https://verskucko.com

Címke: irodalom

  • Bohumil Hrabal – idézet

    „Hát igen, a világ mindig gyönyörű,
    nem azért, mert valóban az volna,
    hanem azért, mert én úgy látom.”

  • Tóth Árpád – Egy lány a villamosban

    Fiatal lány volt, ám ölébe ejtett
    Szemmel már úgy ült, mint dús terhű nő,
    Ki révedezve sejti már a rejtett
    Jövőt, mely szíve alján csendbe nő,
    Maga körül minden zajt elfelejtett,
    Lesiklott róla Gond, Tér és Idő, –
    Körötte durva, lármás utasok
    Tolongtak, s ő csak ült és olvasott.

    Néztem hevült arcocskáját merengve:
    Ki tudja, milyen sötét hivatal
    Felé viszi szegény leányt a zengve
    Robogó, zsúfolt, sárga ravatal?
    De addig még övé a betűk lelke,
    A kopott regény minden szava dal:
    Grófnővé szépül, herceg lejt feléje,
    S féltérden helyezi szívét eléje.

    S megáldottam magamban ócska könyvét;
    Óh, mert lehet akármi ponyva bár,
    Letörli egy sorsocska árva könnyét,
    S a vad világ többé nem oly sivár:
    Egy árnyalattal tűrhetőbb, egy gyöngéd
    Sóhajjal jobb, nem fáj úgy élni már, –
    Egy rossz író is így érhet föl tisztelt
    Rendű és rangú harminchat minisztert!

    Ó, hadd rontsák hát mások a világot,
    Politikák, jelszavak és hadak!
    Csak a tollakat ne fogja meg átok,
    Írók kicsinyje s nagyja, rajta csak!
    Isten szívét nem bízta, csak tirátok,
    S míg ég és föld bús rommá omlanak,
    Hű könyveinkben daloljon a lélek
    Vigaszos daccal: mégis szép az élet!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Mark Twain

    „Klasszikus: olyan könyv,
    amit az emberek magasztalnak,
    de sosem olvasnak.”

  • Palágyi Lajos – Költők és műértők

    Poéta az van itt temérdek,
    Csak műértő kevés e honban.
    Volna csak sok műértő lélek,
    Kevés poéta volna nyomban.

    Forrás: www.eternus.hu – Palágyi Lajos versei

  • Juhász Gyula: A novella

    Sok novellát, jó novellát,
    Rossz novellát olvastam
    Boccacciotól és Bírótól,
    Molnártól és más írótól;
    Okultam és mulattam.

    De az új végrehajtásit,
    Szavamra, nem olvastam.
    Ám az ilyen esetekben
    Az eljárás obligát,
    Az olvasó elolvassa
    Pesti lapba, esti lapba
    A szokásos kritikát.

    Ezek után a novellát
    Fölösleges olvasni,
    Nem tud az írni, aki írta,
    Szomaházy jobb stiliszta,
    Jobb stiliszta a Sassi.

    Különben is, tisztelt Günther,
    Minek írsz te novellát.
    Te csak mondd: tapsolj csak népem
    És a végrehajtást szépen
    Gyakorold, ne magyarázd!

    1908

    Forrás: MEK

  • Romhányi József: Medve tanköltemény

    Felmordult a medve a sok rossz mackóvers hallatán:
    – Ez mind kontár! Sarlatán!
    Mit gügyögnek, locsognak
    szerencsétlen bocsoknak!
    Oly negédes némelyik,
    hogy már szinte émelyít!
    Te szent múzsa, irgalmazz,
    milyen ócska rímhalmaz!
    Minden sorvég szinte önként adódik.
    Majd én írok igazit, valódit:

    Dörmeg-dirmeg a vén medve,
    mert ma cudar ám a hangulata.
    Csípi darázs, marja bolha,
    vidor kedve mitől kerekedne?
    Mikor ma a kasba nézett,
    nem talált egy nyalás csemegét.
    Szeder, málna? – Sehol semmi.
    Mit lehetne akkor vacsorázni?
    Hogy ne haljon szegény éhen,
    szundikál majd egész gyertyaszentelőig.

