https://verskucko.com

Címke: filozófia

  • Abu Ali Ibn Színá: Négysoros

    Bár tudnám, ki vagyok – bár tudnám, mért vagyok -,
    világ bódultjaként mily úton ballagok?
    Örülnék szüntelen, ha rám jó sors ragyog,
    s ezer szemmel sírnék, ha fájdalom sajog.

    Weöres Sándor fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Devecseri Gábor: Idő-játék

    A nap kering, a perc szalad,
    marasztalom, de nem marad.
    Egyszerre egyhelyben megáll,
    elküldeném, de egyre áll;

    meglódul, hirtelen leül,
    megmarkolom, kegyetlenül
    kitépi magát – sánta eb,
    rohan két hosszabb-rövidebb

    óramutató-lábon el -;
    megvádolom, de nem felel;
    megdicsérem, csak mosolyog;
    marasztalom, továbbforog;

    meg-megszakítja önmagát,
    villantja holdját, csillagát;
    trapéz-ugrással szökken el,
    vádolva kérdem, nem felel;

    artista-tánca mind vadabb;
    ráng mint a húr, döng mint a dob;
    hajnalra meg-megszelidül,
    olyankor áll, szalad, meg ül,

    mindhármat egyszerre teszi
    s így önmagát megszünteti;
    de mikor szárnya meg se lebben,
    akkor száll a legsebesebben.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Jékely Zoltán: Havazás

    Hópihék, kavargó, pillanatnyi
    emberi sorsok!
    Mondjátok, ki boldog
    közületek?

    Ki földrehull, reátipornak;
    az ereszen-maradt:
    elolvad.

    Felbukkanunk,
    kavargunk jobbra-balra,
    aztán fejünk a földrehajtva
    visszahull újra ki-ki pornak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor: Rongyszőnyeg (4)

    Barátom, ki azt mondod, ismersz engem,
    nézd meg szobámat: nincsenek benne díszek,
    miket magam választottam; nyisd szekrényemet:
    benn semmi jellemzőt sem találsz.

    Kedvesem és kutyám ismeri simogatásom,
    de engem egyik sem ismer. Ócska hangszerem
    rég megszokta kezem dombját-völgyét,
    de ő sem tud mesélni rólam.

    Pedig nem rejtőzöm – csak igazában nem vagyok.
    Cselekszem és szenvedek, mint a többi,
    de legbenső mivoltom maga a nemlét.

    Barátom, nincs semmi titkom.
    Átlátszó vagyok, mint az üveg – épp ezért
    miként képzelheted, hogy te látsz engem?

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Reviczky Gyula: Isten

    Kinek porszem, mi nékünk egy világ,
    S egy rebbenés határa az időnek:
    Ki, a mi ember-agyban míriád,
    Nem olvasod, mert semmiség előtted:
    Ki búborék gyanánt elfújhatod,
    Mit összehordtak népek, századok:
    Minden füszálban érezlek; de elmém
    Nem bír felfogni, megnevezni nyelvén.

    Kit megtagad a léha kétkedő,
    Te adtál, ismeretlen ismerős Te,
    Te földi szóval nem nevezhető,
    Szivünkbe álmot, eszmét agyvelőnkbe.
    Magát tagadja meg, ki megtagad,
    Mint a napot, a fényt, a szint a vak.
    A por fiához más nem illik itten,
    Minthogy Tebenned megnyugodva higyjen.

    Ki oda tűzted a közös napot
    Sugárzó lényed egy parányaképen;
    Ki hangodat majd zúgva hallatod,
    Majd édes összhang bájos zengzetében;
    Ki, hogy megszünjünk élni, rendeled,
    De, hogy meghaljunk, még sem engeded;
    Ki ezt a bölcs világrendet behoztad:
    Megértni vágyó elmém összeroskad.

    A tudomány, az ember-bölcseség
    Hadd fejtegesse millió csodáid’…
    Nyugodtan nézed újabb Bábelét,
    A melyen át egedbe nézni áhit.
    Engem, tünődőt, volt-e kezdeted.
    Időnek vége hogy mikor lehet:
    Érzése elfog a parányiságnak,
    És leborulva, térdemen imádlak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Márai Sándor: Idézetek

    „Megtudtam, hogy ami egy emberből látszik, szavai, véleményei, cselekedetei, rokonszenvei és gyűlöletei, az még egyáltalán nem ő – legtöbbször csak visszfénye valaminek vagy valakinek, aki megmásíthatatlan; hét fátyol rejti a világ elől, s ott él minden emberben, mélyen a kitapintható felületek mögött.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Jorge Luis Borges: ARS POETICA

    Nézni a folyót, mely idő meg víz,
    és tudni, hogy az idő is folyó,
    s hogy elveszünk mi is, mint a folyó,
    s az arcok is elfutnak, mint a víz.

    Az ébrenlétről tudni: másik álom,
    mely csak álmodja álmát, s a halál,
    melytől a test retteg, az a halál,
    a minden-éji, mit úgy hívnak, álom.

    Napról, évről érezni, puszta jelkép,
    jelképe csak a napnak és az évnek,
    s a bajt úgy venni, mit hoznak az évek,
    mintha kósza hír lenne, zene, jelkép.

