https://verskucko.com

Címke: hiány

  • Hans Lodeizen: Figyelj: Mikor még vele…

    figyelj:

    mikor még vele
    éltem és a világot együtt
    alkottuk, összeszőve, felfejtve
    mikor még nálam volt a szeme
    és hófehér keze
    akkor megáldottam a havat
    és az esőben nevettem.

    mikor a délutánokat szobájában
    töltöttem és a testében
    járkáltam vagy leültem, könyvet
    olvastam vagy aludtam, mikor ismertem
    fülében az utat és behajóztam szemének
    folyóján mikor kezével
    játszottam és átsuhantam az ajkán
    olyankor gyakran jöttem szembe önmagammal,
    nevetve, sírva vagy mondva dolgokat,
    de,

    az ősz beköszöntével ő elment
    most én sem vagyok már mert vele mentem
    kezének kezet adtam
    szemében ottmaradtam
    fülében elakadtam
    testében eltévedtem
    testében megfulladtam.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gergely Ágnes: Orfeusz

    Eltakarják a partot a fehér olajágak
    a homoksima vízen nem lengenek vitorlák
    Valahol erre járhatsz néha érzem
    hogy az óriási eol-hárfán végigfut a szél
    A sziklák közt ilyenkor egy-egy pillanatra
    fellélegeznek a fűcsomók
    Ötezer éve várlak

    Hiába ring az utcán a csillogó karének
    hiába vibrálnak a szürkületi fények
    ha nem vagy itt minek a naplemente
    minek kezdődik újra a vizek mormolása
    minek bámulnak rám a jámbor állatok
    és a szelíd kövek

    Terített asztal várhat kobaltkék ég alatt
    dalok széplábú nők nagy bűvölések
    egy korsó vízben is szád hűvösét keresném
    ó ifjúság egyetlen és utolsó jaj utolsó
    ibolyántúli lobbanása
    minden fajankó nagy szavakkal vár rád
    ha megfordulok egy március estén
    vedd el a szemem világát

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Egy Pilinszky-dallam

    Mikor már csaknem elveszek:
    hiányod megfogalmaz.
    Két gyengeség beleremeg,
    kettejük mily hatalmas!

    Lehetetlenségünk ragyog!
    Nincs szem, mely belenézhet.
    Taglalhatatlan állapot
    — nem része az egésznek.

    Nincs időnk. Nincs történetünk.
    S mi nincs, az múlhatatlan.
    Nem ismerünk erényt, se bűnt
    az Örök Pillanatban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nemes Nagy Ágnes: [Szeretlek. Milyen kínos ez a szó]

    Szeretlek. Milyen kínos ez a szó.
    Minden tagom úgy húzza, mint a görcs.
    Messze vagy. Isten tudja, mikor látlak.
    Megszakadok, és te is összetörsz.

    Ki lehet bírni. Hogyne, ki lehet.
    Ma például igen jól vacsoráztam.
    Te vajjon ettél? Vagy még gyalogolsz?
    Csúszik a láb az összefagyott sárban.

    Lehet az is, hogy lefagy majd a lábad,
    és fiú-tested vajjon hova rokkan?
    amelyet látva, a gyönyörüségtől,
    emlékszem, hogy gyakran sírvafakadtam.

    Pedig szeretnék egy vászon-ruhát,
    s rántott halat szeretnék sütni este,
    kihajtott ingben írnál a verandán,
    ánizs-szagú süteményt csipegetve.

    A szomszéd kertben hársfa is lapulna,
    mint mézdarab, ikrás, sötét csomókban,
    de júniusban délfelé megolvad,
    s a falon át, langyos kezedre csorran.

    Szeretlek. Mégsem merem ezt a szót,
    most tapogatni, mint húsban a vázat,
    mert görcsbe rándul egy-egy ízület –
    elnyúlok hát, mint akit épp csigáznak.

    Forrás: Lélektől lélekig

    !

