https://verskucko.com

Címke: elmúlás

  • Zelk Zoltán: Micsoda madár

    Jaj, a szelek drótsövénye
    szét ne szedje már,
    földet érjen, megpihenjen
    ez a zöld madár.

    Előbb ágra száll,
    aztán gyöpre száll,
    zöld erdőben, zöld mezőben
    sétál a madár.

    Micsoda madár! micsoda madár!
    kék a lába, zöld a szárnya,
    fűhegyen megáll.

    Idegen a táj,
    továbbmenne már,
    véres még a bóbitája,
    tolla csupa sár.

    Ne menj el, madár,
    kilobban a nyár,
    sárga pernye hull a fákról,
    füstöl a határ.

    Nem megy a madár,
    marad a madár,
    sűrű eső lesz a rácsa,
    ketrece a táj.

    Holnap őszre vál’,
    aztán télre jár,
    fehér fák közt, hómezőben
    sétál a madár.

    Micsoda madár! micsoda madár!
    kék a lába, zöld a szárnya,
    dér gyöngyén megáll.

    🎵 Hallgasd meg a megzenésített változatot

  • Csorba Győző: Rövid lélegzetre

    A határban
    Nagy játéktér a tág határ,
    de nincs játszó gyerek.
    – Mégis van: a szél a búzákon,
    lám, végighempereg.

    Margaréta
    Ni, milyen szép a margaréta!
    mint egy apróka nap:
    közepe sárga, szirmai
    vakító sugarak.

    Március
    Mint piszkos vízbe mártott,
    s most lecsurgatni tartott
    ujjak, olyanok még a
    vadgesztenye-levélkék.

    Kép szürkületkor
    Az ég olyan, mint rossz festő tájképén
    a tenger: olyan mereven-habos.
    És a város sok csúcsával, tornyával,
    mint egy szálkásan eltört faderék.

    Újhold
    Olyan a hold most, mint egy óriás
    levágott körme,
    s a csillagok, mint csodájára csődült,
    temérdek törpe.

    Ágyam
    Együtt aludtam benne az apámmal.
    S ahogy megnőtt a karom és a lábam,
    egyre kijjebb szorítottam belőle.
    Most ő a sírban, s én – magam az ágyban.

  • Luminita Mihai Cioaba: Szerelem sátra

    Olykor
    az eső cseppjeiben
    át tudod csempészni
    a Hold Éjszakáját
    a
    Szerelem Sátrába

    ahol
    a töménytelen
    Szomorúságtól és Szerelemtől
    továbbra
    is hiszed
    hogy
    a Tűz a Vízből születik

    míg
    az Évszakok
    gyökeret vertek a
    végtelen
    pillantásában
    amit
    gyakran
    megérinthetünk
    csak
    nem
    tudjuk
    Mikor…

  • Luminita Mihai Cioaba: Hittem

    Azt hittem Te vagy
    de
    melléfogtam
    és kígyómérget ittam
    az idő serlegéből
    azt gondolván hogy aszú
    és tegnapig
    méreg volt a borom

    Csillagokba takarózom a
    tenger partján
    könnyem sirály szárnyára pereg
    hogy megtelik sírással az ég
    és lelkemben
    eső szitál

    Isten veled suttogom neked
    ezen az éjszakán
    borból töltsetek bort a
    poharamba
    rúgjak be tőle
    még
    innék
    de
    valaki
    homokórát helyez elém

    Szerelem és Homok
    s egy kéz
    hamut
    tölt a
    poharamba.

  • Babits Mihály: A bús rom

    Ki tesz,
    ki vesz,
    s igaz vigaszt
    talál a tettben, boldog az,
    ha tűrt is, boldog mindig az:

    de én,
    szegény,
    csupán tunyán
    búsulok s pusztulok csúnyán,
    búsulva elveszek korán.

    Bár kincs,
    ha nincs:
    arany,
    ha van:
    dúsabb, kinek fájdalma van;
    csak az, csak az vigasztalan,

    akin
    a kín
    nyomot nyomott
    s úgy hagyta őt, mint egy romot,
    úgy hagyta, mint egy bús romot.

    1. február

    Forrás: MEK – Babits Mihály összes versei

  • Babits Mihály: Elgurult napok

    Napjaim mint az elgurult gyümölcsök
    botlanak, futnak, sárban hemperegnek,
    végre megállnak, éjjel, s vég időkig
    kicsi gödrökben poshadnak, felejtve.

