https://verskucko.com

Címke: ima

  • Sík Sándor: A tó lelke

    Állottam hosszan, hallgatag,
    A fák alatt, a tó felett.
    Halvány holdfény a gallyakat
    Sugárba vonva reszketett.
    Ködben, homályban állt a tó,
    A légben néma mély igézet,
    Félálmodásba ringató.

    A tónak lelke megigézett.

    Levél se mozdul, nesz se szól.
    Hallgat a víz, szunnyad a szél.
    Hullám közül, a víz alól,
    A sejtelem világa kél.
    A tó beszél. Én hallgatom.
    S a vízbe nézek, egyre nézek.
    Élek?… Nem élek?… Álmodom?…

    A tónak lelke megigézett.

    Testetlenül és nesztelen
    Hűvös sugalmak rajja kel,
    És átszűrődik lelkemen.
    A tó, a tó titkot lehel.
    Átsző mindent e lehelet.
    Minden titok, amerre nézek.
    Nedves köd ül a táj felett.

    A tónak lelke megigézett.

    Homály, homály! Minden homály!
    Ez a chaos! Ez a setét!
    A némaság ős lelke száll
    Nagy szürke szárnyon szerteszét.
    A nagy szárny zajtalan suhan.
    Még nincs napfény. Még nincsen élet.
    Az anyag áll csak hangtalan.

    A tónak lelke megigézett.

    A némaságba belevesz
    A gondolat, a képzelet.
    Igen, az első reggel ez:
    A Lélek a vizek felett.
    Elömlik, áthat mindenen.
    Csak egyet látok, egyet érzek:
    A végtelen! A végtelen!

    A tónak lelke megigézett.

    És halkan és önkénytelen
    Imádság fogan ajkamon
    Arcod előtt, ó Végtelen.
    Imádkozom, imádkozom.
    És bennem föllobog a fény:
    Mely elveszett a vak homályban,
    A Fényes Végtelen ölén
    A lelkem, a lelkem megtaláltam!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gyurkovics Tibor: Istenem

    Ölelj meg engem, Isten,
    már föl akarom adni
    az örök ellenállást,
    már meg akarok halni.

    Köszvényben és közönyben
    nagyon sokáig éltem
    bódító tisztességben
    és tarkószenvedésben.

    Vadász vadásznak vadra
    figyelő úr-cselédje
    voltam, miközben kaptak
    engem is puskavégre.

    A füvön így rohantam,
    az erdőn így szaladtam,
    kapkodtam lábam, ám de
    a hitet megtartottam.

    Valahol meg kell állni,
    valahol meg kell halni,
    valami könnyű réten
    akarok elfakadni.

    Az izmaim a télben
    mint jéghúrok feszülnek,
    úgy néznek a szemembe,
    ahogy a menekültnek.

    Nem félek a haláltól.
    Megállok vele szemben.
    De amikor lesújt rám,
    Isten, ölelj meg engem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Ne próbálj!

    Engem gyengébbnek faragtál ki,
    Hogysem próbáidat
    Állhatnám, Uramisten
    Dícsérve Téged rendületlenül.
    Azért ígyen könyörgök Hozzád:
    Ne próbálj engemet!
    Tudom, hogy vannak választottjaid,
    Akiket szentté finomít a bánat,
    Akiket hőssé edz a szenvedés,
    Akik áldják és magasztalják
    Süvöltő ostorod,
    Mert minden csapás nyereség nekik.
    Nem én, nem én!
    Én igazabbá, emberebbé
    Nem tisztulok sötét eged alatt.

    Engem csak torzzá teszel és fonákká,
    Engem csak összetörsz,
    De szobrot szenvedéssel
    Mégsem faragsz belőlem, Istenem.
    Nekem kék szemed derült ege kell,
    Örök mosolyod aranykupolája,
    Őszi erdőkben halk lélekzeted:
    Hogy kinyíljék szívem,
    Szépségben s szeretetben – másokért,
    Hogy ne kerengjek, mint a kerge állat
    Veszett irammal, öntudatlanul
    Önzésem és nyomorúságom
    Őrült köreiben.
    Ha azt akarod, hogy dícsérjelek
    Szárnyaló énekkel, én Istenem:
    Adj enyhülést, ne próbálj engemet!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Farkas István – vezeklés

    jól van Uram értelek

    rúgj még rajtam
    néhányat
    megérdemlem

    vessződdel oktass
    hajts a mindennapok
    átkozott mókuskerekében
    míg bele nem pusztulok

    és ha majd a porba zuhanok

    bűneim súlyos
    fekete köveiből
    építs por-testem
    fölé sírt

    de tudnod kell
    sosem akartam több lenni
    csak egy Ember

    vedd magadhoz lelkemet

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Devecseri Gábor – Imátlan ima

