https://verskucko.com

Címke: gyűlölet

  • Ady Endre: Ének karácsony ünnepén

    Ma a bilincses millióknak
    Éhnyavalyás, kínos élete gyászol
    S újra megátkoz téged,
    Csalárd legenda, betlehemi jászol,
    Hazug fölkentség, ál szeretet.

    Ma sem hiszünk a pásztoroknak,
    Sem a prémbundás, víg örvendezőknek,
    Sem a vezér-csillagnak,
    Csupán mi saját, szomorú erőnknek,
    Mely megfeszíttetett igazán.

    Ma a sírokat bontogatjuk
    S minden léptünknél átok-sírok nyílnak,
    Melyekbe, hajh, becsalta
    Hazug fénnyel a betlehemi csillag
    A Szeretet hiszékenyeit.

    Ma hóhéraink Jézusához
    Hallelujázni nem vihetnek minket,
    Megmutatjuk egymásnak
    Gyűlölet-szító, nehéz sebeinket
    S bosszura hívjuk a szíveink.

    Ma bús fejünk álomra hajtván,
    Enyhet álmodunk: piros bosszú népe
    Kél iszonyú rajban
    S lép a Krisztus-hydra ezer fejére,
    Megfizetni vad századokért.

    Ma is Gyülöletet ünneplünk,
    Miként tegnap, holnap és újra-újra,
    Gyülöletet és Harcot,
    Míg új Karácsony jelét ki nem gyujtja
    Az egész Földön a mi szivünk.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára: A tér

    Álarcban jár a gyűlölet,
    angyal képében tetszeleg,
    bárány bőrében farkasok,
    s tágult szemmel bámulja sok
    ifjú titán, míg ordasok
    ámítják őket szép szavakkal.

    Uszítanak: Gyerünk, a tettek
    döntenek majd, itt törvény nem kell!
    Vigyázzatok, vigyázzatok!
    Ki áldást oszt, az nem mind angyal,
    s míg álszentül égre merednek,
    már szaga van a gyűlöletnek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • .kaktusz: Tudod

    Tudod arra gondoltam,
    hogy ki kell mondani.
    Semmit nem szabad visszafojtani,
    mert az olyan,
    mint az alattomos,
    lassan ölő méreg.
    A visszafogott érzés öl.
    Szabadon kell engedni,
    nem szabad visszafogni
    se a bennünk élő Istent,
    se a bennünk élő ördögöt.
    Ki kell nyitni a palackot,
    különben szétrobban.

    Próbáltam,
    mind a kettőt próbáltam
    visszaszorítani,
    a szeretetet,
    a gyűlöletet is,
    de nem sikerült.
    Hiába mondogattam
    Magamnak mondogattam,
    ez nem én vagyok,
    nem tudok ennyire szeretni,
    nem tudok így gyűlölni.
    Hiába minden próbálkozás,
    mint az erővel visszatartott folyó,
    egyszer csak áttört a gáton
    a szeretet is, a gyűlölet is.
    Kimondtam magamnak.
    Szeretek,
    és amit sokkal nehezebb volt,
    gyűlölök.
    És mindez most,
    oly sok év után jött két ember.
    Két érzés.
    Azt hittem,
    együtt ez képtelenség,
    hogy a kettő
    nem fér el együtt a szívben,
    de most már látom.
    Megfér.
    De tudod,
    ha nem mondom ki,
    akkor megfulladok.
    Ki kellett mondanom.
    Gyűlölök,
    és éjjel, ébren,
    gondolatban,
    embert öltem.
    Kívántam, ne éljen.
    Úgy éreztem,
    nincs más megoldás.
    Ő öl, ha őt nem ölik.
    Aztán, mentem hozzád,
    és meggyóntam.
    Neked.
    Te szót se szóltál,
    fel se oldoztál.
    Nem mondtad,
    legyek jó,
    hogy ne legyek gonosz.
    És mégis megszűnt a teher.
    Most már úgy érzem,
    kell lennie más útnak is,
    mint a halál.
    De ha nincs,
    akit szerethetek,
    akit annyira szerethetek,
    hogy a legalantasabb bűnömmel is
    hozzá mehetek,
    akkor nem lett volna soha
    feloldozás.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dhammapada: Idézetek

    „Megbántottak, megsértettek, legyőztek, kifosztottak. Aki így gondolkodik, nem szabadul meg a gyűlölettől.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • François de La Rochefoucauld – Idézetek

    „Az irigység engesztelhetetlenebb,
    mint a gyűlölet.”

