https://verskucko.com

Címke: emberi gyarlóság

  • Heltai Jenő: Casanova

    Száz éve most, az erkölcsös csehek közt
    Szemét lehunyta egy vidám legény,
    Fölváltva volt ő koldus, úr, író, hős,
    Tiszt, pap, bűvész, kém, gazdag és szegény.
    De bármi volt is, bármily állapotban,
    Ajkán örökkön pajkos szó fakadt,
    A nagy Jacopo Casanova volt ő,
    S mindig szerelmes volt a nagy Jakab.

    Maga megírta sok nehéz kötetben
    Kalandjait (nevekkel) sorra mind,
    Ez immorális és ledér iratba
    A jól nevelt lány bele nem tekint.
    Megírta híven, hogy csent, hogy csatázott,
    Hogy volt az ólmok börtönébe rab,
    De a börtönben, mennyben és pokolban
    Mindig szerelmes volt a nagy Jakab.

    Olasz, görög, német, hollandus, angol,
    Lány vagy menyecske mindegy volt neki,
    Heléna, Róza, Toinon, Tereza
    Báját e mű lelkesen hirdeti.
    S bármerre járt: Velence, Moszkva, Párizs
    Szított szívében újabb vágyakat,
    Kocsin, gyalog, hajón, lovon, ladikban,
    Mindig szerelmes volt a nagy Jakab.

    Volt felesége, meghalt, elsiratta,
    Vett másikat s melléje szeretőt,
    Csókolta azt, kiért a szíve lángolt,
    Reggel, ebédnél, este, délelőtt.
    Nem volt tüzes szívének semmi sem szent,
    És ujjongott, ha új kaland akadt,
    Gyermekkorában, ifjan és elaggva,
    Mindig szerelmes volt a nagy Jakab.

    Száz éve most, hogy meghalt, eltemették
    Az erkölcsös csehek közt valahol,
    Sírja fölött bizonnyal rózsa nyílik,
    S a bokorban fülemile dalol.
    Bár sose tért meg, nem hagyta nyugodni
    A szív, e nyughatatlan húsdarab:
    Az Isten megbocsátja bűneit, mert
    Mindig szerelmes volt a nagy Jakab.

  • Heltai Jenő: A másik

    És szólt a nő:
    „A hajam ében,
    És lágyabb, mint a lágy selyem,
    És itt a szívem közepében
    Ujjong a boldog szerelem.
    Tied a testem, tied a lelkem,
    Te vagy az első, akit öleltem,
    Boldog vagyok, mert a tied vagyok…”
    S a férfi szólt:
    „A másik elhagyott.”

    És szólt a nő:
    „Piros az ajkam,
    És harmatosabb, mint a rózsa kelyhe,
    És végigfut az üdvök üdve rajtam,
    Mikor így tartasz forrón átölelve.
    Szemem sötétebb, mint az égbolt,
    Mikor a fergeteg zavarja…
    Oh, mondd, a másik szintén szép volt?
    Fehér a válla? Gömbölyű a karja?
    Tudott-e súgni-búgni szintén,
    Tudott-e édes csókot adni,
    Meghalni karjaidba, mint én,
    És új gyönyörre föltámadni?
    És lángolt, mint a nap? Szelíd volt, mint a hold?”
    S a férfi szólt:
    „A másik csúnya volt.”

    És szólt a nő:
    „És mégis nappal, éjjel
    Sóhajtva gondolsz vissza rája,
    Amellyel az enyém nem ér fel,
    Mi volt a titka, a varázsa, bája?
    Miben oly nagy, dicső, elérhetetlen?”
    S a férfi szólt:
    „A másikat szerettem.”

    Párizs, 1900

  • Heltai Jenő: Vallomás

    Mi ketten egymást meg nem értjük,
    Nagyon sajnálom, asszonyom,
    De ha nem kellek szeretőnek,
    Egyébre nem vállalkozom.

