https://verskucko.com

Címke: emberi lét

  • Pilinszky János – Az ember itt

    Az ember itt kevés a szeretetre.
    Elég, ha hálás legbelűl
    ezért-azért; egyszóval mindenért.

    Valójában két szó, mit ismerek,
    bűn és imádság két szavát.
    Az egyik hozzámtartozik.
    A másik elhelyezhetetlen.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Farkas István – vezeklés

    jól van Uram értelek

    rúgj még rajtam
    néhányat
    megérdemlem

    vessződdel oktass
    hajts a mindennapok
    átkozott mókuskerekében
    míg bele nem pusztulok

    és ha majd a porba zuhanok

    bűneim súlyos
    fekete köveiből
    építs por-testem
    fölé sírt

    de tudnod kell
    sosem akartam több lenni
    csak egy Ember

    vedd magadhoz lelkemet

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor: Én is

    Én is világot hódítani jöttem
    s magamat meg nem hódíthatom.

    Csak ostromolhatom nehéz kövekkel
    vagy ámíthatom és becsaphatom.

    Valaha én is úr akartam lenni
    ó bár jó szolga lehetnék!

    De jaj, szolga csak egy van: az Isten
    s uraktól nyüzsög a végtelenség.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pilinszky János: Milyen felemás

    Milyen felemás érzések közt élünk,
    milyen sokféle vonzások között,
    pedig zuhanunk, mint a kő
    egyenesen és egyértelműen.

    Hányféle szégyen és képzelt dicsőség
    hálójában evickélünk, pedig
    napra kellene teregetnünk
    mindazt, mi rejteni való.

    Milyen
    megkésve értjük meg, hogy a
    szemek homálya pontosabb lehet
    a lámpafénynél, és milyen
    későn látjuk meg a világ
    örökös térdreroskadását.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső – Csöndes, tiszta vers

    Nincs semmim, így megyek magamban,
    tip-top szelíden, csendesen,
    s ha éjjel bántanak a rablók,
    kitárom két üres kezem.

    A rablók sírnak velem együtt,
    olyan-olyan szegény vagyok,
    mint a kisded első fürdetőjén,
    s mint a teknőn a halott.

    De tart a föld ez az enyém még,
    feszül az ég fejem felett,
    s kitárom az örök egeknek,
    örök – mezítlen testemet.

    Forrás: Index.hu / Lélektől lélekig

  • Kiss Benedek – Gyertya vagy lámpa?

    A gyertyában
    leginkább
    az a szép,
    hogy lángját nem lehet
    lejjebb-csavarni.
    Feljebb sem.
    Ahogy tud, ég.
    S tudjuk, ebbe
    bele fog halni.

    A lámpa más.
    A lámpa
    máshogy ég:
    lángja lélekként tud
    felmagasodni.
    Vagy pislákol koldúsmód.
    Ez emberi tét.
    Isten lecsavarja,
    aki talmi.

    Forrás: Index.hu / Lélektől lélekig

  • Baranyi Ferenc – Tanítás a szerelemről

    Pethes Máriának

    Bolygók robbanhatnak szét,
    összekuszálódhat
    a világmindenség évmilliárdos rendje,
    de a „primo amore”
    – az elsődleges, az ősszerelem –
    lebegni fog az elnéptelenedett világűrben is,
    mint az Úr lelke a vizek felett.

    És ha moccanó életet észlel
    bárhol az univerzumban:
    azonnal beleköltözik,
    mert a halhatatlan szerelem
    csakis halandók izzó tavaszában
    hajthat virágot, csodaszépet.

    Ám ehhez az kell,
    hogy újra halandók legyünk,
    nem pedig gépek.

    Így vetve véget rosszkedvünk telének.

    Forrás: Index.hu / Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Axióma

    A szeretésen
    kívül minden emberi
    tett: romépítés.

    Forrás: Magyar Kurír

  • Babits Mihály: Dante

    (Szekszárd, 1921)

    1.

    Egeit az Ember, e vándor állat,
    az évek nyári nappalára s téli
    éjére fülledt üngökként cseréli
    s nyugalmat nyugalomban nem találhat.
    S nem boldog, ha nem pólyázhatja pállott
    életét friss legek selymébe; déli
    édeneit, mint otthonát, kiéli;
    de visszatér megint, s a régi tájat,
    mint régi kedvest, uj szépségben éri.
    Igy én is, amint visszatérek egyre
    anyaföldemre – ama drága Hidra,
    melyen át percem az Örököt éri,
    amelyből jöttem –: az otthoni hegyre:
    úgy térek vissza, Dante tájaidra!

    2.

    Mert énnekem, jaj, a Pokol is otthon
    s jól ismerem a Tisztulás hegyének
    fájó lépcsőit, és az Ég kegyének
    csillagos távlatait; sírva botlom
    lelkem rongyára minden árkon-bokron
    (mint papirkákra, miket útjegyének
    szórt el a vándor), merre a Nagy Ének
    visszavezet, vad erdőn s annyi poklon
    tikkadtan e különös nyaralásra;
    bár minden tulvilágból hazavásva
    fűz Firenzémhez egy mostoha köldök,
    hol mint poklát cipelő útas-ördög
    vagy rab fa, mely hiába nőtt egekbe,
    tengek, lekötve, s mégis számkivetve.

    Forrás: Magyar Kurír

  • Nemes Nagy Ágnes: Madár

    Egy madár ül a vállamon,
    Ki együtt született velem.
    Már oly nagy, már olyan nehéz,
    Hogy minden léptem gyötrelem.

    Súly, súly, súly rajtam, bénaság,
    Ellökném, rámakaszkodik,
    Mint egy tölgyfa a gyökerét,
    Vállamba vájja karmait.

    Hallom, fülemnél ott dobog
    irtózatos madár-szive.
    Ha elröpülne egy napon,
    Most már eldőlnék nélküle.

    Forrás: Magyar Kurír