Sötét időkben árnyékát idézted,
s most benned lüktet vér és test szerint.
Arcod görcsébe írja már a végzet
a Laokoon-vonású férfi-kínt.
Forrás: Szeretem a verseket
Címke: erdélyi magyar
-
Áprily Lajos: Laokoon
-
Wass Albert: Tóparton
Titkolódzó, égszínkék habokban
ezüst naszádon úszott át a hold…
S a nyári éjnek mystikus fátylában
remegve játszott száz piciny kobold.Oly szép volt, mintha tündérkertben járnék,
egy tündér-ország rezgő fátyola…
Egy kongó hang úgy reszketett a vízen,
mint vártemplomban búgó orgona…Egy vén daru vonult a tó felett,
ő zengte el búsan panasz-dalát,
s a csillaghulló nyári éjjelen
fáradt szívem itt megnyugvást talált…A daru elment… s egy pillanat alatt
zokogni kezdett sok piciny kobold…
A titkolódzó, égszínkék habokban
ezüst naszád úszott át: a hold.Forrás: Lélektől lélekig
-
Dsida Jenő: Rövid napló
Bárányfelhőt tartok az óljaimban,
emlékeimet nevükön szólítom,
szeretem az embereket.
A csillagok fényes esője alatt
böjtölök és imádkozom este
és a Halálnak minden vacsoránál
külön tányért teszek asztalomhoz.
Ha kérdeznek, halkan felelek,
hiszem a föltámadást.
Márványba vések egy fehér nevet
s eltemetem mélyen a föld alá.Forrás: Lélektől lélekig
-
Kányádi Sándor: Metszet
vannak vidékek gyönyörű
tájak ahol csak keserű
lapi tenyészget sanyarú
sorsú emberek szomorú
szemében alig pislogó
mindegyre el-ellobbanó
fakó reménység révedez
hogy egyszer mégis vége lesz
fekete kendők kalapok
pergamen arcok alattuk
s mint a kezek a térdeken
ülnek maguk is félszegen
a velük rozzant egy-rokon
megszuvasodott padokon
ülnek akár egy metszeten
mexikóban vagy messzi fenn
vancouver jólápolt gyöpén
indiánokat láttam én
így ülni ilyen révedőn
reményt már alig rebbenőn
térdükre ejtett két kezük
az életünk az életük
azért mentem oly messzire
belémdöbbenjen mennyire
indiánosodik szemünk
tekintetük tekintetünk
akár egy temetés utánForrás: Lélektől lélekig
-
Dsida Jenő: Csöndes áldozat
Hatalmasnak indult.
Életében osztozkodó fatársai
ámuló irigységgel méregették: Újra nagyobb vagy.
Koronád, amellyel Meseországot akarod betakarni
és átölelve megvédeni,
ma újra izmosabb lett,
fejlődik, ég felé bomlik, tavaszba-tartó.És büszkén állt a fa.
Lábánál színtobzódásban millió vadvirág feslett,
patak cserregett oda-oda dörgölődve
egy-egy benyúló gyökér-bogához.
Méhek, madarak zsongítón hangversenyeztek fülébe
és nagyon érezte, hogy szép és erős.Egyszer azután jelentés jött.
Halkszavú, kékcsillagos, tücsökzenés esten
lobogóhajú tündér érkezett és megállt
a fa törzsének támaszkodva a patak partján.
Mély-kék szeme riadtan foszforeszkált.
Át akart menni,
de zúgott, tarajlott a vad hegyi ár,
s nem mert a kicsi tündér…
Olyan könyörgőn tudott a fára nézni.S az reccsenve kidőlt.
Végigterült boldog-ájultan a víz fölött,
hogy két kicsi láb folytathassa útját.Forrás: Lélektől lélekig
Kattints a címre a teljes vershez!
-
Dsida Jenő: Fáraók sírja felé
Egyszer megtalálnak.
Meg kell találjanak.Holdas éj lesz a sivatagon.
Két karom, ujjaim
kimerednek a homokból –
Lebontják, ássák a fövenyt
és megtalálnak:
a szívemet is,
a kincsemet is,
a titkomat is.Nyújtott énekkel, teveháton
ügetnek velem
remegő sugár-szőnyegen
Fáraók örök sírja felé.Forrás: Lélektől lélekig
-
Áprily Lajos: Bartimeus
Szép volt, anyám, mikor a két szelíd kéz
megérintette fénytől szűz szemem,
világgá lett a bús világtalanság,
s öröm borzongott át a lelkemen.Koldus-kövem felett, a tér derengett,
arcom felé egy arc világított,
s káprázva néztem hívó, mély szemébe
Annak, ki jött, megállt, meggyógyított.Szép volt, anyám, szememmel simogatni
virág selymét, gyümölcsök bársonyát,
vagy messze-húzó út ívét követni
a dús vetésű Jordán-tájon át.Ma is csodám a csillagsűrűs éjjel,
a nyári éj, mely csóvákat hajít,
a virradat, mely kútvízhez kicsalja
a város nőit és galambjait.Jerikó minden színe birtokom lett.
Egész világ. De meddig lesz enyém?
Ha börtönömbe holnap visszahullnék,
tán elhullatnám s elfelejtenéma pálma zöldjét, esti domb liláját,
barna leányrajt, bíbor rózsatőt.
De lelkem mélyén hordozom halálig,
hogy láttam Őt, anyám, hogy láttam Őt!Forrás: Lélektől lélekig
-
Kányádi Sándor: Egyszer majd szép lesz minden
Egyszer majd szép lesz minden,
a telet s az őszi
félelmet, hidd el,
szerelmünk levetkőzi.Úgy állunk majd a fényben,
mint a virágzó ágak,
büszkén viseljük szégyen
nélküli koronánkat.Sötétben sem kell félnünk,
útjaink beragyogja
hajdani szenvedésünk
virrasztó teleholdja.Forrás: Lélektől lélekig
-
Kányádi Sándor: Lassan eltelik
eltelik a nagy készülődésekkel
lassan eltelik előbb a fele
aztán a másik fele is csak
készülődünk az időközben idő-
szerűtlenné vált nagy mire is
végül a sebtiben sütögetett kis
pecsenyék csömörével a szánkban
mentegetőzve tárjuk szét már csak
arra jó karjainkat sajnos élni
is kellett közben sajnos így igazForrás: Lélektől lélekig
-
László Noémi: Mióta nem kapaszkodom
Tizenhét napja számontartom azt,
hogy nem történik semmi különös.
Reggel megébredek, a nap besüt,
virágot öntözök, és nem tudom,
mi mire ösztönöz.Végzem a dolgom, számolok, és áltatom
magam: holnaptól mindent felrúgok,
de nem vagyok megrögzött lázadó,
csak kissé nyugtalan,mert rég nem írok, rég nem olvasok,
nyelem a port, a levegőt, szaladnak hetek, hónapok,
felbukkan sok jó ismerős, sok apró fájdalom,
a nyakszirtemre ül, hogy leutazzék majd a hátamon
s ha elkerül,kerek, szilárd, áttetsző a szívem,
csak annyit fontos megemlítenem:
rég nem kapaszkodom.Forrás: Lélektől lélekig