    Kézbe kapta e verset egy lektor,
    aki tanult némi verstant egykor.
    És most újra letette a vizsgát,
    összeírta a rím-hiánylistát:

    Kedve
    volna
    mézet
    enni
    télen.

    A többit eldobta.
    Bőszült is miatta.
    Ezt viszont kiadta.

    Forrás: MEK – Szamárfül

  • Szabó Lőrinc: Ady

    Ez után a nagy becsi nyár után,
    már háborúban, állandó tanyám
    a könyvtár lett, a kollégiumi
    anyakönyvtár. Boltos ablakai
    az udvarra nyíltak, hol, évekig,
    annyit játszottam, jobbfelől pedig,
    a belső szentélyből, vén tornyai
    látszottak a Nagytemplomnak. Öreg
    Károly bácsi rakta a könyveket
    az asztalra, s: „Mi baja?”, kérdezett
    dörmögve, mikor a kérőlapon
    ősszel hirtelen olyan változást
    tapasztalt a címekben. „Mi bajom –?”
    „Hát hogy Adyt kér!” Gyújtotta a gázt
    s: „Züllött alak, valaha ide járt”,
    nyújtotta a könyvet a pulton át…
    Züllött alak? Hm. Érdekes lehet.
    Olvasni kezdtem az Új Verseket.

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Irodalomtörténet

    Volt ott egy irodalomtörténet is;
    Berzsenyinél ütöttem fel: a „kis
    Beöthy” volt, a „Tükör”. Addig sosem
    tünődtem még írókon, verseken,
    s most elbámultam: azt hittem, hogy a
    költészet olyan, mint a biblia,
    titkos, szent s roppant távoli dolog;
    s látnom kellett, szinte káprázva, hogy
    ez nem túlvilág, ez a Berzsenyi,
    de „kisgazda”, „kemenesaljai”,
    s hogy így élt, úgy, dolgozott, szenvedett,
    s bár lekritizálták, – akit szeretett,
    a nő nevét is őrzik, tisztelik!
    Utána elolvastam Kölcseyt,
    a portrét róla, s egyre lázasabb
    izgalommal a többit, másokat,
    aki csak volt s van: mire este lett,
    tudtam az irodalomtörténetet.

    Forrás: DIA

    r

  • Tóth Árpád: Dante

    Írt lázasan… S míg áldott tolla siklott,
    Úgy rémlett: vérző szívvel csakugyan
    Bejárja a bús, bíboréjü poklot,
    S eléje két szomoru árny suhan,
    Mint gerlepár, édes fészekre vágyva,
    Fáradtan, halkan, csöndben, lassudan.

    Az egyik a Francesca karcsu árnya,
    Fehér vállát csapkodja szennyes orkán,
    Védőn simul hozzá bús arcu párja,
    S beszél az asszony, mézes alkony-órán
    Hős Lancelotról, mint olvastak ők,
    Mint reszkettek Ginevra bűnös csókján,
    Hogy fordult egyet a világ velök,
    Hogy égett a kettőjük ifjú teste,
    Míg csókra összehajlott a fejök,
    S hogy nem olvastak többet aznap este…

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Levél-féle Móricz Zsigmondhoz

    Rózsafa-vonóként nagy zöngésű húrhoz
    Súrlódjék ez írás Móricz Zsigmond úrhoz.
    Szóban hozta vón’ el a beteg, ki küldte,
    De sok Élet-lázban magát tönkre-hülte.
    Mégis, mert hát ma még sokan hisznek velem,
    Adják át Móricznak ezt az én levelem.
    A könnyes, áldott hang, aki általadja,
    Éppen úgy áldassék, mint az, aki kapja.

