Címke: groteszk

  • Karinthy Frigyes: A halottas kocsi

    Egy fekete kocsi ment a Körúton,
    Május volt, mert az minden évben van,
    A fák tehát lomboztak és rügyeztek
    És drága nők csacsogtak boldogan.

    Nyitott kocsik kacéran ringatóztak
    Ki a ligetbe, merre lát a szem,
    Csak a fekete kocsi ment közöttük
    Becsukva, szépen engedelmesen.

    A kocsiban, hol kellemes homály volt,
    Feküdt három fehér úr meztelen,
    A hangulat kissé fagyos közöttük,
    A modoruk se könnyed, fesztelen.

    A lábukra egy cédulát kötöttek,
    A cédulán rendőri látlelet,
    Friss jégből van a derékalj mögöttük,
    Jégből a paplan a fejük felett.

    És szólt az egyik mozdulatlan arccal,
    Míg fején a jég halkan szörcsögött:
    „Önt ugyebár Mohácsnál dobta partra?”
    És szólt a másik: „Mint egy hörcsögöt.”

    És szólt az egyik: „Ön soká feküdt lenn?”
    És szólt a másik: „Négy napot bizony.”
    „Én Óbudánál ugrottam be, és ön?”
    És szólt a másik: „Én a Lánchídon.”

    És szólt az egyik: „Az öné milyen volt?”
    És szólt a másik: „Barna és molett.”
    És szólt az egyik: „Az enyém is éppen…”
    És szólt a másik: „Hát az meglehet.”

    És szólt az egyik: „Mondja, hogy nevezték?”
    És szólt a másik: „Ringaráz Kata.”
    És szólt az egyik: „Hát ez óriási!
    Hisz akkor ön a Csempe Pál tata.”

    „Én azt hittem, önt szerette mégis,
    Azért ugrottam, mint egy kerge kos.”
    És szólt a másik: „Hát nem önt szerette?
    Hisz én ön miatt voltam bánatos.”

    És szólt az egyik: „Hát nem önt szerette?”
    És szólt a másik: „Ó, hát volt remény?”
    És szólt az egyik: „Hát kié lett akkor?”
    És megszólalt a harmadik: „Enyém.”

    Forrás: Index fórum: Kedvesch versek

  • Ady Endre: Az én koporsó-paripám

    Éjfélkor jön az álom-fickó,
    Kevés szavú, rossz szemű, fürge.
    Dobol egy fekete koporsón,
    Táncol bolondul a kezein
    S röhögve mondja: „Ülj le, ülj le.”

    És jön a másik, jön a többi,
    Forognak, mint az ördög-orsók.
    Csak a szemük néz mindig engem
    S akit reszketve lovagolok,
    Ezt a titokzatos koporsót.

    A bal kezemben véres kantár,
    Suhogó ostor van a jobban.
    Gyí, gyí, kergetem a koporsót.
    A fickó-had zúg, kereng, röhög
    S a szívem csak nagy néha dobban.

    És tótágast állnak a fickók,
    Sötét van és kén-lángok égnek
    S adnak, íme, újabb parancsot,
    Tréfásat, vigat és iszonyút,
    Ezek a kegyetlen legények.

    „Kacagj, amíg a hajnal eljön,
    Vágtass azzal a táltos-lóval.”
    És én kacagva nyargalászok
    Vérvevő álom-fickók között
    Paripámmal, a koporsóval.

    Forrás: Index fórum: Kedvesch versek

  • Romhányi József: Amikor szakács voltam a fogságban

    Gázok és gőzök
    köztük főzök.
    Körülöttem füstös üstök:
    készül a früstök!
    Izmaim már merevek,
    úgy kavarok-keverek.
    És sűrű cseppet izzadok,
    hogy hízzatok!
    Lassan rotyog az üstben a kása.
    Fenyegető tűzhányónak mása.
    Most még belekóstolok,
    – Nem jó a túl sós dolog.
    S azt sem tűrik szótlan,
    ha az étel sótlan.
    Boldog tudat: főzni így jó reggelit,
    mely majd annyi üres gyomrot megtelít.
    Már kész! Jó, hogy bevégeztem,
    mert magam is megéheztem.
    Nagy jellemem lássátok:
    nem eszem a kásátok!
    A konyhába bemegyek,
    kis kenyérkét leszelek.
    S remélem, hogy nem látszik a falon át:
    vágok hozzá, egy jó darab szalonnát!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Romhányi József: Villamoson

