https://verskucko.com

Címke: fáradtság

  • Babits Mihály: Olvasás közben

    Szobámban ülök. Könyv előttem. Apró
    hangyák mászkálnak feketén a könyvben.
    Jaj… nézd… lecsusznak a világos lapról!
    s fejembe bizsegnek… hosszu sor… tömötten.

    S mindegyik egy-egy darabkát elrabló
    súlyos velőm’… vékony csáp… viszi könnyen…
    s agyam e mindig szikra-éhes tapló,
    elfogy!… hál’isten… s megindúl a könnyem…

    A könny, a szelíd, meleg, enyhítő…
    és attól oly érzékeny lesz a kedvem,
    amilyen nem volt száz esztendő óta.

    Megáll… elég vén: meghal az idő;
    a fülem zúg; s lenn mélyen a szívemben
    örök búgássá szélesül egy nóta.

    1. június

    Forrás: MEK – Babits Mihály összes versei

  • Illyés Gyula: Akár a föld

    Arcodról a rőt haragot
    no, töröld le egy mosolygással.
    Ha akarod, nem akarod:
    meg kell békülnöd a világgal
    s velem, ki belőle vagyok.

    Fáradt vagyok, akár a föld,
    hogy tetteimet igazoljam.
    Kegyetlen voltam az előbb?
    Várom a fényt, nálad is jobban,
    a csitítót, feledtetőt.

    Már mint a messze csillagok
    úgy tűnnek, kerengnek köröttem
    az emberek. Magam vagyok.
    Nézd el, hogy te vagy az egyetlen,
    akivel még szót válthatok.

    Forrás: MEK

  • Tóth Árpád: Jó éjszakát

    Falon az inga lassú fénye villan,
    Oly tétován jár, szinte arra vár,
    Hogy ágyam mellett kattanjon a villany,
    S a sötétben majd boldogan megáll.

    Pihenjünk. Az álomba merülőnek
    Jó dolga van. Megenyhül a robot,
    Mint ahogy szépen súlya vész a kőnek,
    Mit kegyes kéz a mély vízbe dobott.

    Pihenjünk. Takarómon pár papírlap.
    Elakadt sorok. Társtalan rimek.
    Megsimogatom őket halkan: írjak?
    És kicsit fájón sóhajtom: minek?

    Minek a lélek balga fényüzése?
    Aludjunk. Másra kell ideg s velő.
    Józan dologra. Friss tülekedésre.
    És rossz robotos a későnkelő.

    Mi haszna, hogy papírt már jó egypárat
    Beírtam? Bolygott rajtuk bús kezem,
    A tollra dőlve, mint botra a fáradt
    Vándor, ki havas pusztákon megyen.

    Mi haszna? A sok téveteg barázdán
    Hová jutottam? És ki jött velem?
    Szelíd dalom lenézi a garázdán
    Káromkodó és nyers dalú jelen.

    Majd egyszer… Persze… Máskor… Szebb időkben…
    Tik-tak… Ketyegj, vén, jó költő-vigasz,
    Majd jő a kor, amelynek visszadöbben
    Felénk szive… Tik-tak… Igaz… Igaz…

    Falon az inga lassú fénye villan,
    Aludjunk vagy száz évet csöndben át…
    Ágyam mellett elkattantom a villanyt.
    Versek… bolondság… szép jó éjszakát!

    Forrás: MEK

  • Várnai Zseni: Fáradt a szívem

    Fáradt a szívem, és halkan ver nagyon,
    Csak jó úgy hosszan ülni a napon,
    Nézni a fákat, és nézni az eget,
    A messziről kéklő nagy hegyeket,
    És lesni a fájó csöndet itt belül,
    Amint a könnyhúrokon hegedül.

    Hallgatni: ver-e még dalt a szívem,
    Meghalt talán, vagy alszik, pihen?
    Vagy, mint a hernyót gubózza selyem,
    Hogy föltámadjon szárnnyal ékesen?
    Tud-e még sírni, könnye van-e még?
    Sikoltani tud-e, ha kínok-kínja ég,
    Tud-e lázongni, mint vulkános hegyek,
    Ha zúg fölötte vészes förgeteg?

    S altatónótát, zengőt, édeset,
    Dalol-e majd, ha elterül az est,
    S a kisfiú álommesére vár,
    Mely aranykertből aranyszárnyon száll,
    Át a nagy, fénylő mesetengeren,
    A fáradt, csöndes szívemet lesem.

    Forrás: margitanyakepeslapjai.bloglap.hu