Címke: feltámadás

  • Jékely Zoltán: Lázár halála

    (Apokrif példázat)

    «…S mikoron Lázár ama szent Intésre
    nyirkos gödréből kilépett vala,
    fogadá őt az ünneplők kara
    s belerántá nagy, boldog ünneplésbe.

    Krisztus eltünt: Ez már nem tartozott rá.
    S Lázár, Lázár, a roncs sírból-kikelt
    evett, ivott, kurjantott, énekelt
    s a másvilágról hősködött az uccán!

    Csurdé lányok táncoltak körülötte

    • mindmegannyi az élet angyala –
      s Lázár rajtok jókat csípett vala
      s tetem kezével farukat ütötte.

    De hogy az éjjel sáncából kiszálla,
    megborzadott a vígadók szive:
    szétugrott Lázár sok korhely hive
    s a városvégén, ím, egyedül álla!

    S most érezé csak istenigazában,
    mi is történt: hogy él, hogy él, hogy él!
    Arcát nyaldosta fínom kerti szél
    s feje felett madárka szólt a fában.

    Palánkról rózsás ág ereszkedett le;
    s mint rongy a bokron, Lázár fennakadt
    vad illatán. Rossz szive megszakadt.
    S meghala. Most már mindörökre.»

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nagy László: Pirosodik Húsvét

    Tél veszíti ingét,
    pirosodik Húsvét,
    hamarosan hazamegyek,
    boldog leszek ismét.

    Kötél meg nem köthet,
    szél vissza nem lökhet,
    aki velem összeveszik:
    porba höntöröghet.

    Nagycsütörtök: átok,
    szeget kalapáltok,
    Isten ellen készülődtök
    ácsok és kovácsok.

    Nagypéntek: habos vér,
    működik a hóhér,
    Jézus meghal bűnösökért,
    jószagú ringyókért.

    Feketednek felhők,
    bőjtölnek a bendők,
    harangnyelvek megbénulnak,
    szólnak fakereplők.

    Nagyszombat sugároz
    a feltámadáshoz,
    selyem-zászlók akadoznak
    bimbózó faághoz.

    Alkonyatkor festek
    piros tojást, kéket,
    borozgatva megköszönünk
    égi üdvösséget.

    Tél veszíti ingét,
    pirosodik Húsvét,
    hamarosan hazamegyek,
    boldog leszek ismét.

    Forrás: Lélektől lélekig


  • Kassák Lajos: Harangszó

    Feltámadott, mondják a népek és megsüvegelik
    nevét a názáretinek, ki az ács fia volt,
    s megenyhült már a szél is, s a rügyek kisarjadtak.

    Kétezer éve látják őt a vének és a gyerekek,
    amint hosszú, fehér ingecskéjében lépeget,
    s alszik a tengerre szállt halászok bárkájában.

    Én is emlékszem rá, mint az egykori játszótársra,
    s ti is, útszéli csavargók és mesteremberek,
    akik hű követői vagytok valamennyien
    a nincstelenségben, az útban és az igazságban.

    Igen, igen, az Ő árnya és visszhangja vagyunk mi,
    s bár nem ízlelhetjük a húsvéti bárány húsát,
    mindennapi kenyerünkben s vizünkben dicsérjük,
    hogy vérünkből való, s meghalt értünk a kereszten.

    Forrás: Lélektől lélekig


  • Reviczky Gyula: Húsvét

    Fakadnak már a virágok,
    Kiderül az ég,
    És a föld most készül ülni
    Drága ünnepét.
    Szíveinkben, mint a földön,
    Ma öröm legyen,
    Feltámadt az isten-ember
    Győzedelmesen!

    Aki tudja, mint töré fel
    Sírját a dicső;
    Aki látja, hogy a földön
    Minden újra nő:
    Gondoljon feltámadásra,
    Mely örök leszen…
    Feltámadt az isten-ember
    Győzedelmesen!

    Forrás: Lélektől lélekig


  • Mészáros Ferenc: Feltámadás

    Feltámadunk?

    Vagy csak remélünk,
    hogy túl mindenen
    vár ránk valami,
    amit nem fog az értelem,
    nem ismer a szem,
    nem tapintjuk bőrét,
    nem halljuk szavát,
    s mégis: mintha itt
    lenne bennünk, bensőnkben,
    rejtve, meghúzódva.

    Mintha ő sodorna,
    ő vinne, nógatna
    Felé, Hozzá,
    az Ő oltalmába,
    világ ellenében,
    minden ellenében,
    ami hajszol
    talmi csillogásba.

    Mi Ő? Ki Ő?

    Hangtalan, lüktető
    dalunk!

    Üzenet
    vissza-visszatérőn:

    feltámad ismét,
    s vele mi is feltámadunk.

