Mondják: a föld magasból nézve
bolygók között is szépnek szépe:
kék, mint az álmok tündér csillaga.
Dús anyaföld, de mennyi kín szülője:
élő az élőnek lett a megölője.
Küzd itt a fény s vaksötét éjszaka.
Forrong a lét, mint a tűzhányók pokla.
Ős ösztönök vad lángjai lobogva
s vészt lihegve futnak a föld körül.
De ember még nem ért föl ily magasra.
Vad ellentétek különös viadala időnk,
mely most a mélyből fölmerül.
Lerombolt falak házakká magasodnak…
és már egeket ostromol e korszak:
ember kering a légi tér körén.
Új eszközök formálják át a földet,
de föl nem támad az, akit megöltek,
bár rózsaliget virul Lidércén…
piros rózsák a véres föld szívén.
Mély fájdalom, hogy poruk fölött éled
nagy vajúdással az emberibb élet,
de nékik ebből nem jut semmi már…
S hiába minden kőbe vésett emlék,
nem tud róla, kit már az örök nemlét sötét,
időtlen mélységbe zár.
De jók a jóért szót váltanak újra:
merre haladjon hát az ember útja,
hogy békét leljen, ki a földön él!?
Gyógyítani, de sohase feledni,
a népek között erős hidakat verni,
hogy mit lerombolt ádáz szenvedély,
újjá legyen, s élhessen, aki él!
Forrás: margitanyakepeslapjai.bloglap.hu
Ó, mennyi csillag fönt az égen,
ó, mennyi ember itt a földön,
élünk sugarak ösztönében,
anyánk a fény s az élet ösztön!
A csillagok szavát megértem,
az emberektől sokszor féltem,
a csillagok szép, messzi fények…
a gonoszok a földön élnek.
A csillagok dalát megértem,
a csillagok üzennek nékem,
ó, mennyi jóság, mennyi szépség!
A földön is ragyog reménység!
Forrás: margitanyakepeslapjai.bloglap.hu
Ha százszor mondtad, mondd ezerszer,
szívvel és tiszta értelemmel,
kiáltsd világgá szép szavakkal,
avagy viharzó indulattal,
ne félj, hogy hangod, mint a szellő,
oly könnyű és oly légbe lengő,
vagy, mint csöpp víz az óceánban,
elenyészik a nagy világban!
Igen, csupán csak ennyi volna,
hangod, ha egymagában szólna,
de milliókkal egybeforrva,
szíved a föld szavát dobogja;
Ha százszor mondtad, mondd ezerszer:
Békét akar minden ember!
Beszélj a fák, füvek nevében,
kutyád is fél, reszket az éjben,
búvik a vad, mert ő is érzi,
hogy a halál szele kisérti,
a néma halak sem feledték,
testvéreik iszonyú vesztét,
mikor méreggé vált a tenger…
S ki tette ezt? Az ember, ember!
De te, aki a békét véded,
a kövekért is mondj beszédet,
és milliókkal egybeforrva
szíved legyen a lét motorja…
S ha százszor mondtad, mondd ezerszer
Békét akar most minden ember!
Te, minden földrész minden népe,
magad légy önmagad reménye,
tiéd a lét s nemlét hatalma;
Emberiség, vigyázz magadra!
Emberiség! E szóban érzed
talán a nagy testvériséget?!
Emberiség, ez azt jelenti:
tanuljuk meg egymást szeretni…
Kezünk most már gyufát se gyújtson,
nehogy a világ lángragyúljon,
mert mindenütt atom, s atom van,
s elveszünk, az atom, ha robban…
EMBERISÉG, MONDD SZÁZEZERSZER :
BÉKÉT AKAR MOST MINDEN EMBER!!!