  • Dhammapada – idézet

    „Megbántottak, megsértettek, legyőztek, kifosztottak.
    Aki így gondolkodik, nem szabadul meg a gyűlölettől.”

    Forrás: Dhammapada

  • uhász Gyula: Imádság a gyűlölködőkért

    Én Jézusom, te nem gyűlölted őket,
    A gyűlölködőket és a köpködőket.
    Szeretted ezt a szomorú világot
    S az embert, ezt a nyomorú virágot.
    Te tudtad, hogy mily nagy kereszt az élet,
    És hogy felettünk csak az Úr ítélhet.
    Szelíd szíved volt, ó, pedig hatalmad
    Nagyobb volt, mint mit földi birtok adhat.
    A megbocsátást gyakoroltad egyre,
    Míg égbe szállni fölmentél a hegyre.
    Ma is elégszer hallod a magasban
    A gyűlölet hangját, amely égbe harsan.
    A gyilkos ember hangját, aki részeg,
    S a szeretet szavát feszítené meg.
    Én Jézusom, most is csak szánd meg őket,
    A gyűlölködőket és a köpködőket.
    Most is bocsáss meg nékik, mert lehet,
    Hogy nem tudják tán, mit is cselekszenek.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • József Attila – Valamikor volt a tett

    Valamikor volt a tett,
    abból lett a gyűlölet,
    ebből pedig szeretet
    s a világnak vége lett.

    Forrás: Index.hu – Kedvesch versek

  • Bella István: Mint erdők

    Mert nő és ember vagy, szájig bezárva
    a társadalomba, biológiába,
    s halált tűzve a puska tusára
    őrzi az anyag szíved és

    szerelmekkel fölcicomázva
    sír tested fegyvertelen, árva,
    milliárdnyi köztársasága
    – nincs számodra üdvözülés,

    örülj, hogy bennem megszülethetsz,
    hogy bennem szabadon lélegezhetsz,
    van-e – fegyencnek a fegyenchez –
    szívemhez, számhoz más közöd?

    Gyűlölködhet a rügyre virága,
    a gyökér gyűlölködhet magvára,
    gyűlölködhet a mag magára
    – bennem magadat gyűlölöd.

    Mint erdők, egyetlen magházba,
    apámba, anyámba vagy zárva,
    oly időtlen mélyre leásva
    – hogy félek tőled, ha rád tekintek,

    mert ez is és az is kegyetlenség,
    ha szeretsz életre-halálra,
    s nem latolgatod, mi az ára
    – csak magad gyűlölöd, ha nincs más mentség.

    Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig


  • Váci Mihály: Két szívdobbanás

    Eldőlt, ki mer szemünkbe nézni,
    ki emeli fel ránk fejét
    bátran, velünk nevetve és mi
    kinek szorítsuk meg kezét;

    kinek hajlik hozzánk a válla,
    ha feszíteni kell az izmokat,
    míg – mint gyermeki indulat, –
    átjár melegen a munka láza;

    ki harcol a mi fegyverünkkel,
    ki az, ki szerszámot emel,
    ki jön, ha hívják nyílt tenyérrel,
    s ki közeleg dugott ökleivel;

    az emberiség kit ölel magához,
    védelmezőn kit karol át,
    s ki az, kit eltaszítva átkoz,
    mint menekülő gyilkosát.

    Összegyűjt ez a karolás itt
    s elválaszt: – tudjuk már e bolygón
    kit kell szeretni forrón,
    s kit kell gyűlölni mindhalálig.

    Szívünk nem bénítja sok kusza érzés,
    benne szánalom s gyáva düh nem él:
    bizonytalan és vívódó verését
    megnyugtatta két tiszta szenvedély:

    a szeretet árasztja szét,
    s összemarkolva gyűlölet dobálja,
    így lüktet már szívünk e két
    legemberibb érzelem ritmusára.

    Forrás: Váci Mihály Összegyűjtött művei, Magvető, 1979
    .