Hogyha nap volnék,
csak teérted kelnék…
Hogyha madár volnék,
neked énekelnék!
Hogyha szellő volnék,
muzsikálnék lágyan!
Hogyha virág volnék,
illat volna vágyam!
Ha méhecske volnék,
édes mézet hoznék néked eleségül!
S hogyha őrült volnék,
elvennélek feleségül.
Forrás: Lélektől lélekig
Tudja a jó Isten,
Én megházasodnám,
Kedves magyar lánynak
Lelkemet odadnám.
De mind csak hiába,
Mert én szerény ember
Nem kérek, és hozzám
Jőni senki nem mer.
Ünnepélyes módra,
Lánykák, kijelentem:
Ki hozzám bepillant
S szép, azt elveendem.
Szépségéhez illik
Lelki tisztasága,
S ehhez még, ha lehet,
Holmi kis jószága.
Mint tollrágó írnok
Mindig nem élhetek,
Pacsirtákkal lenni
Sokkal jobb szeretek.
Ottan a virágok
Csöndes országában,
Nem lesz bilincselve
Az én kezem, lábam.
Nem zúg ott a gondnak
Halálmadár-serge,
Nem marja szívemet
A búbánat férge.
Ott feleségemnek
Százszor lágy kebelén
Leszen az én fejem
Legigazabb helyén.
Ott még a viszály is
Boldogságból ered,
Ott ki gyűlöl, az csak
Túlságosan szeret.
Ott mi boldog leszek,
Mindenem már sejti,
S e sejtelmet erős
Szívem híven rejti.
Híven rejti, amíg
Végre kibocsátja,
Ha édesanyját: a
Teljesülést látja.
Szerelmem szerelme,
Ragyogó reményem,
Angyalom, ó, mondd meg,
Mikor karolsz engem?
Hol jársz? Hol születtél?
Meddig lész még távol?
Mikor hárul üdv rám
Lelked forrásából?
Szóval: mikor leszen,
Mikor leszen nékem
Lelkem? Kit úgy hívok:
„Édes feleségem.”
Forrás: Vers mindenkinek
Beer Adélhoz
Adél, Adél,
Ha jön a dél,
Mögötted fal,
S a szájad fal.
Omond
Lemorha csengyi lébe gál
Amonao ribe gége fáj
Saberla csöndi méla hu,
Eförtipépi szörde bu.
Tát Orpód
*
A fentieknek nincs értelme,
Mert ilyeneket nem ért elme.
De ha Ibi száját nyalja,
Annak van értelmi alapja,
Mert, ha meg nem nyalja, hát az,
Ami a száján nőtt, lesz száraz.
1917
Forrás: Vers mindenkinek
Midőn a lányka csak
menyasszony,
Még csupa menny az egész asszony,
Későbben amint lesz menyecske,
Fogyton fogy a menny s lesz mennyecske,
Míg végkép el nem fogy a menny lassan
S csak az asszony marad meg pusztán.
Forrás: Vers mindenkinek
Óh, a kedves Pincsi nagysága,
De szépen fest a kalapja!
Csupa gyönyör, csupa csuda,
Nem látott ilyet Pest-Buda.
No, nézzed, de kevély alatta!
Ugyan bizony, honnan hozatta?
Párizsból? Na lám, na lám,
Hogy ezt mindjárt nem gondolám?
S szabad tudnom, Pincsi nagysága,
Ez a szép kalap, milyen drága?
Szóval nem tudja mondani?
A lábával számolja ki!
Óh, a kedves Pincsi nagysága,
A lábával, nézd, hogy kivágja!
Két első lábat felemel,
Pincsi nagysága így felel.
Eszerint hát, Pincsi nagysága,
Áll a kalap két koronába.
Hej, áll az többe is, de hát
Nem tud számolni kend tovább.
Hallja maga, Pincsi nagysága,
Csúnyán fest ám a kalapja.
Hol üresség a fej alatt,
Nem illik a tollas kalap.
Forrás: Szeretem a verseket
Isten megnyomja a tavasz-gombot,
s a régi verkli pattogva beindul,
a rigó kiköpi a téli szutykot,
csőrt csücsörít, s fütyül bolondul.
A rügyek apró rajzfilmgyárak,
megrajzolják a millió levelet,
szuszog, dohog a vakondjárat,
megindul a forgalom odalent.
A nárcisz kis pöckét kinyomja,
a kapkodva vetkőző égre mereszti,
a vadrózsának tavalyi a rongya,
hullna már, de még nem ereszti.
Dagad az akác nyakán az ér,
az éltető nedv lüktetve kering.
Bámulok a kertben ösztövér,
apadó hitemmel, s megtelek megint
együgyű csodával, éltető nedvvel,
s kinövök a földből, mint a bokrok,
s motyogom, vén bolond, gyermeki kedvvel:
jól van, Isten, kapsz egy libacombot!
Forrás: Lélektől lélekig
Thrák csikó, mit nézel engem ferde szemmel és gyanakvón?
Futsz előlem, szinte látni, sokra engem nem becsülsz.
Lásd be hát, ha én akarnám szép nyakadba vetni gyeplőm,
fékhez és kezemre szokva tartanál a cél felé.
Most a lágy füvön legelve könnyű kedvvel csak ficánkolsz,
míg hozzád való lovasra, majd ki megtör, nem találsz.
Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
Hárman vagyunk, ha egymagam vagyok.
A háromságomat ki érti meg?
Egyikünk bölcs, mint a kő,
és éppoly rideg, hideg.
Másikunk nyárspolgár és langyos-meleg,
akár a szörp a nyári napon.
Harmadikunk dilinós kicsit,
és költő is és gyerek nagyon.
Forrás: Lélektől lélekig
Az előretörésem titka
csak ennyi:
nincs hová visszamenni.
Forrás: Lélektől lélekig
Épp akkor léptem ki a kádból,
s ahogy ott álltam meztelen,
véletlenül egy nő nyitott be
hozzám, egy nő, egy idegen.
Fiatal voltam, ő is az volt,
és egész testem elpirult,
a szégyen szennye nyakon öntött
és rám tapadt és lángra gyúlt:
úgy éreztem, hogy tetten értek
valami nagy gyalázatot,
pedig mindössze az derült ki,
hogy az vagyok, ami vagyok.
Az egész csak egy pillanat volt,
véletlen, gonosz pillanat,
s a nő menekült, iszonyodva,
hogy a ház rögtön rászakad.
Menekült szegény, iszonyodva,
hogy ezért még lakolni kell,
én meg ott maradtam a bűnnel,
amit nem is követtem el.
És töprengtem és tiltakoztam
és lassan elfogott a düh,
aztán meguntam és nevettem
s minden jó lett és egyszerű.
Régen történt, van vagy tíz éve.
Mennyi rossz és jó odavan!
Ma már se lélekben, se testben
nem tudom szégyellni magam.
Forrás: Lélektől lélekig
