Megláttam magam a szemedben,
s tudtam, szép vagyok és egyetlen.
És ilyen tükröm nem lesz több egy sem,
sokáig elidőztem a szemedben.
Forrás: Index.hu / Kedvesch versek
Címke: fiatalság
-
Károlyi Amy: Fiatal lány tavasszal
-
Ana Blandiana: Jó volna
(Farkas Árpád fordítása)
Jó volna öregen születni,
Érkezni bölcsen a világba,
Hogy sorsunk szálait kibontsuk,
Hogy az első keresztútnál megleljük a helyes irányt,
S bolyongás-vágyunk lenne minden felelőtlenségünk.
Aztán egyre fiatalabbak lennénk, egyre fiatalabbak,
Éretten és erősen érkeznénk az alkotás kapujába,
S mind tovább… Kamaszokként esvén szerelembe,
Gyermekké válnánk, mire fiaink születnek,
Ők mindenképp idősebbek lennének nálunk,
Beszélni tanítanának, álomba ringatnának,
És mi zsugorodnánk egyre, mind-mind kisebbre,
Mint a szőlőszem, mint a borsó, mint a búzaszem…Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig
-
Tóth Árpád: Ifjonti jók múlásán
Kék hamvadozását
Estéli sugárnak,
Mikor ifjú párok
Összébb bújva járnak,
S láttukra szívedben
Habot vet a rest vér,
– Vén bor hűs pincében –
Ismered-e, testvér?Szidod-e, bölcs gúnnyal,
A nagy, sárga holdat,
Hogy sűrű sugára
Ócska szirup-oldat?
Puffadt, rossz citromból
Csurrant limonádé…
S nem fáj, titkon, íze,
Hogy már nem a szádé?Csókíze a holdnak,
Holdíze a csóknak…
Mért lesz vége, pajtás,
Az ifjonti jóknak?
Színünk, ízünk, harcunk
Fakul, bomlik, vásik,
S helyünkre lopózik
Sok fiatal másik…Morcosodunk, s bévül
Bennünk, a csontpadkán,
Szívünk is úgy gunnyaszt,
Mint egy öreg patkány;
Rosszkedvűn figyeli
Május tilinkóját,
Friss szívek hamelni
Víg patkányfogóját…Ej-haj, jó kenyeres,
Szegjük fel nyakunkat,
Kurjants fel a holdra,
Ne hagyjuk magunkat!
Tudunk mi még rózsát,
Babért is aratni,
Hódolt gyönyörűség
Torkába harapni!Hulljunk dali tánc közt,
Hogyha hullni kell már,
Múljunk ragyogás közt,
Hogyha múlni kell már,
Izzadt, bukó harcunk
Gyönyörűszép esten
Hűsítse halálba
A jó férfi-isten…Forrás: Arcanum
-
Kosztolányi Dezső: Rózsa
Egy régi név kiált az életemben,
egy régi lány, akiről nem énekeltem,
kinek a szívem rég adósa volt,
ki rózsa volt s neve is Rózsa volt.
Diákkoromban mentem hozzá néha
az árvalányhoz, én, kezdő poéta,
megbújtam nála a díványsarokba
és ámbratestét néztem, szívdobogva.
Ó csipke-szoknya! Parfüm! Mézes esték!
Ó tükör! Ábránd! Méreg! Pillafesték!
Ó kisdiák, ki andalogva ballag
s nyakkendője egy vékony sárga szalag!
Üllői út! Bolondság! Régi tájak!
Eltűntek egyszer! és most újra fájnak!
Ó lány, kinek sokkal vagyok adósa,
hadd zengek róla: rózsa, rózsa, rózsa.
Hol vagy ma, kedves? Jaj, hiába nézem
az éjszakát, már eltakar egészen.
Vadmacskaszemed zöld deleje ég-e?
S nagy furcsa szájad? Vagy már vége, vége,
forró fejed bután födi a föld el
s mint antik húgaid repedt tükörrel
és koszorúkkal fekszel mély koporsón
a kásás elmúlás ágyában, olcsón?
nem tudni soha hova száll a tündér,
én sem tudom, hogy hova-merre tüntél,
nem álltam ágyadnál ezüstkanállal,
míg verekedtél a sovány halállal.
