Címke: házasság

  • Heltai Jenő: Nagymamácska

    Nagypapácska, nagymamácska,
    Két fehérhajú öreg,
    Akik együtt megvénültek,
    Lent a kertben együtt ültek,
    Harmatos volt még a regg,
    Trallala, trallala,
    Harmatos volt még a regg.

    És megszólalt nagymamácska,
    Mint egy régi zongora:
    „Rajta, valld be most barátom,
    Nem haragszom, megbocsátom,
    Nem csaltál-e meg soha?
    Trallala, trallala,
    Nem csaltál-e meg soha?”

    Nagypapácska fejvakarva
    Szól: „Bevallom hát… no jó…
    Fordítsd félre most az orcád,
    Egyszer voltam hűtlen hozzád,
    Egyszer voltam áruló,
    Trallala, trallala,
    Egyszer… érted, kis bohó?”

    „Látod, látod, milyen kár volt”
    Mondja most a nagymama –
    „Hisz az ember gyönge, gyarló,
    S az az egy is, te pazarló,
    Nékünk mily jól esne ma,
    Trallala, trallala,
    Nékünk mily jól esne ma!”

  • Heltai Jenő fordítása: A válogatós lány

    (XVIII. századbeli francia dal)

    – Anyám, mit kéne tenni?
    Jó volna férjhez menni,
    Ha kérnek, elmegyek,
    Menyecske hadd legyek.
    Anyám, anyám, menyecske hadd legyek!
    Anyám, anyám, ha kérnek, elmegyek.

    – Leányom, kér az ács is
    És kéret a kovács is,
    A pék, az Alajos,
    A Pál, az asztalos…
    – Anyám, anyám, a Pál vagy a Lajos,
    Anyám, anyám, a választás bajos.

    – Leányom, kér a János
    És kéret a kocsmáros,
    A József, a takács,
    A hentes, a Tamás…
    – Anyám, anyám, a József, a Tamás,
    Anyám, anyám, a szívem vágya más.

    – Leányom, kér a molnár,
    Oly régen udvarol már,
    Ha molnárné leszel,
    Mindig cipót eszel…
    – Anyám, anyám, inkább a sírhalom!
    Anyám, anyám, a malom unalom.

    – Leányom, kér az ispán,
    És kér a szűcs, az István,
    A Péter, a Dezső,
    A Bálint, a Rezső…
    – Anyám, anyám, a Péter, a Rezső!
    Anyám, anyám, egyik se kedvező!

    – Anyám, nem kell a varga,
    Mert ferde a két sarka,
    Nem kell a lakatos,
    Mert mindig kapatos,
    Anyám, anyám, nem kell se szűcs, se pék.
    Anyám, anyám, inkább világgá mék!

    – Leányom, jaj, botor vagy!
    Gyöngyöm, jaj, el ne sorvadj!
    Beszélj, mi fáj, mi kell?
    A doktort hívjam el?
    – Anyám, anyám, menyecske hadd legyek,
    Anyám, anyám, ha ő kér, elmegyek.

  • Petronius Arbiter: A hitves és a fizetés

    fordította Babits Mihály

    Törvényes hitvesre tekints mint fix fizetésre:
    nem jó volna csupán élned a fixum után!

  • Illyés Gyula: Házasok

    Felriadtam, kerestelek,
    felriadtál karom között,
    mily idegen arccal! szemed
    mily riadalmat tükrözött?

    Honnan jöttél? Mily borzadály
    villant rám egy pillanatig?
    egy más létből mily vád s talán
    átkozódás is már, amíg

    lassankint ez a gyermeki,
    görcsös harag lám ellobog
    és kisüt szád körül megint
    asszonyi meleg mosolyod –

    s fej fej mellett, halálosan
    összefonódva, mint nevünk
    betűi itt a vánkoson
    újra álomba merülünk.

  • Illyés Gyula: Feleség

    Veled jó, veled jó
    a mező, a folyó,
    meg a szél, meg az éj,
    meg minden, ami él.

    Ha fele nem tiéd,
    ízetlen az ebéd,
    a nap, a letünő,
    a harag, a jövő.

