https://verskucko.com

Címke: hiány

  • Illés Endre: Szávitri

    „Furcsa társ a magány. Amink van, megoszthatatlanná válik.
    Amink hiányzik, kétszeresen hiányzik.
    A víz fölé hajolva tükörképünkben pirosabb és élőbb a vér,
    mint mibennünk, ha magányosak vagyunk.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tornay András: Ha elindulsz, ha elmész

    Ha elindulsz
    meghosszabbodnak az árnyékok
    Amikor elmész
    megszaporodnak az ablakon az ujjlenyomatok
    Ha elindulsz
    idegenebb lesz a világ
    Amikor elmész
    sárgán sírnak az üvegek
    Ha elindulsz, ha elmész
    senki nem tapsol majd a kudarcoknak

    Ha elindulsz
    váratlanul kiürül a legtömöttebb fülke is
    Amikor elmész
    kavarog a szentimentális valóság
    Ha elindulsz
    megáll minden időmérő
    Amikor elmész
    nem indulnak, s nem érkeznek többé
    a költöző madarak
    Ha elindulsz, ha elmész
    megdermednek az évszakok
    és egyetlen másodperc alatt
    elszegényedek.
    Hajléktalanná válok
    ha elindulsz, ha elmész.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Káli László: Rajtad kívül…

    Rajtad kívül nincs más menedékem,
    meddig szem ellát e sivár vidéken.
    Hozzád űz a vágyam minden éjjelen,
    s nappalom Tőled ragyog fényesen.

    Hiányzol. Ma jobban, mint máskor.
    Szeretném, ha itt lennél. Ha ölelnél.
    Hozzám bújnál, mintha soha többé
    nem akarnál elengedni. Mintha már
    nélkülem akár nem is bírnád tovább.

    Hiányzol. Tegnap óriás volt a Hold.
    Faggattam, hogy vajon hol vagy most?
    Hogy gondolsz-e Te is rám néha?
    S hogy éjjel, színezüst fényével
    betakart-e Téged? S hogy ha látott,
    vajon mosolyt varázsolt-e arcodra?
    S mit álmodtál éppen? Remélem szépet.

    Rajtad kívül nincs más menedékem.
    Hozzád s Te utánad vágyom.
    Rólad szól a legszebb álmom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Moretti Gemma: Most egy kicsit…

    Most egy kicsit
    elhalkult minden;
    fákon a lombok friss nesze,
    ablakon a zápor permete,
    madarak hangja fátyolos lett,
    elhallgatott a tücsök-ének.

    Most egy kicsit
    minden céltalan lett;
    a “valami szépre váró”
    reggeli ébredések,
    a felhőket figyelni,
    hisz te is ezeket nézed,
    szél tenyerébe temetni arcom,
    mert a hűvösét te is érzed.

    Most egy kicsit
    minden megfakult;
    fölöttem félig-nyílt szemmel
    közömbös csillagok,
    sápadt és gyorsan tűnő a holdkaréj,
    s alig fényesebbek a nappalok,
    nincs kedvük tündökölni.
    Te nem vagy itt.
    Az idő fáradt bogárlábakon vánszorog.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor: Che Guevara búcsúztatója

    Szerethettek volna a nők,
    szerethetett volna a tenger,
    te mindenütt otthonos és otthontalan,
    lehettél volna Brazília selyemfiúja,
    lokálok helytartója,
    éjszakákkal karambolozó költő –
    mert a vakság hamujában
    gyönyörű lábak járnak mindig,
    mert a tenger lányai igazi férfiakra várnak.

    S boldog, ki el tudtad árulni az édent,
    lettél a század partizánja,
    emberi lábnyom a járhatatlan őserdőben,
    szakállas forradalmár,
    géppisztolyos szépfiú,
    Santa Clara városát mosolyoddal is meghódító.

    Én láttalak és irigyeltelek:
    vonult előtted a nyár, mint a tankhadosztály.
    Vászon katonazubbonyodban
    a szabadság verítékezett
    s a jövő izzadság-szaga csapott
    orromba akkor,
    erősebb volt, mint a narancskerteké.

    Havanna boldog volt, mert ismert téged,
    Havanna boldog volt, mert el tudtad hagyni őt is.

    Bolívia erdeiben
    nem a fejszék beszéltek legszebb nyelven,
    nem a fűrész,
    nem is madarak.
    A fák leadóállomásai
    lélegzetvételed sugározták.

    A hang, ha elhallgat, hiánya megmarad.
    A test, ha megölik, hiánya testté válik:
    adni kell neki kenyeret,
    adni kell neki szabadságot.

    Szerethettek volna a nők,
    szerethetett volna a tenger,
    te mindenütt otthonos és otthontalan.
    Véres partizánsapkádat mosatlan elviselem
    s most már mindig tudom,
    merre bujkálsz.

    Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia

  • Csoóri Sándor: Vers két nőhöz, egy időben

    Jöttök, csöngettek,
    egymás kezébe adva a kilincset.
    Te szőkén s gyászfeketében,
    ő kimarjult, kék farmerszoknyában,
    mint aki csuromvizes hetek után
    egész májusban egy dombtetőn szárítkozott.
    Veled az erdő is jön, a temető is,
    országok, eltitkolt érzékiséggel,
    a méz,
    a méz, a káromkodás,
    a káromkodás, a méz, az alkohol fojtott anarchiája
    s őrült muslica-bandák
    s őrült muslica-bandák hopszaszáznak a fejed fölött.
    S nincs tél, ha jössz, nincs nyár,
    csak láz van a bordákon belül, nagy kékség
    és vetkőző szavak a szájban.
    Ő meg csak betoppan mindig,
    mint aki jó hírrel jön,
    mintha saját magától hozna üzenetet.
    A szempillája: fekete sás,
    csípője körül egyszerre két tavasz
    és ha mosolyra nyílik meg a szája: mintha egy
    fehér vonat
    futna el hangtalanul.

