https://verskucko.com

Címke: hiány

  • Nemes Nagy Ágnes: [Szeretlek. Milyen kínos ez a szó]

    Szeretlek. Milyen kínos ez a szó.
    Minden tagom úgy húzza, mint a görcs.
    Messze vagy. Isten tudja, mikor látlak.
    Megszakadok, és te is összetörsz.

    Ki lehet bírni. Hogyne, ki lehet.
    Ma például igen jól vacsoráztam.
    Te vajjon ettél? Vagy még gyalogolsz?
    Csúszik a láb az összefagyott sárban.

    Lehet az is, hogy lefagy majd a lábad,
    és fiú-tested vajjon hova rokkan?
    amelyet látva, a gyönyörüségtől,
    emlékszem, hogy gyakran sírvafakadtam.

    Pedig szeretnék egy vászon-ruhát,
    s rántott halat szeretnék sütni este,
    kihajtott ingben írnál a verandán,
    ánizs-szagú süteményt csipegetve.

    A szomszéd kertben hársfa is lapulna,
    mint mézdarab, ikrás, sötét csomókban,
    de júniusban délfelé megolvad,
    s a falon át, langyos kezedre csorran.

    Szeretlek. Mégsem merem ezt a szót,
    most tapogatni, mint húsban a vázat,
    mert görcsbe rándul egy-egy ízület –
    elnyúlok hát, mint akit épp csigáznak.

    Forrás: Lélektől lélekig

    !

  • Dsida Jenő: Ha itt volnál

    Ha most itt volnál: olyan szívből köszönnél
    a munkából hazatérő embereknek.
    Ez az egyenes, csöndes falusi út, két oldalán
    lombos fákkal, úgy kibékít, úgy megszelidít.
    Itt csak pár lépésre van mindig a megoldás,
    csak gyorsabban mennék, biztosan elérném.
    Ha most itt volnál: apró mondatokból
    fonnék ruhát hűvös testedre, szelíd
    és megnyugtató puhaselyem-mondatokból,
    hogy te légy a legszebb, te légy a legmosolygóbb.
    S egy égszinkék szót az ujjadra húznék.
    S egy rózsaszínű szót a hajadba kötnék.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor: Homlokod homályából

    Kiszolgáltatsz a boldogságnak,
    s már nem is tiltakozhatok.
    Elmentél s nyomodban esi kezdett a hó,
    hogy itt maradjon belőled valami.

    És fújni kezdett a szél is a te kedvességed közeléből
    attól piros a képem:
    járok azóta hömpölygő huzatban,
    utcákat fölsebző zenében.

    S elképzelem közben a tavaszt, az aranyat párolgó völgyeket
    ahol velem szerettél volna járni-
    A hajad, a hajad fészket kereső fecske,
    a Napba akar szállni.

    Elképzelem a szerelmet is, de csalódom:
    jobban szeretsz te, jobban:
    Kitalálod nekem a nevetést, mielőtt elzuhannék
    hazátlan pillanatokban.

    A folyó zöld, az ég homályban van, a szőlővessző meg a földben.
    Egyszerre látom őket mégis, ha rád gondolok.
    A nyár ideszalad, a tavasz itt topog
    S homlokod homályából csapkod felém egy lepke.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Desmond Egan: Ha

    ha többé nem írok rólad
    versikét lázas hangjegyeket se dalt
    ha többé nem is gondolok rád
    Rahmanyinovot se játszom mint hold-kába kamasz
    ha többé a folyópartot se járom
    semmibe meredve mint üres nyaraló
    ha többé nem álmodom rólad
    szemeddel se néz szemem s nem látlak mindenkiben
    ha többé eszembe se jut
    a hátsó szoba a sok tető meg alkony
    fásult forgalom és fakadó szunnyadozás
    ha többé már nem is kellesz
    hát csak azért mert annyira meg akartam tanulni
    gyakoroltam keserűn mint lemaradt futó
    a soha többé semmivel se törődést

    első istenhozzádom ez

    (Tótfalusi István fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bogdán József: Reggeli ima

    Uram, ha misén elalszom,
    érintsd meg csendesen az arcom.

    Éjszaka féltem, nem aludtam,
    ott kuporogtam a kapudban.

    Nem tudom… melegségre vágytam,
    hideg koporsó volt az ágyam.

    Bár apám egyszer fölém hajolt,
    mint kutya a kölykét megszagolt.

    Úgy emlékszem még be is takart,
    és valamit mondani akart…

    Valami ilyet: befellegzett…
    a hiányától hidegebb lett.

    Uram, ha a misén elalszom,
    ugye lesz, aki betakarjon.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István: Hallasz-e engem?

    Miért tündöklenek a téli ágak?
    – Az ónlemez levegő megfényesül,
    ágak tükrében te futsz ruhátlan,
    gyümölcsöt eszel meztelenül.

    Bezárt házak: rügyek csüggnek a fákon,
    te laksz mindben és te nyitsz ablakot,
    s te hajolsz ki mindből fehérruhásan,
    a levegő zúgását hallgatod.

    Hallasz-e engem? Mint a fű, olyan csöndben
    növök körötted, meg is halhatok –
    Azt is hihetnéd, ha nagyobbat zökken
    szívem: kavics sír, félős fény vacog.

