N. meghízott, lágy szívében Erosz
Ébresztett szerelmi érzetet,
A kis Erosz, amidőn nyilát rá
Lőtte, a lövésnél tévedett,
És a szív helyett gyomrát találta,
S ez szerelmi kíntól földagadt,
Bár kihúzta a nyilat, de vége
A hordónyi hasban megszakadt.
Most, ha étket s bort lát pillanatja,
Az forró szerelme áldozatja.
Forrás: www.eternus.hu – Samarjay Károly versei
Volt egyszer egy gazdag ember,
Annyi juha, mint a tenger,
Mint az árvíz, ujjuju!
Számlálhatlan sok a juh.
Gazdag ember gondol egyet:
Pénzmagra szert hogyan tegyek?
Hej számadó, szóm van kenddel,
Annyi juhom mint a tenger,
Mint az árvíz ujjuju,
Számlálhatlan sok a juh, –
Gondoltam én mostan egyet,
Pénzmagra szert hogyan tegyek?
Kell nekem a juhok ára,
Hajtsa kend el a vásárra.
A vásárra juhász hajtja,
Előttük egy folyó partja.
Irdatlan nagy, – Tisza-Duna
Nem lehetne ija-fija, –
A híd rajta nagyon keskeny,
Nem fér a juh csak egyesben.
Várjunk, míg át mennek renddel,
S annyi a juh, mint a tenger!
Mint az árvíz! ujjuju!
Számlálhatlan sok a juh!…
– Hogyha egyig általérnek,
Folytatom majd a mesémet.
Forrás: www.eternus.hu – Móricz Zsigmond versei
Tisztelt közönség! nagy eset készül,
Készülj rá bátran, hősin, vitézül.
Neked most diszkrétül súgom én meg,
Szenzációt hoz a jövő péntek.
Közénk látogat a doktor Prőhle,
Ah, igen! Közénk ereszkedik ő le.
A színpadra ő kiáll nyalkán,
S elmeséli, hogy milyen is a Balkán.
Ó, hála, Zsül, néked, Zsülikénk, Zsülke!
Hogy agyad e pompás ötletet szülte.
Már régen sírtunk és égtünk lázba,
Hogy Prőhle nem játszik a színházba.
Már régen bőgünk, hogy a színpadon
Csak színműveket játszanak agyon.
S epedve várta minden polgár,
Mikor lép fel a szerb meg a bolgár.
S a pénteki műsor egyébként is fényes,
Szigetvári hősös és szenes legényes.
Szinte azt hinné, aki nem szakértő,
Hogy az ügy direkt jóízlést sértő,
Pedig oly édes lesz összekeverve
Szenesék, Prőhle s Szigetvár keserve!
Az ember szíve direkte dagad,
S ha nem dagad, hát nem dagad,
Zsülink ezen fenn nem akad,
– Jó olvasó, kösd fel magad.
1912.
Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei
(Discrét vers.)
Mint egykor ősöm, Lantos Sebestyén:
Hazám zegzugát úgy járom én;
Csak azt zengem, mi lelkemből fakad,
Víg és bús nóta egyformán akad.
Ma ismét olvastam itt verseket,
Hölgyeknek is – amit csak lehetett (!),
– jutalmat én – anyagit – sose várok,
Boldog vagyok, hogyha köztetek járok.
– A költőnek legnagyobb diadal,
Ha rokonérzésre talál a dal:
Szép hölgyek! csókoljatok homlokon,
A férfiak meg: – ahol gondolom.
Forrás: www.eternus.hu – Réthy László versei
Egyszer Cérna úrfi mit gondolt magába?
Szépen felöltözött bársonyos ruhába.
Hej, huj, hej, huj, bársonyos ruhába!
Csapott a fejébe egy nagy tót kalapot,
Zsuzsi szakácsnétól esernyőt is kapott.
Hej, huj, hej, huj, de mekkorát kapott!
Két gyenge karjába kosarat akasztott,
Hej de megbámulták urak és parasztok!
Hej, huj, hej, huj, urak és parasztok!
Büszkén lépegetett a kényes gavallér,
Csengett a zsebében a sok fényes tallér.
Hej, huj, hej, huj, a sok fényes tallér!
Piacon a kofák szép sorjába ültek,
Cérna úrficskának nagyon megörültek.
Hej, huj, hej, huj, nagyon megörültek!
Kosarát megrakták színültig almával,
Szép piros almával, legislegjavával.
Hej, huj, hej, huj, nem is az aljával!
Indult Cérna úrfi haza egyenesen,
Lépett, lépegetett kényesen, hegyesen.
Hej, huj, hej, huj, de milyen hegyesen!
Sem jobbra, sem balra nem nézett az úrfi,
Kosárból az alma egymásután hullt ki.
Hej, huj, hej, huj, egymásután hullt ki!
Istenem, teremtőm, több esett a sárba,
Mint amennyi maradt a füles kosárba.
