
    Becsengettyűzne födeled alá,
    Amelyet mások meg sem hallanak,
    Csak akiket immár szólítanak, –
    Lelkem, mit mondanál?

    Mondanád: Így jó!? mondanád: Elég!?
    Ajtód kitárnád?
    Vagy fejedre vonnád a párnát
    És dideregve suttognád: Ne még,
    Legyetek türelemmel angyalok,
    Még lenni és zümmögni akarok? –
    Semmit sem mondanék.

    El sem köszönnék, mint egy átfutó
    Nyáréji vendég.
    Még kalapot se vennék,
    Mint aki csak a szomszédban lakó.
    Szökellenék, mint lomha tél után
    A nap, a fű, a fürge szél után
    A mámoros csikó.

    (1941. augusztus)

  • Szilágyi Domokos: Tedd, hogy szeressem

    Tedd, hogy szeressem magamat.
    Tedd, hogy az agyam, hogy a testem
    ne csupán percekig szeressen, mint eddig.
    Mert csak így lehet Téged is, jaj szeretnem,
    szívem,
    ne szélsőségesen, de híven.
    Ne ily szeszélyesen, de hűn.
    Én csúnyácskám, én gyönyörűm,
    én ósdi-keserédesem,
    kencétlenül is ékesen,
    hogy a világ minden éke sem ér föl vele.
    Tedd, hogy a tested gyönyörködvén magad szeresse,
    tedd értem, magadért,
    te tedd kibírhatóvá ezt az életet.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Váci Mihály: Nehéz a szívünk

    Az arcodat ne mutasd szomorúnak.
    Ne lássa senki, mi az, amit eltűrt.
    Jobban kellene szeretni magunkat,
    hiszen mi már nagyon kiérdemeltük.

    A szíveink egymásra zúzva hulltak,
    eggyé forrasztó sors zuhog felettünk.
    Sebeinkért szeretjük már a múltat;
    és a jövőt: – lesz mit fölemlegetnünk.

    Most itt ülünk. Kedves, Te szomorú vagy.
    Az arcom nem mutatja, amit eltűrt.
    Nehéz a szívünk, mert nem könnyű búnak
    ütése alatt ragyog a szerelmünk.

    Egymást szeressük már – ne csak magunkat.
    Hiszen mi már nagyon megérdemeljük.

    Forrás: Váci Mihály Összegyűjtött művei, Magvető, 1979

  • Ady Endre: A halál rokona

    Én a Halál rokona vagyok,
    Szeretem a tűnő szerelmet,
    Szeretem megcsókolni azt,
    Aki elmegy.

    Szeretem a beteg rózsákat,
    Hervadva ha vágynak, a nőket,
    A sugaras, a bánatos
    Ősz-időket.

    Szeretem a szomorú órák
    Kísértetes, intő hívását,
    A nagy Halál, a szent Halál
    Játszi mását.

    Szeretem az elutazókat,
    Sírókat és fölébredőket,
    S dér-esős, hideg hajnalon
    A mezőket.

    Szeretem a fáradt lemondást,
    Könnyetlen sírást és a békét,
    Bölcsek, poéták, betegek
    Menedékét.

    Szeretem azt, aki csalódott,
    Aki rokkant, aki megállott,
    Aki nem hisz, aki borús:
    A világot.

    Én a Halál rokona vagyok,
    Szeretem a tűnő szerelmet,
    Szeretem megcsókolni azt,
    Aki elmegy.

    Forrás: MEK

  • Ágai Ágnes: Nem baj, ha késel

    Nem baj, ha késel.
    Úgyis mindig késik valami:
    a busz, a tavasz, a boldogság,
    a bocsánat,
    a jó szó,
    és néha az ész is.

    Nem baj, ha késel.
    Legalább lesz időm
    megnézni az eget,
    hogyan fárad a kék
    a szürkébe,
    hogyan hajlik a nap
    a háztetőkre,
    mint egy fáradt aranyérme.

    Nem baj, ha késel.
    Majd ülök itt,
    s figyelem,
    hogyan pereg ki a perc
    a markomból.

    Ha megérkezel,
    nem kérdezek semmit.
    Csak mosolyogok,
    mert megjöttél.
    És ez már bőven elég.

  • Ágai Ágnes: Önarckép idős nőként

    Nézem magam a tükörben.
    Nem csinos, nem fiatal.
    De már nem is akarok lenni.
    Arcvonásaim között ott ülnek
    az elmaradt csókok,
    a félbehagyott mondatok,
    a kimondhatatlan szavak.

    Nézem magam a tükörben.
    S látom:
    a vonások mélyén még mindig ott lapul
    valami fény, valami makacs derű,
    amit nem lehet ráncok alá temetni.

    Nem szépülök, nem fiatalodom,
    de már nem is haragszom az időre.
    Minden nap ajándék,
    amit nem várt senki,
    és mégis megérkezett.

    Nem fiatal vagyok – élő.
    Nem szép – de itt vagyok.
    És ez most több, mint elég.