https://verskucko.com

Címke: hűség

  • Heltai Jenő fordítása: A három holló

    (Régi angol népballada)

    Jegenyefa tetejében
    Három holló feketében,
    Feketénél feketébben.
    Szólt az egyik rekedten:
    „Jó pajtásom, mit eszünk ma?
    Három napja nem ettem.”

    Zöld mezőben véres mente,
    Vérbefagyva egy levente.
    Három éber, jó kopója
    Lábánál ül, őrzi, ójja.
    Három büszke sólyma
    Ott kering a feje fölött,
    Védi, őrzi, ójja.

    Alkonyatkor, estidőbe,
    Odajött a szeretője.
    Jaj, de karcsú, jaj, de szőke.
    Ráborult a kedves holtra,
    Piros sebét megcsókolta.
    Fölemelte, ölbe vette,
    Puha földbe eltemette.

    Mire elbújt már a hold,
    Már a lány is halva volt.

    Adjon isten minden igaz
    Jó embernek jó időt,
    Ilyen kutyát, ilyen sólymot,
    Ilyen kedves szeretőt.

    1891

  • Heltai Jenő: Lelkem falán

    Lelkem falán a gond sötétlik,
    Árnyék a hófehér falon:
    Oh, megöregszel te is egyszer,
    Én édes, szőke angyalom.

    A szőke haj ezüstbe szürkül,
    Barázdás lesz a homlokod,
    És csókos ajkad pírja elvész,
    A szíved halkabban dobog.

    És benne mélyen eltemetve
    A régi, régi szerelem,
    És szenvedélytelen, szelíden
    Fogsz társalogni énvelem.

    Igérd meg azt, hogy kezed akkor
    Kezemből vissza nem veszed,
    S szeretni fogsz majd akkor is még,
    Mikor már én is vén leszek.

    Igérd meg azt, hogy megbocsátod,
    Hogy oly nagyon szerettelek,
    Hogy rácsókoltam ajakadra
    Sok év alatt a zord telet.

    Igérd meg azt, hogy megbocsátod,
    Hogy elhervadtál keblemen,
    Hogy másnak senkije se voltál,
    Csak nékem voltál mindenem.

    Igérd meg azt, hogy szemrehányást
    Szíved magába nem fogad,
    S nem kéri tőlem soha vissza
    Aranyos ifjúságodat.

  • Nagy László – Csönd

    Táncol a csönd fehér tarlón,
    trombitája égszín virág,
    hatalmától megnémulnak
    nádasok és bölömbikák.

    Táncol a csönd háztetőkön,
    fáradtaknak jó az álom,
    ablak alatt, kertek alatt
    csukott szájjal danolászom.

    Táncol a csönd, bejár minden
    gödröket és szegleteket,
    harmat esik, szívem fázik,
    hajt a bánat leveleket.

    Borzasodik fehér kutyám,
    felettünk a bánat fája,
    szemeinkben bolond hűség,
    hallgatunk a nagyvilágba.

  • Illyés Gyula: Szeretlek

    „Szeretlek, kedvesem,
    szeretlek tégedet” –

    Szeretlek azóta,
    hogy megismertelek,
    azóta, mióta
    hétre hét, napra nap
    év negyvennegyedik,
    jött úgy, hogy észre
    a ráncaim veszik… csak
    hogy vagyok általad
    estétől reggelig
    titkosan gazdagabb –
    Életeddel telik
    annyira életem,
    hogy – enyém vagy tied? –
    el-elcserélhetem.

    Hogy így elevenen
    én neked lehetek
    lelket föltámasztó
    lét-újító verem –
    Ifjan és öregen
    sose volt kezdetek
    óta szerettelek –
    e földi rögökön

    Szeretlek, kedvesem,
    keres képzeletem
    szomjasan odafönn,
    odatúl is neked
    s nekem közös helyet…

  • Meggyesi Éva: Amíg csak élünk

    Amíg csak élek, te légy az élet,
    amelyben mindig értelmet lelek,
    nálad leljem a csöndes menedéket,
    amelyet olyan régóta keresek.

    A te vállad legyen majd támaszom nékem,
    amikor úgy érzem, fogytán van erőm,
    hisz gyönge vállamat annyi teher sújtja,
    s karodba bújva nyerek friss erőt.

    Amíg csak élünk, én legyek néked
    az esténként rád ülő csöndes nyugalom,
    hogy a vállaidról átvegyem egy részét
    súlyos terheidnek, melyet hordozol.

    Tudod: szeretlek. S te is szeretsz engem.
    S szemedben láttam meg azt a ragyogást,
    mely felcsillan nekem bármily sötét is van,
    s elcsitítja a csöndes zokogást.

    Milyen jó lenne együtt bandukolni,
    amíg a hajunk hófehérre vált,
    s szeretni egymást olyan türelemmel,
    hogy elbírjunk viselni százezer csapást.

    Együtt ébredni, hogy én lássam először
    reggel az arcod első mosolyát,
    s úgy szeretni, hogy minden egyes percben
    egymásért éljünk, míg időnk lejár.

    S ha majd ránk borul a végső éji álom,
    amely örökre karjaiba zár,
    azt bánjuk csak, mit egymás nélkül éltünk,
    hisz csak veled szép ez a rút világ.

  • Arany János: OH! NE NÉZZ RÁM…

    OH! NE NÉZZ RÁM…

    Oh! ne nézz rám oly sötéten
    Pályatársa életemnek,
    Mint midőn az őszi-felleg
    Húzza árnyékát a réten;
    Nézz szelíden, nézz mosolygva:
    Férfié az élet gondja.

    Bárha csügged hív barátod,
    Nincs enyelgő tréfa nyelvén,
    S a kemény sors vésze kelvén
    Arcom elborulni látod:
    A te szíved ez ne nyomja:
    Férfié az élet gondja.

    Dörgve hull a nagy zuhatag,
    Szirthez illik rémes árnyék;
    De szelíd a rónatájék,
    Zengve lejt a völgyi patak,
    Mely a zöld virányt befolyja:
    Férfié az élet gondja.

    Hát ne nézz rám oly sötéten;
    Zúgjanak bár künn a vészek,
    Csak ez a kis enyhe fészek
    Ez maradjon mindig épen:
    Szívem a bajt könnyen hordja:
    Férfié az élet gondja.