https://verskucko.com

Címke: ifjúság

  • Réthy László – Szórakozott szerelmes

    Szerelmes ifjú, hő szívével
    Mindég csak ott, csak „Nála” van,
    Bármit tegyen, bárhogy legyen, csak
    Az „Édest” látja untalan.

    Ha ébred, első gondolatja:
    Alszik-e még szép angyalom?
    S képzeletét napközben feléje
    Űzi, hajtja száz alkalom.

    Ha virágot tűz gomblyukába,
    Ha számol, ír vagy referál,
    A lányka, az az égi tündér
    Mindég ott van, előtte áll…

    Ha cimborák közé megy este,
    Kikkel maholnap már szakít,
    Bárkiért ürül a pohár – ő
    Koccint és gondol – „Valakit”.

    S fejét, szívét az édes mámor
    Ringatja, mint sajkát a hab,
    S egy kéjes érzés súgja halkan:
    – Nem messze már a boldog nap…

    S hazatérőben, mikor a hold
    Halovány fényét szórja szét,
    Kipeseli a szűzi hóba
    Imádottja édes nevét.

    Forrás: www.eternus.hu – Réthy László versei

  • Salamon Ernő: Húszévesek

    Húszéves testünk olyan fáradt
    a rossz ágytól s a rossz kenyértől,
    olyan messze estünk a fénytől.

    Az anyáinknak melle nincsen,
    se húgainknak tisztessége,
    a tisztesség kellett kenyérre.

    Se bal, se jobb, se Marx, se Isten,
    itt börtön, ott halottat kell siratni,
    bután középen kell maradni.

    Térdünk fagyottan citerázik,
    beteg testünk jeges szél fújja,
    ősz is és tél is csak szapulja.

    Nincs erőnk barikádra állni,
    nincs erőnk igéket dörögni,
    ma állásért kell könyörögni.

    A jövőt ellopták előlünk
    s a küszöbön állnak és várnak
    nagyszállítói a halálnak…

    1933

    Forrás: eternus.hu

  • Babits Mihály: Festett cél, puszta semmi

    Nem tudok kavarogni s nagyra menni,
    mint a vidám dúshomlokú fiúk:
    érzem, hogy festett céljuk puszta semmi
    s a nagy dicsőség álmai hiúk.
    Érzem, hogy legjobb resten elpihenni
    s nincsen tovább már törekedni út:
    rosszkor születtünk s nincs mód újralenni,
    nekünk csupán az élet csontja jut.

    És mégis egyre futok, egyre vágyom
    s valamit keresek még e világon,
    mit nem fogok meglelni sohasem.
    A régi vágyat, régi ifjuságot,
    a régesrégen elhervadt virágot
    s leszüretelt gyümölcsöt keresem.

    Forrás: ma – Magyar versek

  • Várnai Zseni: Ma álmomban

    Ma álmomban fiatal voltam,
    sötét hajamat kontyban hordtam,
    kettéválasztva, úgy, mint régen,
    tűnt ifjúságom idejében.

    Közben tudtam, hogy csupán álom
    visszavarázsolt ifjúságom,
    tudtam, igen, de mégis, mintha
    lengett volna időhinta
    mából a múltba onnan vissza…
    megvénülve, majd megifjulva…
    megújulva.

    Fiatal voltam, lázak gyötörtek,
    gyermekeim, verseim jöttek,
    oly sok áldás
    szívta vérem,
    hogy én csak bennük, értük éltem…

    Mondják:
    szép voltam barna hajjal,
    de nem törődtem én magammal,
    más gondom volt:
    kenyér és versek…
    és éveim egyre inkább vertek.

    De ma, különös hajnali álmom
    átköltötte az ifjúságom:
    Boldog voltam,
    mint soha ébren,
    agyam filmezte régi képem,
    de úgy, hogy árnyék nem is volt
    rajtam,
    s nem volt ezüstös szál
    hajamban…

    Nem volt bánatom, nem írtam verset,
    nem éreztem, hogy üldöznek, vernek…
    Csak éltem, éltem, mosolyogtam…
    Ma álmomban fiatal voltam!

    Forrás: Minden napra 1vers

  • Kaffka Margit: Sakk-matt

    Sakk-matt

    Kis kertilócán, vadszőlős ereszbe’
    Kései langyos, nyári délután,
    Sok tarka szálat öltésnek eresztve
    Babrált egyszer egy haragos leány.
    Nem egymagában volt, – ez a baj épen! –
    Mellette is meg szembe, szörnyűképen
    Figyelve, gyanakodva egy a másra,
    Egy mókás öreg ember meg a társa
    Fölöttébb komoly ifjú húzogat
    Tarka ostáblán furcsa bábokat.
    Fogy a futó, menekül a király,
    Itt még a bástya rendületlen áll;
    Szökdösve oldalt, jobbra-balra térnek
    Az ördöngős fehér-fekete mének,
    S bár egyre hull a sok vitézi báb,
    Új nemzedék jön és tüzel tovább.
    Harc, melybe’ nincs szenvedély, csak ész,
    Melyben, ha minden elhull, mi se vész.
    Ám egy redő az ifjú homlokon
    Jelenti: az eset komoly nagyon!
    A lány csak ölt, csak tűz, – kifejti egyre…
    Csodálkozó haraggal várva, lesve:
    „Mikor lesz vége? Udvarolni sem mer?
    Beh ócska játék, beh unalmas ember!”