    Például arra, mit gyakorta
    Szónoki hévvel mond kegyed,
    Hogy meggyötört, szegény szívének
    Legjobb barátja én legyek.

    Legjobb baráti szavamra mondom,
    Megtisztelő egy hivatal,
    De nem vagyok hozzá elég vén,
    S ön aggasztóan fiatal.

    Ön csupa élet, csupa illat,
    Lángol, vakít, hevít, ragyog,
    Hát hogyne szomjaznám a csókját,
    Én, aki angyal nem vagyok?

    Olyan kevés, amit kívánok…
    Ha osztozkodni restel is,
    Legyen a tisztelt lelke másé,
    Nekem elég a teste is.

    Legyen lelkének egy barátja,
    Kivel csevegni élvezet,
    De ez az őrült, ez a mamlasz,
    Ez a barát nem én leszek.

    Legyen övé minden poézis,
    És az enyém: csak ami tény,
    Ő oldja meg a problémákat,
    A ruháját viszont csak én.

    Hogy ez a hang szokatlan önnek,
    Kétségbe, kérem, nem vonom,
    De annak, hogy megértsük egymást,
    Csak egy a módja, asszonyom:

    Adjon az Úr, ki egy tenyérből
    Rosszat is, jót is osztogat,
    Rosszabb erkölcsöket kegyednek,
    Vagy nekem adjon jobbakat!

  • Heltai Jenő: Ima

    Isten, ki élsz, isten, ki úr vagy,
    Itt lenn a földön s fönn a mennyben:
    Add, hogy a drága, az imádott,
    A szőke lány szeressen engem.

    Add, hogy enyém legyen szívének
    Minden szerelmes dobbanása,
    Add, hogy ne sírjon soha másért,
    És ne nevessen soha másra!

    Add, hogy örökké szomjas ajka
    Csak az enyémmel forrjon össze,
    Add, hogy a testét csókjaimmal
    Csak én, csak én – más ne fürössze!

    Add, hogy szemének tiszta kékje
    Vigasztalón csak rám ragyogjon,
    Add, hogy amellyel őt dicsérem,
    A dal szívemből ki ne fogyjon!

    Add, hogy a keblemen találja
    A napsugár s az éj sötétje,
    Add, hogy örökre hű maradjon,
    És senki tőlem el ne tépje!

    Add, hogyha elmegy messze tőlem,
    És jár akármi messze tájon,
    A lelke hozzám visszavágyjon,
    A lelke hozzám hazaszálljon!

    Add, hogy e verset elolvassa,
    S ha elolvasta, hát megértse.
    És add, hogy én is ott lehessek,
    Mikor azt mondja: „Csak azért se!”

  • Heltai Jenő: Ima

    Ha hazatérek kis szobámba,
    Én befejeztem robotom:
    Szűzies, tiszta szerelemmel
    Egy arcképhez fohászkodom.

    Ahogy gyerekkoromban tettem,
    Imára kulcsolom kezem,
    De az imádság nem a régi…
    Már arra nem emlékezem.

    És áhítattal térdre hullok,
    És ajkamon sóhaj fakad:
    „Te, aki jobb vagy mindeneknél,
    Áraszd reám malasztodat!

    Te, akihez a szenny nem ér föl,
    Te édes, szőke, tiszta szent,
    Kinél fehérebb szőke angyal
    Egyetlenegy sincs odafent.

    Emeld magadhoz azt a szolgád,
    Ki most a lábadhoz borult,
    S bocsásd meg néki szeretettel,
    Hogy bűnös és hogy nyomorult.

    Bocsásd meg néki, hogy hitetlen,
    És hogy a bűne millió,
    Hisz nem lehet mindenki tiszta,
    És nem lehet mindenki jó.

    Bocsásd meg néki, hogy szerelmes,
    Hogy életének nem örül,
    És nem lát glóriát sehol sem,
    Csak a te homlokod körül.”