Lévén Helsingőr mód f e l e t t főzáros
s mert – kiben van – gyógyíthatatlan a Dánia-mánia:
fogd kézen Oféliádat s vidd vidékre;
a jó játék ott se bérremenő.
Vedd eszedbe: Fortinbras oly halánk!
– ő most már így-úgy meglesz nélküled.
Hiányozz, Királyfi. Tiéd hiányi trónunk.
Forrás: szeretem a verseket
az úton
két árnyék
aztán csak egy
a vízen
két örvény
aztán csak egy
az ágyon
két párna
aztán csak egy
aztán csak egy
Forrás: Magyarul Bábelben
Majd megpróbálok úgy élni ezentúl,
hogy elfelejtek emlékezni rád.
Nem engedem, hogy bármi is idézzen,
s eszembe juttassa az arcod,
a szád simogató szirmát,
puha kendőt: az érintésedet,
és ahogy ölelőn nézett a szemed.
Mint csodálatos kaleidoszkóp,
villan sok emlék, játszik és forog.
A híd, hol vártalak, a szél, a nád…
régmult öröm, most hol lehet tanyád?
Úgy eltűntél, vajon hová maradtál?
Olyan nagyon-nagyon magamra hagytál.
Most megtanulok úgy élni ezentúl,
hogy nem emlékszem, nem gondolok rád.
Mint őszi ág, levelét,
emléked úgy elejtem.
Ha meghalok majd,
mindezt elfelejtem.
Forrás: Magyarul Bábelben
már fél tíz van és senki se jön
otthonról csak én megyek
de nélküled nem mehetek
írógépemen tulipán
és olyan egyedül vagyok
mint látók között a vakok
emlékszel mikor Páll Laji
csak mondta mondta a verseket
faltól falig és elesett
mikor a versekből kifogyott?
kihűlt a krumplipaprikás
és este lett és börtön a ház
a ház? a bolt: a kegyszerüzlet
csak loptuk a villanyáramot
az államtól mert nem adott
csak alhatatlan éjszakát
de lefeküdtünk mégis a földre
a villamosok mennydörögve
dühöngtek arrébb hat méterrel
és hat éve nem festett Páll Laji
nem tudtunk mit mondani
eladtunk kétméternyi könyvet
vettünk festéket ecsetet
és Laji négykézláb esett
úgy festett egyszerre minden képet
ahogy most rád gondolok
faltól falig mert rab vagyok
de dolgozom – ezt akarod?
ha kimoshatnám az ingedet
jaj úgy félek ha integet
a rendőr ha zebra mellé lépek
mindentől félek egyedül
és bántottalak – elkerül
árnyékod is – nem néz vissza
varrnék neked végtelen
délutánokat éjeket
elmennénk együtt Diósadra
néznénk hogy a kékiringó
szára mint a messze ringó
csillagokban a vérerek
és homlokodon most is lüktet
a pici ér a föld alatt tüntet
mert minden itt van ami volt
már fél tíz van és nem lehet
hogy nem halhattam meg veled!
Forrás: Magyarul Bábelben
Lépted koppan… egyre közelebb…
érzem, amint karod körém fonod.
Tarkóm csiklandozza leheleted,
míg üdvözlésed fülembe súgod.
Ahogy átölelsz… mindez csak álom.
Az érintésedet sosem érzem.
Körülvesz titkos mesevilágom,
s hogy megtörténik, már nem remélem.
Múlnak a napok, hetek, hónapok,
s nem adatik meg, hogy veled legyek…
Sivár utamon magam ballagok,
hiába vágyva, hogy öleljelek.
Perzselő vágyak, szerelmes csókok…
minden éjjel mesékkel andalít.
Ahogy átölelsz… sosem csalódok…
illó boldogság ölel hajnalig.
Szemed helyett nézem a monitort.
Kezed helyett a billentyűkhöz érek.
Hol a sok sziporkázó gondolat?
Nincs üzenet. Kikapcsolom a gépet.
Ez a reggel is olyan, mint a többi.
Kinézek, hátha kisütött a nap.
Benn szürke falak, kinn szürke ég.
Szürke közel és szürke messzeség…
Szürke szivárvány szürke táj fölött?
Hát nincs remény, a tavasz megszökött?
Csak hiány van, mely egyre jobban éget,
s én bámulom e tenger szürkeséget.
Forrás: Facebook
Talán egyszer hiányzom még…
Mikor tavaszt búg egy madár,
talán felbukkan egy emlék,
és akkor majd gondolsz reám.
Talán lesz nyár és éjszaka,
mikor minden csillag ragyog,
egyedül ülsz egy kis padon,
s azt képzeled, hogy ott vagyok.
Talán a hulló levelek alatt
keress egy lábnyomot,
de visszahozni nem lehet,
amit az idő elmosott.
Mikor még nem volt „te” meg „én”,
csak „mi” – ez volt a szerelem?
Nekünk nem volt fagy, hó, halál…
Ne tudj feledni sohasem!
Forrás: Facebook
„Furcsa társ a magány. Amink van, megoszthatatlanná válik.
Amink hiányzik, kétszeresen hiányzik.
A víz fölé hajolva tükörképünkben pirosabb és élőbb a vér,
mint mibennünk, ha magányosak vagyunk.”
Forrás: Lélektől lélekig
Ha elindulsz
meghosszabbodnak az árnyékok
Amikor elmész
megszaporodnak az ablakon az ujjlenyomatok
Ha elindulsz
idegenebb lesz a világ
Amikor elmész
sárgán sírnak az üvegek
Ha elindulsz, ha elmész
senki nem tapsol majd a kudarcoknak
Ha elindulsz
váratlanul kiürül a legtömöttebb fülke is
Amikor elmész
kavarog a szentimentális valóság
Ha elindulsz
megáll minden időmérő
Amikor elmész
nem indulnak, s nem érkeznek többé
a költöző madarak
Ha elindulsz, ha elmész
megdermednek az évszakok
és egyetlen másodperc alatt
elszegényedek.
Hajléktalanná válok
ha elindulsz, ha elmész.
Forrás: Lélektől lélekig
Rajtad kívül nincs más menedékem,
meddig szem ellát e sivár vidéken.
Hozzád űz a vágyam minden éjjelen,
s nappalom Tőled ragyog fényesen.
Hiányzol. Ma jobban, mint máskor.
Szeretném, ha itt lennél. Ha ölelnél.
Hozzám bújnál, mintha soha többé
nem akarnál elengedni. Mintha már
nélkülem akár nem is bírnád tovább.
Hiányzol. Tegnap óriás volt a Hold.
Faggattam, hogy vajon hol vagy most?
Hogy gondolsz-e Te is rám néha?
S hogy éjjel, színezüst fényével
betakart-e Téged? S hogy ha látott,
vajon mosolyt varázsolt-e arcodra?
S mit álmodtál éppen? Remélem szépet.
Rajtad kívül nincs más menedékem.
Hozzád s Te utánad vágyom.
Rólad szól a legszebb álmom.
Forrás: Lélektől lélekig