    Ki szedi föl fa alól a gyümölcsöt?
    Kis gödrökből a poshadó gyümölcsöt?
    Sárból, szemétből a szennyes gyümölcsöt?
    Ki szedi föl fa alól a gyümölcsöt?

    Óh kedvesem, ne engedd így gurulni
    a lejtőn, fogd köténybe, fogd öledbe
    a bús hullókat, ízlelje meg ajkad
    perceim ízét, mely csak frissen édes!

    Jön a favágó már hallom a léptét
    ütemre s mint a gyilkos szívverése
    konokabb egyre – mit tudom a hangról,
    messze-e még vagy mikor ér idáig?

    Másodpercenként lép egyet kegyetlen.
    És a táj dobban, mint az ágyuzott vár.
    A fiatal fák inganak, recsegnek
    S a vének lepke levelei fogynak.

    Forrás: MEK – Babits Mihály összes versei

  • Babits Mihály: Festett cél, puszta semmi

    Nem tudok kavarogni s nagyra menni,
    mint a vidám dúshomlokú fiúk:
    érzem, hogy festett céljuk puszta semmi
    s a nagy dicsőség álmai hiúk.

    Érzem, hogy legjobb resten elpihenni
    s nincsen tovább már törekedni út:
    rosszkor születtünk s nincs mód újralenni,
    nekünk csupán az élet csontja jut.

    És mégis egyre futok, egyre vágyom
    s valamit keresek még e világon,
    mit nem fogok meglelni sohasem.
    A régi vágyat, régi ifjuságot,
    a régesrégen elhervadt virágot
    s leszüretelt gyümölcsöt keresem.

    Forrás: MEK – Babits Mihály összes versei

  • Faludy György: Halottak napja

    Elnéztem régen, ahogy nagy sorokban
    indult a temetőbe a menet,
    őszirózsával, könnyekkel, szatyorral,
    hogy a holtakkal beszélgessenek.

    Volt, aki apró széket vitt magával,
    a másik ásót vagy kis gyermeket, –
    az enyimek széthulltak a világban –
    most nézem őket s elkeseredek.

    Mert évről évre kevesebben mennek,
    fiatal ritkán; csak az öregebbek.
    A sírokon gyertyák is alig égnek,

    nincs sóhajtás, nem mondanak imát –
    feladták a holttal a közösséget,
    és feladja önmagát a világ?

    (Budapest, 1993.)

    Forrás: PIM – Faludy György válogatott versei

  • Dsida Jenő: Minden nap esttel végződik

    Minden nap esttel végződik.
    Minden zaj csenddel végződik.
    Minden valami semmivel végződik
    és holt betű lesz minden fájdalom.

    Csukják itt is, ott is az ablakot,
    értelmetlen sötét zsalu-szemek
    ölelik magukba arcomat.
    Minden nap estével végződik.

    Kaput keresek, hol nem áll angyal,
    egy szemet, mely nyitva maradt
    s azt mondja nekem: értelek.
    De minden zaj csenddel végződik.

    Ilyenkor a templomokat is bezárják,
    az Isten magára csavarja gomolygó,
    vastag, sokredős ruháját
    – minden valami semmivel végződik.

    Ilyenkor senkinek sem szabad beszélnie,
    a koldusok bokrok alá húzzák magukat,
    a tücsök ciripel. Este lett.
    S néma verssé lesz egy-egy fájdalom.

    Forrás: PIM – Dsida Jenő összes versei

  • Ady Endre: Halottak napján

    Halottja van mindannyiunknak,
    Hisz’ percről-percre temetünk,
    Vesztett remény mindenik percünk
    És gyászmenet az életünk.

    Sírhantolunk, gyászolunk mindig,
    Temetkező szolgák vagyunk!
    – Dobjuk el a tettető álcát:
    Ma gyásznap van, ma sírhatunk!

    Annyi nyomor, annyi szenny, vétek
    Undorít meg e sárgolyón…
    Hulló levelet hányszor feledtet
    A megváltó, a gyilkos ón!…

    Óh, hányszor kell a sírra néznünk,
    Hogy vigasztaljuk önmagunk –
    – Dobjuk el a tettető álcát:
    Ma ünnep van, ma sírhatunk!

    1. november 1.