  • Dsida Jenő: Ha itt volnál

    Ha most itt volnál: olyan szívből köszönnél
    a munkából hazatérő embereknek.
    Ez az egyenes, csöndes falusi út, két oldalán
    lombos fákkal, úgy kibékít, úgy megszelidít.
    Itt csak pár lépésre van mindig a megoldás,
    csak gyorsabban mennék, biztosan elérném.
    Ha most itt volnál: apró mondatokból
    fonnék ruhát hűvös testedre, szelíd
    és megnyugtató puhaselyem-mondatokból,
    hogy te légy a legszebb, te légy a legmosolygóbb.
    S egy égszinkék szót az ujjadra húznék.
    S egy rózsaszínű szót a hajadba kötnék.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor: Homlokod homályából

    Kiszolgáltatsz a boldogságnak,
    s már nem is tiltakozhatok.
    Elmentél s nyomodban esi kezdett a hó,
    hogy itt maradjon belőled valami.

    És fújni kezdett a szél is a te kedvességed közeléből
    attól piros a képem:
    járok azóta hömpölygő huzatban,
    utcákat fölsebző zenében.

    S elképzelem közben a tavaszt, az aranyat párolgó völgyeket
    ahol velem szerettél volna járni-
    A hajad, a hajad fészket kereső fecske,
    a Napba akar szállni.

    Elképzelem a szerelmet is, de csalódom:
    jobban szeretsz te, jobban:
    Kitalálod nekem a nevetést, mielőtt elzuhannék
    hazátlan pillanatokban.

    A folyó zöld, az ég homályban van, a szőlővessző meg a földben.
    Egyszerre látom őket mégis, ha rád gondolok.
    A nyár ideszalad, a tavasz itt topog
    S homlokod homályából csapkod felém egy lepke.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Desmond Egan: Ha

    ha többé nem írok rólad
    versikét lázas hangjegyeket se dalt
    ha többé nem is gondolok rád
    Rahmanyinovot se játszom mint hold-kába kamasz
    ha többé a folyópartot se járom
    semmibe meredve mint üres nyaraló
    ha többé nem álmodom rólad
    szemeddel se néz szemem s nem látlak mindenkiben
    ha többé eszembe se jut
    a hátsó szoba a sok tető meg alkony
    fásult forgalom és fakadó szunnyadozás
    ha többé már nem is kellesz
    hát csak azért mert annyira meg akartam tanulni
    gyakoroltam keserűn mint lemaradt futó
    a soha többé semmivel se törődést

    első istenhozzádom ez

    (Tótfalusi István fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bogdán József: Reggeli ima

    Uram, ha misén elalszom,
    érintsd meg csendesen az arcom.

    Éjszaka féltem, nem aludtam,
    ott kuporogtam a kapudban.

    Nem tudom… melegségre vágytam,
    hideg koporsó volt az ágyam.

    Bár apám egyszer fölém hajolt,
    mint kutya a kölykét megszagolt.

    Úgy emlékszem még be is takart,
    és valamit mondani akart…

    Valami ilyet: befellegzett…
    a hiányától hidegebb lett.

    Uram, ha a misén elalszom,
    ugye lesz, aki betakarjon.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István: Hallasz-e engem?

    Miért tündöklenek a téli ágak?
    – Az ónlemez levegő megfényesül,
    ágak tükrében te futsz ruhátlan,
    gyümölcsöt eszel meztelenül.

    Bezárt házak: rügyek csüggnek a fákon,
    te laksz mindben és te nyitsz ablakot,
    s te hajolsz ki mindből fehérruhásan,
    a levegő zúgását hallgatod.

    Hallasz-e engem? Mint a fű, olyan csöndben
    növök körötted, meg is halhatok –
    Azt is hihetnéd, ha nagyobbat zökken
    szívem: kavics sír, félős fény vacog.

    Látsz-e még engem? Gyökereidben alszom.
    Tél fed, de lélegzetem átüti
    a föld kérgét is, a hóba jeleket rajzol.

    Olvasd el betűit.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gyurkovics Tibor: Minden

    Minden vagy ami nem lehetsz
    egyre ragyogóbb egyre szebb
    kirajzolódó mint a seb
    amit farkasok ejtenek
    a szívemen s ha nem lehet
    akkor sem tudok véremet
    veszítve élni csak veled.

    Forrás: Lélektől lélekig