Ameddig léteznek macskák,
az egéren nem segít, hogy
kinevezik elefántnak.
Katona Bálint
Forrás: Szeretem a verseket
Ameddig léteznek macskák,
az egéren nem segít, hogy
kinevezik elefántnak.
Katona Bálint
Forrás: Szeretem a verseket
Amint a karod fölemeled
Mennyi bidres-bodros szövet
Hull vissza, mint egy zuhatag
És milyen finom kis pihék
Pelyhedzenek a könyöködbe
A könyököd kinyögöd
És szívembekönyökölsz – au!
Au – vau! Miau!
És milyen fehér vonal emelkedik,
Amint karod fölemeled
Emelkedik, csavarog, terjed
A könyöködtől a kisujjad körméig
A kisujjad körmétől megint vissza
A kisujjad körmétől visszáig
Amint a karod fölemeled
A könyöködtől a kisujjad utolsó percéig
Tizenöt centiméter
A kisujjadtól a könyöködig tizenöt centiméter
Összesen harminc centiméter.
És hogy rezegnek a szálak
És kicsi pelyhek szurkálnak szíven.
Amint a karod fölemeled
Hogy fejemhez vágd a levesestálat.
Így írtok ti
Forrás: Vers mindenkinek
Vándorszinész korában Megyeri
(Van-e, ki e nevet nem ismeri?)
Körmölgeté, mint más, a színlapot.
Kapott
Ezért
Egyszer vagy öt forintnyi bért,
Amint mondom, vagy öt forintnyi bért.
Először is hát tintáért megyen,
Ha ismét írni kell, hogy majd legyen.
A tintás üveget pedig hová
Dugá?
Bele
Kabátja hátsó zsebibe,
Amint mondom, kabátja zsebibe.
S hogy pénzre tett szert, lett Megyeri vig,
S hazafelé menvén, ugrándozik.
Hiába inti őt Szentpéteri:
„Kari,
Vigyázz!
Kedved majd követendi gyász,
Amint mondom, majd követendi gyász.”
Úgy lett. A sok ugrándozás alatt
Kifolyt a tinta; foltja megmaradt.
Megyeri elbusúl – kedvét szegi
Neki
A folt,
Mivel csak egy kabátja volt,
Amint mondom, csak egy kabátja volt.
Mi több: kabátja éppen sárga volt,
És így annál jobban látszott a folt.
„Eldobnám – szólt – de mással nem birok;”
Ez ok
Miatt
Hordá, míg széjjel nem szakadt,
Amint mondom, míg széjjel nem szakadt.
Pest, 1844. szeptember
Csattogj fogam most. Hadd töltöm kedvemet,
s te jó gyomor, válaszd a nedveket,
kicsattan bőröm, angyal lakik ma nálam,
lám a levesbe belecsurog a nyálam.
Remeg a töltelék, villám alátolom,
szemem is kidülled, úgy lapátolom.
A földre esett? Oda se neki!
Onnan is megeszem. Most gyere ki!
Most még egy kicsi bort, legyen amit szíjjak,
hasam kerületén megoldom a szíjat,
alul-felül hangzik vidám böfögésem,
s órákig elülök árnyékban a széken.
Csücsülj csak ülepem, légy vidám,
légy te a százsípú orgonám!
Nincs más vigaszom, ami hangot ad, –
áraszd kegyelmed: tiszta hangodat.
A száj szava hazug; nincs már hitele.
Az ördög tudja csak, mit mível vele.
Véled incselkedni méltó mulatozás,
csücsülj csak, danolj hát, korhely csodadudás!
Forrás: 2000 Irodalmi és Társadalmi Havi Lap – Berdalok
Vidám nekrológ szegény nagyétkű Berda József poétáról
Falusy György átköltésében
Testvér, ha egyszer messzi tájra tévedsz,
ahol az Ister piszkos vize zúg,
hol minden reggel panamára ébredsz,
szóval, ha egyszer arra visz az út,
s a rossz vizet undorral földreköpve
pirosló orrod habzó borba túr,
egy bús varázs megejt, tudom, örökre,
mert itt írt verset Berda Jóska úr,
a pantallója két araszra vágva,
alul gatyája ki-kiütközött,
s a sanda nőszemeknek kapzsi vágya
a csábos térden visszatükrözött,
ha két ebéddel éhgyomorra végzett,
a szaftba mártva mind a két kezit,
a sok burzsuj ijedten összenézett,
mind azt hitte, hogy ő következik.