Valahol messze, a poros vidéken,
halnak meg ők, egy tompa este, régen,
így mennek el, kik bennünket szeretnek,
csak a szívünk maradt itt, vén eretnek.
De azt tudom, hogy jó volt, mint a tűzláng,
mely téli fagykor melegítve tűz ránk,
csak azt tudom, hogy puszta volt szobája,
akár egy cella oly szűzi és árva
A hajsütővas égett szaga fojtón
szállott köröttünk és ruhája folyton
száradt a székén meg az asztalán.
Az élete: két arckép volt talán.
Hogy mutogatta. Egyiken merengő
kislánykezében egy olcsó napernyő,
a másikon, mint síró, árva démon –
ki nem kap semmi gyöngyön, diadémon –
egy elhagyott padon ül és mögötte
egy élet rémlik a távoli ködbe.
Ahányszor néztük, remegett a lelkünk,
mult és jövő, akik egymásra leltünk,
én, ki indultam, ő ki lefelé ment,
pihenni vágyó, elalélt, szegény szent,
ki elvetette aranyát-ezüstjét,
csak szívta a rosz cigaretta füstjét,
tündöklő jáspis-karjait kitárta,
úgy vágyott innen egy regény-világba,
a messzeségbe, messze-messze ürbe
s kis pille, a szobáját átrepülte.
Mert táncosnő volt és Krakkóba táncolt
s fehér nyakán egy halványlila lánc volt.Forrás: Szeretni tehozzád szegődtem
-
Zelk Zoltán: Aranyinda
Énekeltünk, kóstolgatva
valamennyi szót,
és úgy, hogy az égő borral
torkunkon lefolyt:
„a szívemet a szerelem
körülfogta volt…”Úgy daloltuk, minden cseppje
a szívünkre folyt,
hogyha szólt, hát a szívünkre
cseppent, csak ott szólt:
„a szívemet a szerelem
körülfogta volt…”Ezt fújtuk csak, hogyha mást is,
ha más nóta szólt,
abban is csak, mint csalitban,
hogyha madár szólt:
„a szívemet a szerelem
körülfogta volt…”Szekér az idő sarában,
zörgött, zakatolt:
alkonyatból éjszakába,
hajnalba hajolt –
tiszta az ég, csupa csillag,
mégsincs rajta Hold!Reggel aztán ki látta meg?
Talán Irén szólt,
ujjával az égre karcolt:
ott röpül a Hold! –
Megismertem: az én szívem,
az én szívem volt!Ringott a táj, és fölötte,
mint sirály, a Hold.
Azért égett oly pirossal,
mert a szívem volt:
s a szerelem, a szerelem
körülfogta volt…Forrás: DIA – PIM
-
Juhász Gyula: Prológus
Kedves Közönség, kis jóindulattal
És biztatással vedd, amit hozunk,
Kik lelkes hittel, ifjú akarattal
Művészetünk oltárán áldozunk.Még fiatal e gárda, ó de nékünk
A fiatalság ritka, drága kincs,
Mely beragyogja minden küzködésünk
S a rögös útra rózsát áldva hint.Lehet, hogy gyenge néha még a hangunk,
Lehet, hogy léptünk még bizonytalan,
De indulunk: a szépet, jót akarjuk
S érezzük, hogy hitünknek szárnya van!S ha egy akad köztünk, ki a dicsőség
Fénylő egébe fölszáll, már elég;
Mi többiek majd, ó kedves Közönség,
Küzdünk tovább, míg szent tüzünk elég.Mert érted játszunk és érted csatázunk,
Boldog magyarság, mely nem volt, de lesz,
Ha tetszik néked a mi áldozásunk,
Kedves Közönség, tapsolj és szeress!Forrás: MEK
-
Juhász Gyula: Altató
Fordulj be csöndesen s feledd el, ami bántott,
A kaján arcokat, a keserű világot!Fordulj be csöndesen s gondolj egy nyári éjre,
Mely tisztán ott ragyog lelked mély tükrébe.Fordulj be csöndesen és légy tizenhat éves,
És légy szép, fiatal, halálos vággyal ékes!És ártatlan, szabad, ki azt hiszi, merengvén,
Hogy ifjú elmúlás vár rá egy boldog estén.Fordulj be csöndesen és tudd feledni szépen
A rút, unt életet a halál tükrében.Forrás: MEK – Juhász Gyula összes versei
-
Babits Mihály: Fiatal katona
Még élni sem érte az életet,
egy bátor pillantást ha vetett
s az ég, a föld mind ránevetett –
de nem lesz birtoka semmi:
a szépség, épség, ifjui vér,
tudás, tanulás, az isteni ér,
nők biztató szeme – mind mit ér,
ha menni kell neki, menni?De megy szívesen, nem alkuszik,
anyjától könnytelen búcsúzik,
bár lelke szeretetben úszik:
sohasem tanult gyűlölni.