    Amihez csak érek,
    válik ketté rögtön,
    két részre a földön:
    egybefűzni véled.

    Ha fele nem tiéd,
    kevés a föld, az ég,
    meg a nyár, meg a tél,
    meg a dél, meg az éj,
    a múlt, a kikelet,
    a kisgyerek.

    I

  • BARANYI FERENC Vallomás

    Belátom, nincs menekvés. Veled kell végigélnem
    – ha van még – hátralévő harminc vagy negyven évem,
    s ez nem beletörődés. Törvény, mit – félredobván
    hűlt viszonyok receptjét – létezésed szabott rám,
    kenyérhéj vagy, mit éhes vándor szorít a zsebben:
    kevés és íze-vesztett – de nélkülözhetetlen

    Miért léptél be orvul szeretteim sorába?
    Szükségem úgy tapad rád, mint kisdedként anyámra,
    ó, lennél már közömbös! Elválnánk, mint sokezren
    teszik e kontinensnyi érzelmi jégveremben,
    akadna magyarázat: a költő szárnyalását
    ódon kalitba zárja kicsinyes monogámság…

    Nem a közös nyomorral kiböjtölt kedves otthon
    ölel panel-falával, hogy véled összefonjon,
    nem kényelem bilincsel, meleg fészek-közösség,
    miért a csontig ázott madár felejti röptét,
    nem is hála láncol, miért esett koromban
    szegődtél életemhez, amikor senki voltam,
    és nem a megszokás tart, amely lázadni pattant
    idegeket csitítva nem vállal már szokatlant,
    s a meglevő csekélyért – mit marka bizton érez –
    a többnek csöpp esélyét gyáván feladni képes.

    Beléptél – mit tehetnék? – szeretteim sorába,
    anyámmal és húgommal egy sorban állsz – hiába,
    ezernyi összenőtt szál kötöz az életemhez,
    mégsem merném mesélni olykor susogva: Kedves,
    megint beleszerettem egy röpkevágyú lányba,
    haja akár a tűzláng, gazellaláb a lába –
    mert már az ösztönökben szavam bátortalan kong,
    mert bűn ma még alázni baráti szóval asszonyt,
    szokásból sem viselnéd. Mégha rosszul sem esne,
    törvénysértő beszédem elmenni kötelezne,
    s én meghalnék utánad. Inkább heves szerelmest
    mímelek éjjelente, csak végleg el ne kergess,
    hidd el: rakéta-korban a frigy még ősi, félvad.
    Te nélkülözhetetlen, de kár, hogy feleség vagy!



  • Petőfi Sándor: Búcsúpohár

    Hadd támadjon föl mégegyszer a múlt,
    Hol szívünk és poharunk kicsordult,
    Kedv s bor bennök meg nem férve már.
    Koszorúnk egy levelét veszíti,
    A szél épen engemet röpít ki…
    Cimborák, ez a búcsúpohár!

    Amiért a sorshoz úgy esengtem,
    Bár sokára, de megadta: engem
    Házasélet boldogsága vár.
    Hányt-vetett a vad hullámos élet,
    S végre, végre meglelém a révet…
    Cimborák, ez a búcsúpohár!

    Nem veszem már a bort gyógyszeremnek,
    Ha a kígyók lelkemen teremnek,
    Melyeket a bú szívembe zár;
    Barna kislyány ajka mézet árul,
    Mézzel élek édes ajakárul…
    Cimborák, ez a búcsúpohár!

    Még ez este vagyok a tiétek,
    Töltsétek meg poharam, töltsétek,
    Koccantgassunk, míg e nap lejár;
    Holnap messze járok, más vidéken,
    Üresen fog itten állni székem…
    Cimborák, ez a búcsúpohár!

    S mert szeretlek bennetek, kívánom:
    Nyíljon ily út nektek is utánam.
    Feleség föld s ég közt a határ.
    Adja isten azt az áldást rátok,
    Hogy egyenként ezt kiálthassátok:
    Cimborák, ez a búcsúpohár!

    Pest, 1847. június 14–30.

    P