    Mult napra nap, telt lassan hétre hét,
    S a kerti asztalon terítve szét
    A harcmező; rajt’ sárga-barna kocka
    Következetes híven váltakozva
    Most is a régi. Talán odabent
    Van felbomolva a bölcs hadirend!?
    A harcos bábú lézeng oktalan,
    Meg visszatér, majd ész nélkül rohan.
    A király egy csikót vesz üldözőbe,
    Paraszt a tornyot ütné agyba-főbe,
    S a királyné, rézsút tipegve fogytig,
    Az ellenséges fővezérbe botlik.
    …és kit okolni kell a sok bajér’,
    Két nyugtalan kéz néha összeér,
    S két ifjú szempár, amikor lehet,
    Találkozik a csatatér felett…
    Nagyapó nézi hosszan, meglepetten:
    „Olyan komoly, derék fiúnak hittem,
    S bomlik immár ez is oktondi lázban!…
    Nincs tartalom a mai ifjúságban!”

    Forrás: www.eternus.hu – Kaffka Margit versei

  • Nagy László: Amikor nincs kegyelem

    Feküdtél sújtó fény alá:
    a virág térdedre dől,
    szerelmem súlyos zászlaja
    tűzve van fejed felől.

    Lecsukott zsalu-levelek
    homályán, itt ülök én,
    varasodnak a zöld lapok,
    repednek, dőzsöl a fény.

    Üvegben málna-alkonyat.
    Lenyesett rózsa zihál,
    illata fölszáll, fönn bolyong
    új nyaram ormainál.

    Újra remeg a levegő,
    hol kezed integetett.
    Ágyadra szakadt óriás
    lepke az emlékezet.

    Kereng a nyárban köszörű,
    szívemből szikraesés.
    Feküdtél sújtó fény alá,
    keltsen a fölismerés.

    Ifjúság, szentség szétomol,
    gyere be, birkózz velem.
    Fönségesebb az ölelés,
    amikor nincs kegyelem.

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: A varázsfuvolás

    Ismeritek őt, az égőszemű,
    A lengőhajú, rubinajkú embert?
    Bársonypalástja a szélbe repül
    És odatart, hová még senki sem mert!
    Ismeritek őt? Van egy fuvolája,
    A hangja ezüst, a dala csoda,
    És mennek, törtetnek utána, utána,
    És megy a bűbájos s nem áll meg soha!

    Ifjú legények, övék az élet
    És övék a lány, kinek arca rózsa,
    A fuvolásnak útjára térnek,
    Felednek lányt és kacagnak a sorsra.
    Mert csalja őket a fuvolanóta
    És vonja őket a zengő csoda,
    Csak mennek, törtetnek összefonódva,
    És megy a bűbájos s nem áll meg soha!

    Merre sietsz? Ó nem kérdezik ők,
    A csodanótát aki meghallotta,
    Földi dal már nem bűvölheti őt,
    Ó nincs e tájon sehol olyan nóta!
    Csak mennek, törtetnek a hangra lesve,
    És egyszer a dal, a bűbájos, oda.
    Fekete hínárra leszállott az este,
    Daluk és napjuk nem lesz több soha!

    Forrás: MEK
    .

  • Juhász Gyula: Nagyvárad

    A kőrösmenti Párizs régi fénye
    Felém ragyog az emlék rőt ködén,
    Egy ifjúság reménye és regénye
    Ott álmodik a szőlőhegy tövén.
    A szőlőhegy tövén a régi kocsma,
    A piros abrosz és piros borok,
    Fiatalságunk bátor indulója,
    Fölöttetek fekete gyász borong.
    Redakciónk, ahonnan sírva, zengve
    Világnak indult ifjú Ady Endre,
    Rozoga asztal, most ki írja sorsát,
    Ki virraszt most melletted régi asztal,
    Hogy megterülj csodával és malaszttal,
    Dallal, mitől fölzengjen Magyarország!

    Forrás: MEK

  • Áprily Lajos – Virág-ének

    Virág voltam. A rét zenéjét
    sugaras szélben hallgattam én.
    Rámnézett egy ifjú leány, és
    elvörösödtem hevesen én.

    Aztán jött egy fiú – sietve –,
    s letépett, mint egy gondolatot.
    Tűz szaladt szét az ereimbe,
    mikor ajkához odatartott.

    Aztán a leány hajába
    tűzött s elfutott nevetve.
    Éreztem, hogy hervad a szirmom,
    s boldog voltam – így veszni meg!

    Forrás: Szívzuhogás

  • Kisfaludy Sándor: Édes, kínos emlékezet

    Édes, kínos emlékezet,
    Ó Badacsony szürete!
    Mulatságos gyülekezet,
    Te rabságom kezdete!
    Ott tudtam meg, ki légyen ő,
    S mi légyen a szerelem;
    Ámor nyila miként sebző,
    S mi az édes gyötrelem.
    Nem úgy mentem, amint jöttem:
    Nagy különbség volt közöttem,
    Aki valék azelőtt,
    S aki lettem, látván őt.

    Forrás: Szívzuhogás – Szerelmes versek antológiája