    Üres kereszteket
    magunk mögött hagyva
    kelünk a Nappal,
    szállunk a Napba…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor: Nagypénteki aggodalom

    Nagypéntek újra. Gyászlepel az égen.
    Keresztfa, létra minden a helyén.
    A háttér isteni! A golgotás dombon
    virágzik épp a som és a kökény.

    Lehet, hogy edzett vértanúként régi
    sebeinkbe csak ma halunk bele?
    Azt hallom: lesz ecet és szivacs bőven –
    de harmadnapon vajon föltámadunk-e?

    forrás: Szeretem a verseket

  • Dsida Jenő: Ide hallgass

    Most kiállok az esőbe,
    elszántan és
    födetlen fővel.
    És a csattanó villám
    átszalad a szívemen,
    és a zuhogó zápor
    széjjeláztatja szénfekete
    testemet,
    és beszívnak magukba
    a föld pórusai
    ezerkilencszázhuszonnyolc
    június tizenhetedikén.

    De holnap
    rózsaként nyílok ki
    ablakod alatt
    és minden eljövendő
    igaz ember
    szíve alatt.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Móra Ferenc: A szeretet az élet

    Ha majd az ige bételik,
    S az ígért óra érkezik,
    Az Örökkévaló szemén
    Átalragyog egy röpke fény,
    És a föltámadás igéivel
    Az arkangyalnak jőni kell.

    Az angyal szót fogad neki:
    Aranyvesszővel megveri
    Mohos sírhalmok oldalát,
    És zengi ébresztő dalát:
    Reggel van! Újra nap süt! Emberek,
    Ébredjetek, ébredjetek!

    A hosszú rabság véget ér,
    A földre újra visszatér
    Az élet, s boldog vígalom
    Zajátul zeng völgy és halom,
    Hogy száműzetve elfut a halál,
    S az angyalfecske egyre száll.

    De sok-sok sírhalom felül
    Tovább repül kedvetlenül,
    Aranyvesszője nem suhog,
    Ajaka szomorún susog:
    Nektek nincsen miért ébrednetek,
    Mert senkit sem szerettetek!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Őri István: Mondd, mi lesz

    …Mondd, mi lesz, ha megtalál az érzés?
    Mondd, mi lesz, ha hív a messzeség?…

    Mondd, mi lesz, ha érzem: mindez kevés?
    Mi lesz, ha menni akarok – hozzád! veled!
    Mondd, mi lesz, ha csak álmodom kezed?
    s az utat, mely feléd vezet?…

    akkor meghalok
    csendben, szótlanul
    elmegyek oda, ahol a madár se jár
    és várok a feltámadásig
    mert ott mindenki vár

    és beszélgetek velük
    elmondom életem
    mindent, ami történt velem
    és beszélek rólad is
    arannyal csillogót
    gyémánt szivárványt
    tűzzel lángolót

    mert szeretlek itt is
    ha bár csak lélek vagyok
    s mindent láthatok
    mi szép és kedves nekem
    de homályban van a világ
    csak téged lát szemem

    nincs kezem nyújtom feléd
    nincs hangomon suttogok neked
    ott messze lent, hol éled életed
    hátha áttör a zajon a szerelmes
    gyenge hang

    hátha úgy hallod meg
    mintha imára hívó harang
    és elindulsz felém
    úttalan utakon
    sohanemvolt vágyakon

    legyőzve mindent, mi utadba áll
    s közben a hívó harang szava
    előtted jár
    és vezet
    és egyre hangosabban…

    és egyszer csak megváltozik
    s akkor szívedbe béke költözik
    mert szavakat hallasz harangszó helyett
    és megérted: most már mindent lehet
    engem is! –

    és felém nyújtod szent kezed
    és nekem adod drága életed

    és feléd nyújtom van kezem
    és neked adom életem

    mindenem…

    örökkön örökké

    ámen

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Babits Mihály: Az életemet elhibáztam

    Az életemet elhibáztam,
    rossz szögletet mértem falán,
    törölhetetlen drága vásznam
    terhes szinekkel mázolám:
    emlékből raktam össze rőzsét,
    multból máglyát jövőm alá,
    s tegnap tüzére holnap hősét,
    magamat dobtam égni rá.

    Ah, mennyi szépre, mennyi jóra
    lett volna bennem késve mersz!
    De hasztalan töpreng az óra,
    ha ihletet nem ád a perc.
    Az órák és évek kövéből
    nehéz kriptát emeltem én:
    az évek falának tövéből
    nem költ föl többet több remény.

    Kriptámban hát nosza kinyújtom
    rossz, multak-törte testemet
    és máglyámat vigan kigyújtom,
    melyről fölkelni nem lehet:
    Lelkem! ha éltünk lángba lebben,
    legalább szép legyen a láng:
    minden bibornál fényesebben
    adja palástját ölni ránk!

    Forrás: ma – Magyar versek