Mint esőlét a zúgó házcsatorna
az őszi ködben hektószám viszi,
a jó piát úgy nyeldekelte torka,
aki nem látta, tudom, nem hiszi,
ismert kadart, rizlinget, szamorodnit
és zöldszilvánit, sillert, malagát,
egy korty italért tán kinyalta volna,
mint szomjas arab, a nagy Szaharát,
s az étel-ital jó talajba szállt át,
mert megtrágyázta lelke humuszát,
s ha cifra szóra pengette a száját,
káplárban is lefőzött húsz huszárt,
míg egy napon Bicsérdy híve lett ő,
hiába várván husos abrakot,
egyet gondolt és lett belőle kettő:
szegény Berda a fűbe harapott.
És így jutott az égi nagy mezőkre,
ahol a borban nincsen szacharin,
s ahol a menüt majd úgy állítja össze
sajátkezüleg Brillat Savarin,
hogy bőven legyen benne sonka, bukta,
s amit a földön kedvelt, annyi más,
s a fiastyúkból főz az égi kukta
számára finom csirkepaprikást,
szárnyas pincérek vödörszámra hordják
az irodalmi olcsó feketét,
s mikor próbára tennék már a torták
egy elefántnak is a fenekét,
ha már a zsír is megfakult a szádon,
s úgy érezed, hogy már menni kék,
ott lovagolj az égi reteráton,
és könnyü légyen néked ott a szék,
s legyen szükséged este avagy reggel,
ne láss szükséget semmiben se itt,
s törölközőnek használd egészséggel
Gyökösi Endre legszebb verseit.
Ajánlás:
S ha altájad majd pajzán dalra hangol,
oly zordonan, ahogy nem tud se angol,
se longobárd, se kelta, sem görög,
a burzsujok itt lent majd összenéznek,
mert azt hiszik, hogy fent a menny dörög.
Kétszázezer forint! reá
Gondolni is alig merek.
Nagyúr leszek, mennykő nagy úr,
Föltéve persze: ha nyerek.
Vajon hová teszem e pénzt?
Mindenh’á, csak ládámba nem!
Meg nem penészedik az én
Ládámban, hiszem istenem.
Amint nyerek: elnyargalok
Tóth Gáspárhoz nagy hirtelen,
És e jó úrnál eddigi
Kontóm szépen lekvittelem;
Aztán (most már készpénzemért!)
Jó téli öltönyt varratok;
Mert közel a tél, s mostani
Ruhámban meg is fagyhatok.
Mily jól esik majd: ha fogat
Vicsorgat énrám a hideg,
Hahá! mily jólesik: fügét
Mutatni őkegyelminek.
Ugy ám, de hátha nem nyerünk?…
Ha nem nyerünk: isten veled,
Jó téli öltöny! – de sebaj,
Megszoktam már a hideget.
Pest, 1845. szeptember 10–24. között
„Ha kikapcsoljuk a szerelem nevű fogalomzavart az eshetőségek közül, úgy határozott terv szerint élhetünk.”
„A férfiak ősi naivitása alig hanyatlott valamit a kőkorszak óta.”
Forrás: Lélektől lélekig
Mikor Pesten a Caruso,
A szívnyúzó amoroso
Énekelt,
Lipótváros lánya, nője
Mind szívgörcsöt kapott tőle,
Rémeset.
A férfiak persze szidták
A pocakos tenoristát,
Aki csak
Azzal hat, hogy magas Céket
Jól kibúgat, jól kibéget,
Jól kiad.
De fordul a sors kereke,
Tenorista is bereked
És befagy;
Megszökött ma felesége, –
Ó irgalom magas Céje
El ne hagyj!
Már ezután van reményem,
Hogy nemcsak borbélylegényben
Hisz a nő,
S bár a műfajom csak líra,
Akad nékem is egy igaz
Szerető!
Forrás: Lélektől lélekig
Múltkoriban a Barkóczy
Nem akart fölállni,
Azt mondotta a törvényre,
Hogy az lári-fári.
Mostan meg egy polgármester
Nem akart fölállni,
Hogy zengett a Gotterhalte:
Császári-királyi!
Mi is ezen sírnivaló,
Könnyű kitalálni,
Ez a magyar politika:
Elállni, felállni!
Forrás: Lélektől lélekig