    Befejezni a napot szépen,
    bízni az óra örömében,
    az álom hajóján kivárni,
    szeretteinknek jót kívánni,
    élőnek, holtnak, szeretteink
    szeretteinek szép rend szerint,
    örömet kívánni mindahánynak
    (torló percek hullámot hánynak,
    az órák az éjbe ömölnek),
    örömet kívánni az örömnek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István – Esti ima

    Ha nem alszol velem,
    meghalok, úgy hiszem,
    le se hunyom szemem,
    elfog a félelem,
    oly csönd, oly jégverem –
    nagy csönd lesz hirtelen,
    hogy azt is hihetem,
    megállott a szívem,
    s valaki végtelen
    szem néz rám hidegen
    és rezzenéstelen,
    és csak a Nem, a Nem,
    folyik át hűvösen,
    hidegen eremen,
    a semmit nézdelem,
    nézem a semmiben,
    ahogy valamisen
    néz a valamiben
    valami semmisem,
    hát ne hagyj énvelem,
    aludj mindig velem,
    életem életű
    életem élete,
    Egyetlen Kérelem,
    ébredj mindig velem!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Móra Ferenc: Téli imádság

    Már megmutattad nagy hatalmadat,
    Az ember félve jár eged alatt.
    Reszketve bújik meg hajlékiba,
    Mint száraz lomb közt az alvó csiga,
    Egész határunk rívó puszta lett —
    Uram, parancsold vissza a telet!

    Nézd rózsafánkat ott a kert szegén,
    Tán a tavaszról álmodott szegény,
    Mikor a fagy orozva szállta meg
    És forgácsokra tépte a hideg,
    Soha se hajt az többet levelet —
    Uram, parancsold vissza a telet!

    Hát ez az istenadta kis madár,
    Kit vigaszunkra itt hagyott a nyár,
    S most megfagyottan néz az égre fel
    Világvesztett kis szemeivel,
    Az ártatlan neked mit vétett?
    Uram, parancsold vissza a telet!

    Kis lányom arca, nézd, milyen fagyos,
    Ma angyalodhoz nem hasonlatos,
    Dermedt kis ajka fájósan remeg,
    Szeméből könnyet perget a hideg,
    Ó, mennyivel szebb, amikor nevet —
    Uram, parancsold vissza a telet!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Sik Sándor – Angelus

    Erdő füvén fekszem hanyatt.
    Jő lábhegyen az alkonyat.
    Zsong, zsong a csend mély mámora.
    Lebben az Isten fátyola.

    A csend az ő szívén terem.
    A csend az örök Szerelem,
    A Lélek a vizek felett:
    Egyetlen, áldott Felelet.

    Ó mindent, mindent értek én,
    Mióta ez a csend enyém.
    Szívet nyit rám minden titok,
    És mindenek nyelvén tudok.

    Azóta hozzám szólanak
    A füvek, fák és madarak.
    Barátaim az állatok,
    Zengnek a színek, illatok.

    És mind oly boldogok vagyunk,
    Hogy testvér-szóval szólhatunk.
    Ó érteni, megérteni:
    Mily édes, milyen isteni!

    Megrezzen most egy vén csalán
    Távol harangszó mély dalán,
    Mely messze zsongja lombon át
    Az esteli Úrangyalát.

    Elhallgat minden itt körül,
    Megáll a gyík, a szél elül,
    És – mindnyájunkért egymagán –
    Ávéba kezd a csalogány.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Keresztury Dezső: Esti imádság

    Ó, milyen vak homályba futnak
    kik nélküled indulnak útnak.
    A kezemet nézem: leszárad;
    szívem sívó homokkal árad.

    Valamikor kézen vezettél;
    szökni akartam, nem engedtél,
    csend volt szívemben és a cendben
    szavad szólt csak, mindennél szebben.

    Én Istenem, hívj vissza engem!
    Magam maradtam, eltévedtem.
    Légy bátorságom, bizodalmam;
    ó, légy úrrá megint Te rajtam!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szentmihályi Szabó Péter: Köszönöm

    Köszönöm, Uram, ezt a halk zenét,
    az éjszakai friss levegőt, a csendet,
    köszönöm, bárhogyan is – az életemet.
    Tanú lehettem a végtelen egyetlen röpke pillanatában:
    kipillanthattam a gyorsvonat ablakain.

    Köszönöm, hogy éltem.
    A füveket, madarakat,
    a folyókat, tengereket,
    testvér-embereket és testvér-könyveket,
    a templomokat és menedékhelyeket.

    Köszönöm a Helyet és az Időt.
    Köszönöm, hogy engedtél vétkezni ellened,
    próbaidőre bocsátottál, s látod,
    a nevedben énekelek.
    Köszönöm, bárhogyan is – az életemet.
    Köszönöm anyámat, apámat,
    feleségemet, gyermekeimet,
    barátaimat, ellenségeimet,
    köszönöm, hogy most is Veled lehetek.
    Látod, Neked énekelek.
    Köszönöm, bárhogyan is – az életemet.

    Forrás: Lélektől lélekig