    Utazunk egy zsúfolt
    villamosnak csúfolt
    szekéren.
    • De kérem!
    ön lábamon ácsorog
    s kalapjáról rácsorog
    az eső a vállamra
    s a sálamra!
    Vegyen egy új sálat!
    • Állat! –
    Mondja a másik úr.
    Durr!
    Pofon volt a válasz.
    • Na ettől szétmállasz! –
    De nem mállott.
    Talpra állott.
    S az illetőt hasba rúgta:
    • A pofonért itt a nyugta! –
    Az meginog és megszédül
    s leül, hol már a szomszéd ül.
    Felbődül a szomszéd:
    • Most meg engem nyom szét! –
    Vad haraggal és erővel
    fejbe vágja esernyővel.
    Kezében a fél ernyője,
    másik fele meg elnyőve.
    Kiveri az asszony fogát,
    ki egy kosár tojást fog át.
    Az csak éppen egyet sikolt,
    mint egy gyermek feltapsikolt.
    Nem nézi a bűnös ki volt,
    tojást kap ki a kosárbul
    s a kopasz úr feje sárgul.
    De csaló a tojásüzlet!
    A kocsiban szörnyű bűz lett.
    Vigaszt nyer az asszony, ráfér:
    nem volt kár azért a zápért,
    az igazság nyert befolyást:
    egy zápfogért egy záptojást.
    A kopasznál, – meghökkentő, –
    se rongydarab, se zsebkendő.
    S mer’ a haj nem vetett gátat,
    elérte a lé a hátat.
    És mint minden ilyen helyre,
    legyek szálltak rá a fejre.
    Már érezték némelyek,
    hogy a gyomruk émelyeg.
    De elsőnek, – a sors bosszul, –
    épp a bősz úr lett most rosszul.
    Megszédült. Na! Most lefekszel!
    Ám egy végső, hős reflexszel
    behúzta a féket.
    A fejemmel léket
    ütöttem az ablakon
    s vakon,
    mint katona, ha egy házba beront,
    elfoglaltam ájultan a peront.
    Órák múltán tértem észhez.
    Mi közöm volt az egészhez?

    Forrás: Szeretem a verseket

    Romhányi József, magyar költő, humor, groteszk, abszurd, villamos, láncreakció, hétköznapi káosz

  • Szilágyi Domokos: Plánéta

    Ön szerencsés lélek,
    mert megszületett,
    mert férfi,
    mert nő,
    mert szőke,
    mert szöghajú,
    mert hollófekete,
    őrizkedjék a vércukortól,
    és tartsa be a törvényes sebességet
    idegeinek elnyűvésében,
    és élni fog
    kora legvégső határáig,
    sőt azelőtt is.
    Három lejt kapok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Romhányi József: Egy százlábú lesántulásának szomorú története

    Egyszer régen egy százlábú kóborolt a kert alatt
    100 lábnyomot hagyott hátra, amerre csak elhaladt
    Mert a százlábúnak kerek 100 lába van átlagba,
    jobbra 50, balra pedig ami 100-ból hátra van.

    Ment, mendegélt a 100 lábú, ám az egyik bal lába
    beakadt egy ici-pici csipkebokor aljába.
    Apró tövis, szúr is döf is, a kis lábát elvágta,
    így 99-re lett már a 100-as felváltva.

    Nem segített szegényen sem olyan sem emilyen szer,
    de hát azért eltotyoghat még 99-el.

    Ám de másnap kora reggel rálépett egy darázsra,
    s mert jobb lábát vitte le a nyulánk fulánk marása.
    Így hát két lába van oda, persze így se sánta még,
    ehhez így is maradt éppen 98 hátralék.

    Azonban úgy fél 10 tájba felbukott egy kavicsba,
    hogy a számarányt így egyel egy kissé megjavítsa.
    Ismét egyik bal lába tört ki éppen bokába,
    s most már nem volt csak 97 ép láb birtokába.

    Persze azért maradt elég láb amelyre ráállhat,
    és a mi fogalmunk szerint nem számíthat sántának.

    Ám 11 órakor rázúdult most egy jégverés,
    most egy jobbik lába tört ki, hogy ne essék tévedés.
    Persze így is maradt azért még elég a raktárban,
    nem számíthat sántának hisz még 96 láb van.

    De mikor a toronyóra elütötte a delet,
    megcsúszott és hasraesett, egy bal lába odalett.
    De még így is egész biztos tudomásom van róla,
    bár csak 95 maradt, mégse szorult mankóra.