    Jöttök, csöngettek, egymásra nevetgélve,
    nem is gyanítva, ki a másik:
    barát-e?
    barát-e? barátnő-e?
    álmok takarítónője?
    hisz arcotokat csak én fordítom önzően szembe,
    én játszom titkon a kezetekkel is
    egy ágyban,
    egy időben
    egy hiányban –
    a világ kiszáradt gödreiből is
    én nevetek föl külön-külön a kedvetekért
    s nem szomorít, hogy kárhozat ez:
    a halálomban megoszthatatlan
    leszek úgyis.

    Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia

  • Csoóri Sándor: Amazonok fekete húga

    Tavasz jön, érzem orrcsontomban a sajgást,
    a hányódó árvízi csokrok majd
    a szemétre kerülnek;
    szétázott újságpapír a téli ég is,
    olvasatlanul odakerül.

    A hátam még havazik néha-néha
    s észak felől a tarkómat vadludak kerülgetik,
    de szemem, amely a havazásban
    sokáig utánad járt,
    délen keresne már hajadnak tengerpartot.

    Betegek voltunk, nagy pólyakötések
    lekaszabolt melled fölött s derekam fölött,
    a kard se vág nagyobb sebet egy közelharcban,
    a halál görbülő kése sem, mint amekkorát
    meg tudnánk mutatni most a nyíló égnek.

    Vetkőzz le csakazértis, ha megáll veled szemben
    a Nap. Mutasd meg csonkaságod
    az első zöld levélnek,
    minden erdőben otthon voltunk, minden fűben,
    amazonok fekete húga, emlékszik ránk a szél,
    ott jár vállad körül, hajadat emelgeti.

    Forrás: DIA

  • Dorothy Parker: Kettős rondó (és aligha éri meg a fáradságot, valójában)

    Nem különböznek: komor s víg napok.
    Bár ragyog rózsás öröm reggelen,
    Mert legdrágább szerelmem itt hagyott,
    Búskomor éj nehezül szívemen.

    Magányomban e szív alig piheg,
    Habár a Nyár kezén a föld forog,
    Halotti leplek vonják lelkemet;
    Nem különböznek: komor s víg napok.

    Habár a dús szél játszik, andalog
    A fűszállal hullámzón, szüntelen,
    E nappal felhevülni nem tudok,
    Bár ragyog rózsás öröm reggelen.

    És bájtalan a fecske röpte fenn,
    A menny, az égi kék fakó, halott,
    Ha szép, nem nekem, ami megterem,
    Mert legdrágább szerelmem itt hagyott.

    És karmazsin rózsák lobognak ott,
    És százszorszép-permet a réteken,
    Emitt pedig pipacspiros habok.
    Búskomor éj nehezül szívemen.

    Ez lett tehát szánandó helyzetem,
    Ha messze mégy, világom, sorvadok;
    Istenemre, mindvégig remélem,
    Amit te mondasz, s amit mondhatok
    Nem különböznek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: Lamentoso

    Od’adtam néked mind a könnyem.
    (És most fakó-vak a szemem.)
    Mint két kiszáradott, üres kút
    tátong az éjbe könnytelen.

    Od’adtam néked ölelésem.
    (És most lehervadt a karom.)
    Az én tüzemnél melegedsz te,
    s magam rongyokkal takarom.

    Od’adtam néked mind a csókom.
    (S most csóktalan, fehér a szám.)
    Emlékeim halotti fátylát
    harapom őrült éjszakán.

    Od’adtam néked mind a lelkem.
    (Van-e, van-e ily elhagyott?)
    Most itt ülök a lábaidnál,
    s már úgy érzem, nem is vagyok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tóth Erzsébet: A macskaversekből

    Éjszakánként a macska is párnámra hajtja a fejét
    eleinte még tiltakoztam
    de végül makacs macska-kitartása győzött
    már nem zavarom el
    ha nagy ritkán úgy dönt hogy máshova telepedik
    arra gondolok talán beteg
    vagy megsértődött valamiért
    egyébként soha nem a lepedőn a paplanon
    kizárólag a párnán érzi jól magát
    végülis jól jártam vele nem szuszog hangosan
    kevesebb zajjal jár mintha egy ember feküdne mellettem
    de van egy hátránya is rád emlékeztet
    ő az aki ismerőseim közül legtöbbször látott téged
    és gyakran felugrott nagy merészen közénk vagy ránk
    az ágyra miután megunta az ágy előtti nézelődést
    eleinte ezt nem merte csak döbbenten figyelt
    arra gondoltunk a macska szent állat
    csöpp macska-agyával rájött, hogy az ágy szent dolog
    de csalódnunk kellett benne
    azt az arcodat szeretném még egyszer amikor azt mondod
    egy macskával kell osztoznom rajtad
    és ami utána következett

    Forrás: Lélektől lélekig