    Szerelmetes barát, zömök Móricz Zsigmond,
    Tudod jól, hogy polyva, az ember amit mond.
    Ezért is jövök most hozzád kényes verssel:
    Én-fajta versekben az ember nem kertel.
    Jövök hozzád versben, betegségben, búban,
    Jól kezdett s elromlott, dicső háborúban,
    Jövök egy kis, kopott, szép, tavaszi Éggel,
    Egy kis megszólással, egy kis irigységgel.

    Boldog Móricz Zsigmond, ki nem korán kezdted,
    Aszúra fog érni minden szép gerezded,
    Rajtad már nem ülhet rohadt, magyar átok:
    Ez okos elkésés: ez a magyarságod.
    És mégis siettél: meglepődve vitted
    Súlyát az újságos, magyaros, szent hitnek,
    Dölyffel, feleséggel, gyermekkel, várással,
    Sok, most ébredező, ó kitalálással.

    És ha hébe-hóba talán másként véled:
    Erős vagy, mert erős lelkedben az Élet.
    Temeszteni is tudsz és tudsz támasztani:
    Sári Bíró vallja és bősz Túri Dani,
    De ezerszer szebben, mert újabbról vallja
    Győző, nagy lelkednek minden kis zsivajja.
    És ami benned él s el fog jönni hozzánk,
    Mi néha sápasztja magyar, piros orcád,
    Ezer kimondatlan magyar bánat, titok,
    Szépség várja vágyón: Móricz beszélni fog.

    Hisz én is kimondtam néhány magyar-újat,
    De mesekirályfik táltosai fújnak,
    Ördög hordjon el már minden bolond verset:
    Életet kívánunk, valószínűt, nyerset
    S amit meg nem adhat rímek ezer hadja,
    Mi új Ludas Matyink többször visszaadja.

    Öreg-ifjú Zsigám, sok mindent hallhattál,
    Hallva, nézve, írva sok-sok-sokat adtál.
    De amíg rossz fogunk végleg el nem vásik:
    Mégiscsak a legszebb, a legjobb: a másik.
    Gondolom, te voltál ez a »másik« nálunk,
    Egy kicsit életünk, egy kicsit halálunk,
    Egy kicsit undorunk, egy kicsit örömünk,
    Szóval: az Életet, mely tőlünk messze tünt,
    Édes Móricz Zsigánk, te hoztad volt vissza,
    Kedves magyar részeg, kedves bornemissza.

    Rád furcsa emberek furcsán figyelnek:
    Ma te vagy a tévő és jótékony gyermek,
    Nyugat csapatjának keleti zászlója,
    Mi nagy csatázásunk nagy igazolója.
    Néha kényeskedő, de magyar hatalmú,
    Nyugatba tört magyar s duzzadt bizodalmú,
    Papnak indult lélek, de szabad, pacsirtás,
    Szentírásos ember, kinek szent az írás.
    Ma te vagy a magyar s rendkívüli követ,
    Ma benned sarjadnak az ős, magyar tövek.
    Ha tán bolondítnál s igazi se volnál,
    Mert szépen hazudtál, engem igazolnál.

    Téli Budapestnek kevés, vidám fája
    Móricz Zsigmond úrnak csodatettét várja
    S ha várja, várhatott s ha várta, megkapja:
    Móricz a váratlan Tavaszoknak apja.
    De engem szeressen: így üzenek neki
    S jó, hogyha az embert ilyen is szereti,
    Aki nem hatalmas s több a hatalmasnál
    S ha ki-kinek árt is, milliomszor használ.

    Adassék e levél Móricz Zsigmond úrnak,
    Kit most érdemelten, szépen koszorúznak.
    Koszorút nem viszek, írás megy helyette,
    De ott leszek mégis, míg élek, mellette.
    Készül, mert készítik, az én szemfedelem,
    De Móricz Zsigmond is megmarad énvelem.
    Magyar sors-kockákon ez ígyen döntődött,
    Mind összekerülünk közös mártír-hősök
    S ha a Lehetetlent nem tudtuk lebírni,
    Volt egy szent szándékunk: gyönyörűket írni.

    Forrás: MEK

    És igen — ez tényleg gyönyörű.