    Látsz-e még engem? Gyökereidben alszom.
    Tél fed, de lélegzetem átüti
    a föld kérgét is, a hóba jeleket rajzol.

    Olvasd el betűit.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gyurkovics Tibor: Minden

    Minden vagy ami nem lehetsz
    egyre ragyogóbb egyre szebb
    kirajzolódó mint a seb
    amit farkasok ejtenek
    a szívemen s ha nem lehet
    akkor sem tudok véremet
    veszítve élni csak veled.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Ének anyámról

    Ó, most adj erőt Isten, Istenem,
    Hogy méltón zengjen árva énekem
    Róla, ki csöndes mártír volt szegény,
    S hang nem hatolt be két szegény fülén.
    Meghalt a Hang – régen meghalt Neki –
    Fülébe szóltak még gyermekei
    Odatapasztva forró ajkukat –
    Aztán e szalmaszál is elszakadt.
    A betű maradt csak, a holt betű,
    Élő hang helyett ó be keserű.
    Aztán – szelíd, vigasztaló barát –
    Szemén át jött el hozzá a világ.
    Hogy csüggött e két drága szürke szem
    Szánkon: mit mondunk: igen-e, vagy nem,
    S próbálta kínlódva olvasni le,
    Szemmel, mit fel nem fogott a füle.
    Ki jót akart: mellé telepedett,
    S írt neki – én nem írtam eleget.
    Ifjan még sorsa ellen lázadó,
    Később csupa bölcs rezignáció:
    Virágot ápolgatott, olvasott,
    Ha házi gondja olykor elfogyott.
    A fecske megérkezett csicseregve.
    S nem hallotta – ő, pedig úgy szerette.
    Beethovent zongorázott a leánya –
    Búsan támaszkodott a zongorára.
    Tapsok közt olvasott fel a fia –
    Nem tudta, milyen verse hangsúlya.
    A rádiót – be jó – nem érte meg.
    A mennydörgésre csak megremegett.
    A nagy harang ha szólt Szilveszter-éjjen,
    Ő ült akkor is fojtó csöndességben,
    Fájtak benne madarak, gyermekek,
    Csak a néma virág nem sebezett.

    Ha van igazság, hallania kell
    Most mindent, ami lelket fölemel.

    Madarak ezerhangú kórusát
    A tavaszodó mennyországon át.

    Beethovent, amint maga dirigál
    S zenekarában ezer angyal áll.

    A konduló, mély, érchangú harangot,
    Amit idelenn közelről se hallott.

    A gyermekeit és az unokáit,
    Ahogy hangjuk fölhat a mennyországig.

    Itt örök csendre kárhozott füle
    Ott örök muzsikával van tele.

    S ha Isten van, meg nem szűnik soha
    E mindent-kárpótló szimfónia.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Benyó Judit: SZERESS ENGEM!

    Szeress engem oroszlánkölykök erejével,
    tigrisek ügyességével, vad szenvedélyességével,
    szeress engem szibériai medvék jóságával,
    szeress engem, mint az eszkimó-kutyák, kitartóan,
    szeress engem énekesmadarak mámorító dalával,
    szeress engem betöretlen, szilaj lovak akaratával,
    szeress engem bárányok ragaszkodásával,
    szeress engem bikaviadalra küldött bikák harci kedvével,
    szeress engem sovány, vándorló farkasok éhével,
    erdei rókák fürgeségével és ravaszságával,
    szeress engem elárvult vadkacsa anyja utáni vágyával!

    Szeress engem vándorkomédiás életimádatával,
    jókedvével, bolondozásával,
    szeress engem külvárosi muzsikus keserűen megpendülő
    hegedűjének bánatával,
    szeress engem a világjárók merészségével,
    szeress engem,
    ahogy számkivetettek vágyakoztak hazájuk után,
    szeress engem,
    ahogy kártya megszállottjai a szerencséjüket,
    ahogy madarak az erdőt szeretik,
    virágok és növények a földet, az esőt, a napfényt,
    szeress engem,
    ahogy tenger halai a tenger vizét,
    ahogy méhek a virágok kelyheit,
    szeress engem, ahogy pajkos gyerekek a játékot szeretik,
    ahogy Afrikában a feketék a táncot imádják, a dalolást,
    ahogy Rió de Janeiróban a nagy karneválon
    az élet és halál között lebegő táncot szeretik a mulattok
    és a bennszülöttek,
    szeress, mintha a világon nem volna senkid!
    Most nélküled telnek a sietős órák,
    mért tettél jót velem, mért dédelgettél,
    mért imádtál, akár egy istennőt,
    mért ragyogtak be csókjaid, azok a varázs-flitterek?
    Most, mint akit ostorcsapásokkal jól elvertek, jajgatok,
    a csókok nyomai kipirosodnak arcomon.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Komáromi János: Kívánságaim

    Mosolyogj az égre, hogy a nap sugarában megláthassalak…
    Nevess a szélbe, hogy amikor arcomhoz ér megérezhesselek…
    …és gondolj rám, hogy érzéseink találkozhassanak….

    Forrás: Lélektől lélekig