    Mégis 37 perc múlva csak úgy kutya futtába,
    30 jobb lábbal lépett egy cigaretta csutkára.
    Nagy sistergés hamu, korom, ez lett volna rémes kép,
    ha a csikket nem taposták volna el már réges-rég.

    Így maradt a 95, de sajnos nem sokáig,
    mert egy szúnyog lecsipkedett egy jobb lábat bokáig.
    94 maradt tehát, vagy tán nem jól emlékszem,
    ismétlésül szaladjunk át mégegyszer az egészen:

    csipkebokor, darázs, parázs, kavics és a jégverés
    hasraesés falánk szúnyog, nincs itt semmi tévedés.
    Stimmel, mindegy gyerünk tovább had rágjam csak át magam,
    tizenegy múlt s kilencvennégy lábacska még hátravan.

    Hát csak úgy ment mendegélt, de megbotlik a szalmába,
    és kitörik szegénykének megint csak egy bal lába.
    Így 93 maradt, azaz várjuk tartsunk sort,
    mert az egyik törött lába közben ismét összefort.

    Kilencvennégy az állomány mint az előbb, ám de nézd,
    a szegény kis százlábúra leskelődő szörnyű vészt.
    Egy lánctalpú vontató jön, ó ha ez rá taposna,
    széjjelmálna szegény pára vékonyra és laposra.

    Itt is van már, hunyd be szemed, kinyithatod ne, még ne,
    épp a két talp közé került, megmenekült szegényke.

    Ám de lássuk a lényeget, sok részlet nem érdekes,
    néhány lába úgy tört ki, hogy csak számolni érdemes:
    93, 92, 91, hőőh 90, 89, 88, 87, 86,

    Nyolcvanötnél a százlábú már egy kissé bicegett,
    ezért egy kis gallyacskából néhány szálkát kiszedett.
    Így került egy nyaláb faláb a töröttek helyére,
    menjünk vissza hát a mese leges legelejére.

    De mert félek, hogy Önök tovább nem fognak ráérni,
    megkérdezem önöket hogy ki szeretne rálépni.
    Ön szeretne? Ön is? Jól van akkor rajta tegye meg,
    Elpusztult a rusnya féreg, hogy a fene egye meg!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Orbán Ottó: Törpék

    Erdő mélyén
    két törpe,
    ülnek egy nagy
    gödörbe.

    „Én is törpe,
    te is törpe,
    le is vagyunk
    nagyon törve.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ladányi Mihály: Sanszon

    Ha már öreg leszek:
    lesz öt macskám, és kilenc ebem,
    és lesz, aki mócsingot mér nekik,
    igen, lesz majd egy hentesem…

    Igen, talán ha már öreg leszek,
    s a villakertben látom játszani őket,
    a törpék és a szökőkút között,
    igen, s na persze: el-elrévedek –

    Most aztán végképp furcsa lenne, ha
    prófétaként végezném, zsinegen,
    s nem lenne villakertem, se ebem,
    se macskám, se hentesem…

    Ó, persze, mondanák a macskagazdikák,
    na, persze, mondanák a kutyagazdikák,
    hát, persze, mondanák a villagazdikák,
    így végzi mind, mondanák, hát igen.

    Valamit tenni kell már, azt hiszem,
    mielőtt ideér a Semmisem,
    óh macskagazdikák, óh, villagazdikák,
    valamit tenni kell itt, hát igen.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Parti Nagy Lajos – Mint az iszap

    Mosakszik TV lavorban.
    Konvenciókkal megtörülközik,
    korlátjait kiakasztja a falra,
    kesztyűben hordja körmeit,
    bolondnak tartja a harangot,
    aki kongat, ha megrepedt is,
    gyufaláng lobogása elszikkad,
    és mint az iszap, leülepszik.

    Forrás: Jelenkor, 1973

  • Berda József – A húsleves dicsérete

    Ragyogj szemem, csordulj ki nyálam az örömtől:
    az ízletes húslevest tálalják, íme, eléd.
    Nézd csak, mily aranysárgán csillog, mily
    orrcsiklandó szaga van! S az íze! A mennyei íz!
    Abban van aztán a lélek! Ez kell neked igazán! –
    Érzed-e, mondd, a velős csont, az illatos-ízes
    zöldség, s a még fűszeresebb gyömbér testet-lelket
    gyógyító erejét? – Csak ezért érdemes élni még, hidd el,
    csak így tudsz nemesebb dolgokra figyelni, különben
    kedve-vesztett fogatlan kutya vagy, ki mindenkit
    mérgesen megugat s a legszebb sonkafalatra sem kíváncsi.

    Forrás: Kedvesch versek – Index.hu