Hej, huj, hej, huj, szép füles kosárba!
Úrfik, kisasszonyok, reám figyeljetek,
E nagy bús esetről mind példát vegyetek.
Hej, huj, hej, huj, mind példát vegyetek!
Almavivésnek is tudni kell a módját,
Ezért éneklém el e szomorú nótát.
Hej, huj, hej, huj, e szomorú nótát!
Forrás: www.eternus.hu – Benedek Elek versei
Van már műláb, van már műfog,
És vannak már műszerek,
Van műfül, műorr, műgége,
Mindmegannyi műremek!…
Van vízmű, és van mű víz is,
Példa rá a köntösgát,
Ott a vízmű úgy szuperál,
Hogy direkt művizet ád!…
Van azután egy színmű is,
Gyan Thuláé e remek,
Ezt a színműt egy szép műszín:
A frész fene ette meg!…
Van aztán még egyéb mű is,
Például egy elmemű:
Szávi tata távirata:
Talpnyaláshoz elve hű!…
Mind e műveket azonban
Lefőzi egy műremek.
Dőderlein professzor műve,
Amely mű egy műgyerek!
Műbabát hoz a műgólya,
Így lesz eztán a divat,
S ez, úgy mondják, a jövőben
Szerelmünkre is kihat.
Műszerelem, műölelés,
Műcsókokból műnemű,
S régimódra születendő
Gyermekünk lesz – parvenű!
1912.
Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei
Kiküldött a szerkesztő úr engem,
Aszongya:
Hallja, maga, Spongya,
Menten
Menjen
S zengjen
A színészek fülébe
Valami húsvéti körkérdést,
Valami furcsát,
Akármit,
Csak körkérdés legyen,
Hogy a konkurrens-újság
Megpukkadjon,
S belőle a fene
Jóízűt egyen.
Menten
El is mentem,
S a fejemet törtem,
Törtem és kentem,
Hogy mi a fenét
Körkérdezzek mostan,
Törtem a fejem,
Törtem és mostam,
De valami szenzációsat
Nem tudtam kieszelni,
Milyen körkérdéssel kéne
A húsvéti számot
Cifrára meszelni.
Hopp! de végre
Hálásan pislogtam az égre,
Mert a körkérdés,
Mint a derült
Égbül a villám,
Egyszerre
Eszembe penderült.
Felkerestem a színészeket,
S feltettem nékik
A körkérdést nagykomolyan,
Mert illik,
Hogy ilyenkor az ember
Komoly arcot öltsön:
Mondja, kedves művész úr,
Nem volna-e
Tíz koronája kölcsön?
Csak az a baj,
Hogy mind nagyon
Egyformán feleltek.
S hogy mit feleltek?
Most kezdek ám hatolni és ötölni!
Nos, hogy mit feleltek?
Hát, hát – azt nem lehet leközölni.
1912
Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei
Bús mogorván ül Petike,
Ha ha ha!
Péter és bú! a mennykőbe,
Mi baja?
Anyja kémli hű szemekkel –
Jó öreg!
Azt gondolja, fiacskája
Tán beteg.
„Kell galuska, Peti fiam,
Eszel-e?”
„Dehogy eszem, dehogy eszem,
Ki vele.”
„Kell bor, édes szép fiacskám,
Iszol-e?”
„Dehogy iszom, dehogy iszom,
El vele.”
„Kell-e sarkantyú csizmádra,
Petikém!
Kalpagodra toll s mentédre
Rókaprém?”
„Mit nekem toll, mit nekem prém,
Sarkantyú!
Ha szívemben, mint a róka,
Rág a bú!”
„Kell-e könyv, a szomszéd könyve,
Biblia?”
„Mit nekem könyv, a beszéd mind
Szó fia.
Egy barátom van nekem csak,
A halál;
Az, tudom, hogy innen-onnan
Lekaszál.”
„Az egekre! Peti fiam,
Meg ne halj:
Annyi benned a sóhajtás,
Mint a raj.
Átidézzem tán Juliskát?
Láthatnád?”
Szól mogorván Péter úrfi:
„Hol van hát?”
Ármány-adta Péterkéje!
Még mi nem volt a bibéje!
Sem kalapja, sem mentéje,
Sem a sarkantyú zenéje,
Nem kell neki róka mája,
Sem a szomszéd bibliája;
Nem kell neki bor, galuska,
De bezzeg kell a Juliska,
Bár negédes és hamiska,
De vidor, szép és piroska.
Sem ehetnék, sem ihatnék,
Csak Julcsával nyájaskodnék.
„Ej Petikém, szép fiam, hát
Ez a baj!
Gondom lesz rá, hogy nagyot nőj
S meg ne halj.
Most takarodj iskolába,
Rossz fiú!
Meg ne lássam, hogy pityergesz.
Félre bú!
Iskolában a Juliskát
Elfeledd:
Isten éltet, tíz év múlva elvehesd”
Forrás: Szeretem a verseket
