Feltámadott, mondják a népek és megsüvegelik
nevét a názáretinek, ki az ács fia volt,
s megenyhült már a szél is, s a rügyek kisarjadtak.
Kétezer éve látják őt a vének és a gyerekek,
amint hosszú, fehér ingecskéjében lépeget,
s alszik a tengerre szállt halászok bárkájában.
Én is emlékszem rá, mint az egykori játszótársra,
s ti is, útszéli csavargók és mesteremberek,
akik hű követői vagytok valamennyien
a nincstelenségben, az útban és az igazságban.
Igen, igen, az Ő árnya és visszhangja vagyunk mi,
s bár nem ízlelhetjük a húsvéti bárány húsát,
mindennapi kenyerünkben s vizünkben dicsérjük,
hogy vérünkből való, s meghalt értünk a kereszten.
Forrás: Lélektől lélekig
