Valami mindig közbejön: távolban tengő vén apádnak
sós parlaggá szikesedett magánya fehérlik utánad,
futnál hozzája bűntudattal, autóbuszon vagy gőzösön,
futnál hozzája szüntelen, de
valami mindig közbejön.
Valami mindig közbejön: mosolyognál az elesettre,
s nem lelné arcodon helyét a köznapok csip-csup keserve,
a csüggedőkre biztatón, a lányokra ingerkedőn
mosolyognál szíved szerint, de
valami mindig közbejön.
Valami mindig közbejön: lehetne felbújtó az álom,
s nem csillapító szunnyadás koncul kapott, kényelmes ágyon,
álmodhatnál egy igazit vetetlen, parttalan mezőn,
álmodhatnál, mert volna mit, de
valami mindig közbejön.
Valami mindig közbejön: forró igazra nyílna ajkad,
de mielőtt kimondanád, engedsz a langyos féligaznak,
hisz a gyereknek bunda kell, meg kiscipő is télidőn,
lehetnél hős, nem csak derék, de
valami mindig közbejön.
Valami mindig közbejön: létfontosságú semmiségek
miatt halasztjuk mindig azt, mi életté tenné a létet,
pedig adódna még idő kifogni az adott időn,
igen, adódna még idő, de
valami mindig közbejön.
