Isten megnyomja a tavasz-gombot,
s a régi verkli pattogva beindul,
a rigó kiköpi a téli szutykot,
csőrt csücsörít, s fütyül bolondul.
A rügyek apró rajzfilmgyárak,
megrajzolják a millió levelet,
szuszog, dohog a vakondjárat,
megindul a forgalom odalent.
A nárcisz kis pöckét kinyomja,
a kapkodva vetkőző égre mereszti,
a vadrózsának tavalyi a rongya,
hullna már, de még nem ereszti.
Dagad az akác nyakán az ér,
az éltető nedv lüktetve kering.
Bámulok a kertben ösztövér,
apadó hitemmel, s megtelek megint
együgyű csodával, éltető nedvvel,
s kinövök a földből, mint a bokrok,
s motyogom, vén bolond, gyermeki kedvvel:
jól van, Isten, kapsz egy libacombot!
Forrás: Lélektől lélekig
