Címke: emberi kapcsolatok

  • Kosztolányi Dezső: Szegények

    Te elfelejted, hogy délben mit ettél,
    kivel beszéltél tegnap, ki az ellenséged, barátod,
    mert gazdag vagy s feledékeny.

    Úgy elhagyod élményeid, mint kiolvasott
    újságaid a gyorsvonatok hálófülkéiben,
    s robogsz tovább,
    köszönve ennek, mosolyogva emerre,
    igen szórakozottan.

    De a szegények még most is tudják,
    mit mondtál te nekik öt évvel ezelőtt,
    hogy végigmentél a budai utcán,
    s megsimogattad szőke kisfiuk fejét,
    ki azóta
    ott porlad a tabáni temetőben.

    Óvják ők azt, ami élet,
    félreteszik, amit csak megérintett,
    mint azt a siralmas bádogdobozt, amelyben
    cigarettát tartottak valaha mások.
    A szegények virrasztanak,
    vigyáznak mindenre,
    élnek tehelyetted is,
    és nem felejtenek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Márai Sándor: Idézetek

    Szeretetet lehet adni és lehet kapni.
    Csak egyet nem lehet: szeretetet zsarolni.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Idézetek

    „Van úgy, hogy találkozunk valakivel, talán sohasem láttuk addig, de alighogy rápillantunk, érdekel, még mielőtt egy szót is váltottunk volna.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • George Matthew Adams – Idézetek

    „Senki sem magától lett olyan, ami.
    Mind ezernyi más emberből vagyunk.
    Bárki, aki valaha is kedvességet tett nekünk
    vagy bátorítóan szólt hozzánk,
    része lett a mi karakterünknek,
    gondolatainknak, és sikereinknek is.”

  • Márai Sándor – idézet

    „De amíg azt hiszed, hogy dobog valahol egy szív,
    mely érted dobog, bocsáss meg az embereknek.
    Egy emberi szív, mely önzetlenül érez irányodban,
    elég, hogy megbocsáss mindazoknak,
    kiknek önző és komisz szívét megismerted;
    elég, hogy megbocsáss az emberek összességének.”

  • Maya Angelou – idézet

    „Megtanultam, hogy az emberek elfelejtik, amit mondasz,
    és elfelejtik, amit teszel.
    Az egyetlen dolog, amire emlékezni fognak,
    az, hogy milyen érzéseket váltottál ki belőlük.”

  • Vavyan Fable – idézet

    „Csillapíthatatlan és legyőzhetetlen szabadságvágyunkhoz
    mohó, szinte gyermekes odatartozásvágy társul,
    és csak látszólagos az ellentét.
    Szabad az, aki szabad szívvel választja meg,
    kitől függjön, hova tartozzon.”

    Forrás: Vavyan Fable

  • Andrew Carnegie – idézet

    „Az emberekkel való foglalkozás nagyon hasonlít az aranymosásra.
    Nem a piszkot keresed, hanem az aranyat.”

    Forrás: Andrew Carnegie

  • Hamvas Béla – Idézet

    „A barátságnak négy formája van: a hősies, az intim, a szellemi és a játékos.
    De az igazi barátság mind a négyet egyesíti, s ezért nyugodtan mondható, hogy ez a barátság négy dimenziója.
    A hősiesség az, hogy feláldozom érte életemet;
    a szellemi az, hogy ahol együtt vagyok vele, az a szellemi világa;
    a játék az, hogy olyan vidáman játszom vele, mint a gyermek;
    az intim az, hogy feltárom magam.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Magános öröm

    Mondod: a bánatod magános,
    Az örömöd ó, még magánosabb,
    Sötétség vagy, ha éjszakába jársz,
    De árnyék vagy, ha reád tűz a nap.
    És minden árnyék külön libegés
    És minden árnyék néma, külön élet,
    A bánat őket összesöpri-mossa,
    A fény mutatja meg a különbséget.

    Mondod: a bánatod magános,
    De volt-e már mély, zengő örömöd?
    Ölelni vágytad a széles világot
    S a vágy, öröm szívedbe fúlt, törött.
    Vágytál röpülni, önmagadon túlra,
    Nem messze, csak egy rokonszellemig, –
    Az örvendezőt hűvös mosolyok
    Önnön szívébe visszakergetik.

    Mint kehely szélén zengő aranycsöppek:
    Az örömital benned muzsikál,
    Túláradna, de nincs merre-hova,
    Leperegne, de csak habozva áll.
    Raksz vértet, páncélt a szíved fölé,
    De ver a szíved vért, páncél alatt –
    Ujjongva szólnál: most boldog vagyok!
    – És összeszorítod a fogadat!

    Forrás: Lélektől lélekig