    Halálban álmot látni, s ha az alkony
    jő, benne bús aranyt, ez a költészet,
    szegény és halhatatlan. A költészet,
    mely visszatér, mint a hajnal s az alkony.

    Esténként néha felmerül egy arc,
    ránkvillantja egy homályos tükör,
    a művészet, akár ez a tükör,
    s mit felvillant, a mi arcunk az arc.

    Mondják, Ulysses, unva a csodákat,
    sírt örömében, látva Ithakát,
    a zöldet s jámbort. Ilyen Ithakát
    idéz a művészet, nem a csodákat.

    Olyan, akár a végtelen folyó,
    mely megy s marad, s tükrében ugyanaz
    a Hérakleitosz látszik, ugyanaz
    s mindig más, mint a végtelen folyó.

    Somlyó György fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wisława Szymborska: Beszélgetés a kővel

    Kopogtatok a kő ajtaján.
    Én vagyok az, eressz be.
    Be akarok bensődbe lépni,
    és körülnézni ott,
    belélegezni téged.

    • Menj innen – szól a kő.
    • Zárva vagyok, nincsen rés rajtam.
      Ha darabokra törnek is,
      zárva leszünk, nem lesz rés rajtunk.
      Homokká morzsolódva sem
      eresztünk be senkit.

    Kopogtatok a kő ajtaján.

    • Én vagyok az, eressz be.
      Csupán kíváncsiság vezet:
      egyetlen esélye az élet.
      Be akarom járni palotádat,
      majd a levél s a vízcsepp bensejét.
      Nincs sok időm e feladatra.
      Halandóságom indítson meg téged.
    • Kőből vagyok – szól a kő -,
      arra hivattam, hogy komoly maradjak.
      Menj innen.
      Nincs nevető-izmom.

    Kopogtatok a kő ajtaján.

    • Én vagyok az, eressz be.
      Tudom: nagy, üres termek tátonganak benned,
      sosem látottak, hasztalanul szépek,
      senkinek léptét soha nem visszhangzók.
      Valld be, magad se tudsz róluk sokat.
    • Üres, nagy termek – szól a kő -,
      de nincs bennük számodra hely.
      Meglehet: szépek, de a te szegényes
      érzékeid föl nem érik.
      Megismerhetsz, de meg sosem tapasztalsz.
      Egész külsőmmel feléd fordulok,
      egész bensőmmel elfordulok tőled.

    Kopogtatok a kő ajtaján.

    • Én vagyok az, eressz be.
      Nem keresek benned örök otthont.
      Nem vagyok boldogtalan.
      Nem vagyok hontalan.
      Világom méltó rá, hogy visszatérjek.
      Üres kézzel lépek be, és jövök ki tőled:
      s bizonyítékul, hogy csakugyan benn voltam,
      nem mutatok fel mást, csak szavakat,
      melyeknek nem hisz senki.
    • Nem léphetsz be – szól a kő.
    • A részvétel érzéke nincs meg benned.
      Egyetlen más érzékszerv sem pótolhatja ezt,
      még a mindent-látásig kiélesült tekintet
      sem segít rajtad, ha híjával vagy ennek.
      Nem léphetsz be: alig dereng benned ez az érzék,
      fejletlen csíra, csak elképzelés.

    Kopogtatok a kő ajtaján.

    • Én vagyok az, eressz be.
      Nem várhatok kétezer századig,
      hogy hajlékodba lépjek.
    • Ha nekem nem hiszel – szól a kő -,
      fordulj a levélhez, azt mondja, amit én.
      A vízcsepphez, azt mondja, amit a levél.
      Végezetül kérdezd meg saját hajad szálát.
      Nevetés feszül bennem, óriás nevetés,
      bennem, a nevetésre képtelenben.

    Kopogtatok a kő ajtaján.

    • Én vagyok az, eressz be.
    • Nincs ajtóm – szól a kő.

    (Kerényi Grácia fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: ARCKÉPCSARNOK

    Van egy arc,
    amit csak önmagunkat elképzelve látunk

    • lehet, hogy ez az igazi.
      És van annyi arcunk,
      ahányan csak ránknéznek (és: ahányszor!) és még az is lehet,
      hogy ezekben akad néhány közös vonás
    • lehet. Akkor ez a valóság.
      Van egy,
      amit tükörbe nézve látunk: villám-
      gyorsan alakuló, képlékeny látvány: múzsája a Szomszéd Ízlése s az azt szolgáló, vagy azt ellenző szándék
    • efölött húnyj szemet; ne kerüld, de ne hidd el.
      És van,
      van arc, amit csak az lát, aki szeret,
      akit szeretünk. Ez a legszebb,
      a legmulandóbb. A legérvényesebb.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: SZÖGEK

    Szögeket verünk be.
    Szögeket, mindenféle anyagba,
    szögeket, más anyagokon át:
    rögzítendő a tarthatatlant.
    Lárma, seb és forgács terem,
    míg tákoljuk sufnipiramisainkat,
    verve a szögbe is szöget,
    verítékben, vérben, vesztesen,
    verve, veretve.

    Forrás: Lélektől lélekig