A kimondatlan szó kínoz.
Ki tudná elviselni?
Hová is fordulhat, ki most
nem tud vigaszra lelni?
Félem s kívánom készülő
gyanútlan-őz-szerelmed.
A hallgatáshoz nincs erőm,
ragyogó homlokú gyermek.
Óvlak magamtól: védekezz!
S szeretném: bár ne tennéd!
Hisz édesebb vagy, mint a méz,
kívánság, ölelés, emlék.
Talán csak én teremtelek
magam képére, társnak,
más csillagon laksz, úgy lehet,
csalás vagy öncsalás vagy.
Vagy segíthetsz? A semmivel
naponta szembenézek.
Didergő meztelen szívem
nem védi rég igézet.
Ember vagyok. Szem és tudat,
ki lát, hall, érez, eszmél.
Tudom, hogy sokkal boldogabb,
ha együgyűbb lehetnék.
Légy ölelő part, menedék
veszendő életemben,
kevés, ha nem lehetsz elég,
de mégse hagyj el engem.
Ó, micsoda fény! Mit tegyek?
Sugarak kévéi vernek.
Add nékem gyöngeségedet,
ragyogó homlokú gyermek!
Forrás: Szívzuhogás
