Od’adtam néked mind a könnyem.
(És most fakó-vak a szemem.)
Mint két kiszáradott, üres kút
tátong az éjbe könnytelen.
Od’adtam néked ölelésem.
(És most lehervadt a karom.)
Az én tüzemnél melegedsz te,
s magam rongyokkal takarom.
Od’adtam néked mind a csókom.
(S most csóktalan, fehér a szám.)
Emlékeim halotti fátylát
harapom őrült éjszakán.
Od’adtam néked mind a lelkem.
(Van-e, van-e ily elhagyott?)
Most itt ülök a lábaidnál,
s már úgy érzem, nem is vagyok.
Forrás: Lélektől lélekig
Éjszakánként a macska is párnámra hajtja a fejét
eleinte még tiltakoztam
de végül makacs macska-kitartása győzött
már nem zavarom el
ha nagy ritkán úgy dönt hogy máshova telepedik
arra gondolok talán beteg
vagy megsértődött valamiért
egyébként soha nem a lepedőn a paplanon
kizárólag a párnán érzi jól magát
végülis jól jártam vele nem szuszog hangosan
kevesebb zajjal jár mintha egy ember feküdne mellettem
de van egy hátránya is rád emlékeztet
ő az aki ismerőseim közül legtöbbször látott téged
és gyakran felugrott nagy merészen közénk vagy ránk
az ágyra miután megunta az ágy előtti nézelődést
eleinte ezt nem merte csak döbbenten figyelt
arra gondoltunk a macska szent állat
csöpp macska-agyával rájött, hogy az ágy szent dolog
de csalódnunk kellett benne
azt az arcodat szeretném még egyszer amikor azt mondod
egy macskával kell osztoznom rajtad
és ami utána következett
Forrás: Lélektől lélekig
El nem múlt, el nem múlt az éjnek egy perce sem,
hogy én terád ne gondoltam volna messzi – kedvesem.
Az álomból minden órán föl-fölpattan a szemem,
míg emléked bús kapuit kinyitom és beteszem.
A szívemben olyan vággyal, éhes vággyal foly a vér,
hogy az éj is fényre lobban a te drága képedér.
Le-lehull a távol fátyla s fekszik, mint a holttetem,
de bánatom éhes, mint a vad sivatag földeken.
El nem múl, el nem múl egy éjjel se, egy se múl,
hogy emléked ne kínozna ily kimondhatatlanul.
Ajkam minden lélekzete téged hí és téged vár –
a szíved mér’ oly kegyetlen s mért oly forró az imám?!
Az imám: hogy visszatérsz, hogy nemsokára itt leszel;
a fekete éjszakára csókos takarót teszel.
Bús óráim véres láncát szétszakítja a kezed
s vágyaimnak kínpadjára virágaid leteszed!…
Forrás: Lélektől lélekig
Kányádi Sándor után szabadon
Vannak családok
ahol sebhelyes arccal jön elébed a keserű szó
ahol egy ágyban ketten kucorognak
az elhagyatottság meg a magány és
csak hírből ismerik a gondoskodást
Üres kenyértartóban morzsák visszhangzanak
a gyermekek csorba fűszálakként élnek tovább
Vannak családok
ahol árvábbnál is árvább az árva élő szüleit nem ismeri
a mindennél szebb titkot még gondolni sem meri
hogy egyszer rálel anyjára ki sosem akarta magához ölelni
Vannak családok
ahol kezek fonódnak egymásba de jeges tengerágyban ring
a két szabadulásra váró lélek
és nem lelnek egymásnál menedéket
Vannak családok
ahol a hétfőt várják akkor enni kap a gyermek
mert segélyből már nem telik
a napköziben meleg étellel kínálják
az iskolába elég ezért elmenni
Ahol nem nevetnek szabadon és lélegzetért kapkodva
ajkukon pecsét arcukon megfagyott ima
s áhított percekben álom tör reájuk édes andalító
messzi családok asztalt körül ülő vacsorájáról
hol desszert a lágy szó és szép dalokat pendít a simító
meleg tenyér és már nem is kell kenyér
mert mindenük megvan mert együtt vannak
szelíd szózuhatagban
Vannak családok
ahol idegen az áldás az anyaméhben
zigótára gömbölyödött remény fészkel
és vannak minden lehetőséget vesztett anyák
akik a korai klimax verítékhullámaiban fuldokolnak
és ritkult csontokon rogyadozva cipelik
beteljesületlen vágyaikat
a megnemszületett gyermek kacagására
ébrednek lucskos álmaikból
és vannak családok
ahol az asszony a férfi és a férfi az asszony
s törvénytelen törvényszerűségben
mind arra tör hogy irányítson
szélmalmaik emancipációs szózatokat őrölnek
durva szemekre
magukra maradva aztán méltóságukat vesztve
teóriákat gyártanak megszentségtelenítve
a még menthetőt de letiporják a szebb jövőt
és vannak családok
ahol hazudni sikk és senki nem tudja kinek mit
lódított s a hűséget már csak a köztük alvó eb ismeri
kész átverés show az élet miközben istenítik a hűséget
az egyszer élünk jelszavával lelakják egymás életét
és vannak családok
ahová a jó szó levélben érkezik
s a pengére vékonyult szájak az erkölcsre hivatkozva
nem nyílnak meg soha
s anyáik bűnét cipelik magukban
a szeretetlen gyermekkor sikoltó hangjára riadnak
nagykabát helyett bicikliről álmodnak
s az elpazarolt anyai csókok
selymét vágyják vissza tökéletesre álmodva
kifosztott életüket
s a sírba magukkal viszik az egyetlent
mi megmaradt a becsületüket
Forrás: Lélektől lélekig
Mi fáj?
