https://verskucko.com

Címke: hiány

  • Kamarás Klára: Búcsú egy régi baráttól

    Meghaltál? Élsz még? Mindegy, úgysem értem.
    A szél elfújta léted és neved.
    Vagy tán a sors törölt le, mint egy írást…
    Barát voltál? Mindegy… Isten veled!

    Felrémlik néha-néha kedves arcod
    Egy-egy borultas őszi alkonyon.
    A remény olcsó, a hit drága jószág:
    Hogy élsz, remélem, hinni nem tudom.

    Ha a vadszőlőt kinn a szél cibálja
    S sötéten leng az omladó falon,
    Káprázó szemmel szinte-szinte látom,
    Te nézel be hozzám az ablakon.

    Te szólsz hozzám a zörrenő levélben,
    Bús ködpalástban te jársz, kedvesem,
    Foszló árnyékod látom átsuhanni
    A dérrel hintett, fáradt kerteken.

    De lám, az ég oly szürke, szürke egyre
    És nem idézi kérdő kék szemed…
    Meghaltál? Élsz? Ki tudja, jobb talán így.
    Barát voltál? Mindegy… Isten veled!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő: Ki érti?

    Szerettem volna adni,
    de nem volt: mit. –
    Szerettem volna kapni,
    de nem volt: kitől.

    Szerettem volna enni,
    de üres volt a tányér. –
    Szerettem volna menni,
    de nem volt: hová.

    Szerettem volna halni,
    de a Halál kitért. –
    Szerettem volna élni,
    de nem volt: miért.

    Forrás: MEK (Magyar Elektronikus Könyvtár)

  • Bella István – Nélküled

    Nélküled lelassul szívem
    Nélküled nem ismerek magamra
    Nélküled csak nézek magamra
    Tűnődök honnan ismerem

    Nélküled nem is én vagyok
    Csak valaki lézeng helyemben
    Ki voltam lakhelye ismeretlen
    Másik földrészre távozott

    Forrás: Bella István versei / válogatás

    magyar költészet

  • Koltay Gergely: Veled leszek én

    Veled leszek én, mikor már nem is érzed,
    Veled leszek én, mikor más mellett ébredsz!
    Veled leszek akkor is, mikor főzöd a kávét reggel,
    és áthúzol néhány dátumot, csak sírsz, bár tudod, nem kell…
    Veled leszek én, mikor idegen lesz már minden,
    Új arcok, új szerelmek, idegen új nevekkel,
    S Veled leszek akkor is, mikor rájössz, minden rossz már,
    De beletörődsz, hisz így kell legyen,
    hiszen Te erre vártál!

    Én soha nem kívántam, ne legyél másé, csak az enyém,
    én soha nem kívántam, most mégis úgy fáj, hogy elmentél…
    Én soha nem kívántam, ne legyél másé, csak az enyém,
    én soha nem kívántam, most mégis úgy érzem, kellenél,
    úgy kellenél…

    Veled leszek én, ha elfordulsz az utcán,
    a tévedést, a zavart ne lássuk egymás arcán,
    Veled leszek akkor is, mikor már nem is érzed,
    más mellett alszol el, de az én fényképem nézed…

    Én soha nem kívántam, ne legyél másé, csak az enyém,
    én soha nem kívántam, most mégis úgy fáj, hogy elmentél…
    Én soha nem kívántam, ne legyél másé, csak az enyém,
    én soha nem kívántam, most mégis úgy érzem, kellenél,
    úgy kellenél…

    Annyi mindent mondanék,
    de nincs már több szavam,
    annyi mindent mondanék,
    de félek megzavar…

    Én soha nem kívántam, ne legyél másé, csak az enyém,
    én soha nem kívántam, most mégis úgy fáj, hogy elmentél…
    Én soha nem kívántam, ne legyél másé, csak az enyém,
    én soha nem kívántam, most mégis úgy érzem, kellenél,
    úgy kellenél…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Kalács, keddi kalács

    Már szombat este megsütötte
    Anyám. És reggel már adott.
    Az aranya besugarazta
    a haragos vasárnapot.

    Vasárnap estig nem fogyott el,
    Fénye áthullt az ünnepen.
    Még hétfőn is jutott belőle.
    És kedden is. De csak nekem.

    Ma sem tudom, hol rejtegette,
    Melyik fiókból jött elő,
    De olyan áldott volt az íze,
    Olyan hétköznap-szentelő.

    Az asztalkendőből kibukkant
    szép sárga fénnyel: Itt vagyok.
    Nagy árnyékok, fekete gondok,
    még várjatok, maradjatok.

    Igénytelen polgár-kalács volt,
    olyan egyszerű, mint falum.
    És mégis úgy megnőtt azóta,
    Mint úrvacsora-szimbolum.

    Száguldó évek távolából
    megérzem néha jószagát:
    a tűzhely tájáról elindul
    s betölt szívet, betölt szobát.

    Lelki kenyér ínség-időkben,
    verőfényes vigasztalás.
    Pedig tudom: a keze föld már.
    És nincsen több keddi kalács.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Keresztes Ágnes: KÖTÉS

    A kötésben legjobban azt szerettem,
    hogy visszafejthető.
    Volt egy gombolyag – van egy gombolyag.
    Közte időben sál,
    térben sehol.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Ila – Solveig dala

    Húsz éve kereslek
    minden szemben, fényben
    téged láttalak
    minden csókban, vágyban
    téged vártalak
    fonalam fut
    pereg a rokka-idő
    várlak
    hazahúz talán még hozzám
    ez a féléletnyi erő

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Armand Sully Prudhomme – Sóhaj

    Nem látni őt, nem hallani,
    nem szólni és nem vallani,
    imádni híven, nem feledni,
    folyton szeretni,

    A két karunk felé kitárni,
    a semmiségbe nézni, várni,
    s ha nem jön, úgy is rámeredni,
    mindig szeretni.

    Szenvedni, s bírni, egyre bírni,
    nem érni el, és sírni, sírni, elhullani,
    könnyben feredni,
    mindig szeretni.

    Nem látni őt, nem hallani,
    nem szólni és nem vallani,
    de láztól és vágytól veretni,
    s mindig szeretni.

    (Kosztolányi Dezső fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Márk Miklós – Sóhaj

    Bőrömön száradó emlékcseppek,
    alkony ölén menekülő nap.
    Homokváram elnyelte a dagály,
    kétezer éve nem láttalak…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • József Attila – Szomorúfűz

    Lábon járó szomorúfűz,
    Hűvösség csal, hűvösség űz,
    Hűvösség űz, hűvösség csal,
    Ez patakkal, az meg faggyal.

    De patakra nem találok,
    Mindenütt csak fagyot látok.
    S patak kéne, napfény kéne,
    Lehevernék az ölébe.

    Megduzzadnék, mint a többi
    Szerencsésebb erdőföldi.
    Virágoznék, mint az égbolt,
    Ha a kakas kukorékolt.

    Bokrok előtt alázkodok,
    Csillagokhoz fohászkodok:
    Hé csillagok, jó csillagok,
    Patakra már hol akadok?

    Leveleim, vigasságom,
    Nem ér utól bolygó lábam:
    Elhullajtván vigasságom,
    Marad a szomorúságom.

    Forrás: Lélektől lélekig