Feltámadunk?
Vagy csak remélünk,
hogy túl mindenen
vár ránk valami,
amit nem fog az értelem,
nem ismer a szem,
nem tapintjuk bőrét,
nem halljuk szavát,
s mégis: mintha itt
lenne bennünk, bensőnkben,
rejtve, meghúzódva.
Mintha ő sodorna,
ő vinne, nógatna
Felé, Hozzá,
az Ő oltalmába,
világ ellenében,
minden ellenében,
ami hajszol
talmi csillogásba.
Mi Ő? Ki Ő?
Hangtalan, lüktető
dalunk!
Üzenet
vissza-visszatérőn:
feltámad ismét,
s vele mi is feltámadunk.
Üres kereszteket
magunk mögött hagyva
kelünk a Nappal,
szállunk a Napba…
Forrás: Lélektől lélekig