S ki gyűlölt minden gyűlöletet,
s minden szeretetet szeretett,
nem élhet, aminek született,
mert ölni kell neki, ölni.Ő nem gyűrűt gyűrűért cserélt,
szívet cserélt aranyat vasért,
oly kincse volt, ami többet ért,
mihez e föld aranya talmi:
arany szíve, arany mosolya –
mind értünk ingyen adja oda,
s győzünk-e, meg sem tudja soha,
mert halni kell neki, halni.Forrás: MEK – Babits Mihály összes versei
-
Babits Mihály: Festett cél, puszta semmi
Nem tudok kavarogni s nagyra menni,
mint a vidám dúshomlokú fiúk:
érzem, hogy festett céljuk puszta semmi
s a nagy dicsőség álmai hiúk.Érzem, hogy legjobb resten elpihenni
s nincsen tovább már törekedni út:
rosszkor születtünk s nincs mód újralenni,
nekünk csupán az élet csontja jut.És mégis egyre futok, egyre vágyom
s valamit keresek még e világon,
mit nem fogok meglelni sohasem.
A régi vágyat, régi ifjuságot,
a régesrégen elhervadt virágot
s leszüretelt gyümölcsöt keresem.Forrás: MEK – Babits Mihály összes versei
-
Székely János: Ami jó
(1965)
Az jó volt igazán, az a fürdés az éji
tengeröbölben, kint, a kormos és komor
hullámok közt, miken kemény, kagylós törésű
fény cserepekre hullt a parti lámpasor!Az jó volt igazán, a vétkezés a parton,
míg bóják gyúltak és aludtak el megint,
s a hűvös ajkú szél libabőrösre fújta
napfényes utakon átizzadt tagjaink.Jó volt még az a pár lépés is, míg leértünk
a vízhez, és bután élveztük a rokon
érzésű, talp alá idomuló világot,
előbb a langyos, majd a nedves homokon.Jó volt a víz, amely bezárult körülöttem,
testem domborzatát hibátlan töltve ki,
míg bőrömön saját fényükben tündököltek
a tajték szinte már eleven gyöngyei.Jó volt a habverő tempózás, túl a bóján,
a szembezúduló habok alatt-felett!
És jó volt tudni, hogy a cinkos éjben Zoltán
együtt halad velem, és néha integet.Jó volt (bár szörnyű is) az izmok lankadása,
mikor mellen fogott, s úgy unszolt, hangtalan,
a csüggedés, az éj, a mélység ős varázsa,
hogy bukjak már alá, hogy adjam meg magam.Aztán jó volt nagyon erőim latba vetve
mégis kiúszni, és zihálva, reszkető
lábbal gázolni át a langymeleg fövényre,
ahol törülközőt kínált egy tiszta nő.Én már nem szívesen emlékszem életemre,
mert minden jó után kesernyés lett a szám.
De akkor, az az éj – azt sohasem felejtem.
De akkor, az a csók – az jó volt igazán.Forrás: Index Fórum – Kedvesch versek