Mi volt
és elszökött,
emléke leng
a táj fölött.
A vándor-út,
a zsák,
a bot,
meg nem becsültem
s elhagyott.
Forrás: Index fórum: Kedvesch versek
Neked játék, neked a szerelem,
Neked a fény és a végtelen,
Nekem a hiány, nekem a küzdelem,
Nekem a bűn és a félelem.
Arcul csapott magányunkra rászállott illúziókkal
két sornyi hír lett az életem,
s ami szép azt csak képzelem…
Neked eső, neked havazás,
Neked maradt a tisztaság, fehér lepedő,
de zápor verte homlokodra jeleket karcol az idő.
Mert nagyon fáj, mert üvölteni kéne,
mert nem lehet, mert nem lehet!
Mert amit nem lehet az az élet,
mert lehetetlen az élet, mert nincs igaz…
Széttépett imakönyveink között a megtalált nyomornak
sohasem lesz vége.
Neked játék, neked a szerelem,
Neked a fény és a végtelen,
Nekem a hiány, nekem a küzdelem,
nekem a bűn és a félelem.
Csak tovább roncsol a vágy…
Az eltévedt boldogság,
akit fáradt vándorként engedtünk be hozzánk,
s ránkgyújtotta házunk…
De nem! Nekem szép így is,
nekem szép a Volt és a Lesz is,
még ha a bűnnel házasságot kötsz is.
Hajnali házak csöndjét ma még titokban zárjuk,
s a kulcs halott fém testként postaládánkba koppan,
mint startpisztoly dörren a meneküléshez.
Mert futni kell magam, magad ellen,
mert a világ máglyát rak egymást ölelő testeink alá,
s a gyönyör nedvei a kozmoszba áradnak szét,
de itt ez csak per, itt ez csak büntetés.
Nekem játék, neked szerelem,
Neked fény, nekem a végtelen,
a közös bűn, a hiányzó értelem,
mi neked küzdelem, nekem a félelem.
Talán egy más korban, egy más létben vége lesz a láznak,
de most ami volt, s ami lesz, odaadod másnak.
Ez most a búcsú, és a kezdet is,
ez most fájni fog… még ha tudjuk is.
Forrás: Index fórum: Kedvesch versek
Lurkó, merre kószálsz
melyik csillagon?
Hol lehetsz? A vándor
szelet faggatom.
Bárcsak fölbukkanna
szöszke szép fejed
megláthatnám újra
akit szeretek.
Azt mondanám akkor…
Mit is mondanék?
Nem tudom, csak érzem
ragyogna az ég.
Mint a kiscsikó
úgy ugrálna szívem
még álomnak is szép
hát el sem hiszem.
Forrás: Lélektől lélekig
Ha lennél
magamtól féltenélek
Félve
félve ölelnélek
Rád takarnám a bánatom
Szeretnélek
nagyon
nagyon
Ha lennél
felhoznám magam
mint tó a tükrét
boldogan
hogy lásd mi szép
a mélység adta
tiszta kép
Ha lennél
elfelejteném hogy voltam
s hogy minden csókban
megcsalódtam
Te lennél
hitem kezdete
Hitetlenségem vége
Te
Ha lennél
én is lennék talán
Ablak nyílna
éj-szobám falán
Szemed lenne az ablakom
Szeretnélek
nagyon
nagyon
Forrás: Lélektől lélekig
Valaki volt… aki ma nincsen…
Mint kézfogás rozsdás kilincsen,
elmúlt, leporlott mindörökre.
Valaki volt,… ma nincs semerre.
Az éjszaka a szél leverte
az ágakat, miket beoltott.
Valaki volt… s őt én szerettem.
Minden szavát rajongva lestem,
de nincs postás, ki tőle jönne.
Valaki volt… valaki elment…
Ahogy rovom e hosszú termet,
tudom, többé már nem jön vissza.
Forrás: Lélektől lélekig
Nem biztos, hogy kék
Nem biztos, hogy madár.
Nem biztos, hogy boldogság.
De felröppen az égben, s folytatja útját a levegőben,
és a legnagyobb hiányérzet legapróbb kielégülése
is képes megteremteni ezt a
-csupán pillanatokban mérhető-szárnyalásra késztető állapotot.
A tibeti mesék között bukkanhatunk hasonlóra.
“az emberek éheztek, fáztak, és nem tudták, milyen az: boldognak lenni”
A boldogság madara énekel, hangjaival teremteni tud.
Eljutni hozzá, meghallani dalát-ehhez minden kínok kínját járva vezet az út.
A megpróbáltatásoktól való félelem, a megalkuvás gyávasága,
az emberi akarat s az ezt tápláló hit
feladása maga a halál,
mert süketté lesz az ember.
Nem hallhatja meg a madár énekét.
Mert a madarat nem kívül kell keresni,
repülni nem lehet az égben,
dalt hallani,
megérezni
a boldogság ritmusát nem lehet
-csak legbelül igazán.
Forrás: Lélektől lélekig
