Címke: irodalom

  • Szép Ernő: Könyv

    Nincs könyv olyan drága,
    Hogy olcsó ne lenne,
    Annyi, annyi kincs van benne.

    Annyi gyönyörű vers,
    Annyi szép történet,
    Annyi mese, annyi élet.

    Hipp-hopp Londonban jársz,
    Meg az Indiákon,
    Mindenütt jársz e világon.

    Élsz a messzi múltban,
    Az örök jövőben,
    Jut így néked élet bőven.

    Könyv vigasztal bajban,
    Ha beteg vagy, gyógyít,
    Jót tesz azzal, ki kínlódik.

    Megnevettet a könyv
    S néha könnyre indít,
    Ez is gyönyörűség mindig.

    Olyan jó pajtásunk,
    Hogy ott lakik nálunk,
    Tőle soha el nem válunk.

    Forrás: internet

  • Parti Nagy Lajos: Halk, talmi vers az irodalom házához

    Ne csak papír, de légy, te ház, a Ház,
    hol majd a szellem megteáz,
    és megkávéz. S a test is.
    Ott éri majd nap is, napest is,
    hol súlyosul és sűrül alkonyatkor
    a Károlyi-kert fáin a konyakpor,
    s úgy hull reá estére kelve
    a mélabú, mint nők testére kelme.
    S ha jő az éj, e jobbadán dekoltált
    kommersz sötét, rendel egy könnyű sajttált,
    ringatja szőke, keserű sörét,
    míg fönt a lámpák barna réz
    nyelén szikráz a méz.
    Ne kábéház, ne virtuália
    s ne csak papír légy, légy, te Ház,
    hol élő és holt szimbióz’ időz,
    piros, fehér, zöld, híg és mélylila
    füstöl, szépelg és kosztol,
    aranylik, ottlik, és babitslik,
    a versek jól tömött staniclik,
    nagy dunnazsák a próz’,
    s tán mégse minden anything, ha goes.
    Ki ott belép, úgy fogjad, mint a lép,
    ha már papír, hát légypapír, te Ház,
    mit jószándékok zümmögése ráz,
    hogy végre mégis elrepülni kész,
    nem egyfelől de kissé egyfelébb,
    röpülj te kő, te könnyű és nehéz,
    s ne csak papírröpülj, te Ház!

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Kosztolányi Dezső: Hattyú kutyám

    Hattyú kutyám.

    Ülj itt s vigyázz a házra,
    te farkasok szelíd, fehér fia,
    ős embergyűlölő, kinek a léptünk
    álmatlan, éber neuraszténia.
    Ne engedd, hogy istentelen lerontsák,
    mit szívből, agyból raggatott a kéz.
    Hadd álmodozzon pár évig a gazdád
    a körbe, mely szűk és bezárt egész.
    Kik messze vannak tőlem és igémtől,
    ne jöjjenek át soha a falon.
    Ott túl úgyis az utca van, az utca,
    rokontalan szívemnek borzalom.
    Állj a határnál, híven, régi jelkép,
    igaztalan világban az igaz,
    tiltó szoborként nyúlj el a küszöbre,
    fajtám őrzője, bölcs, magyar kuvasz.

    Most jöjj ide.
    Leckét adok tenéked.
    Nyisd rám ködös, rövidlátó szemed,
    amelybe jóság és örök gyanú van.
    Őrizd a csöndet mindenek felett.
    Mard el veszetten, aki megzavarja
    s a semmiségről fájón zakatol,
    mert énreám még hosszú-hosszú út vár,
    s munkás kezembe hittel jár a toll.
    Aztán ne haragudj a koldusokra,
    kik bámulják, szegények, a kaput,
    és a holdfényben állanak soványan,
    hiszen azoknak annyi a bajuk.

    Inkább figyeld talán az irodalmat,
    s ha erre jár nehány sunyi utas,
    és meghallod, hogy engemet ugatnak,
    légy szíves, és reájuk te ugass.

    Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár

  • Bohumil Hrabal – idézet

    „Hát igen, a világ mindig gyönyörű,
    nem azért, mert valóban az volna,
    hanem azért, mert én úgy látom.”

  • Tóth Árpád – Egy lány a villamosban

    Fiatal lány volt, ám ölébe ejtett
    Szemmel már úgy ült, mint dús terhű nő,
    Ki révedezve sejti már a rejtett
    Jövőt, mely szíve alján csendbe nő,
    Maga körül minden zajt elfelejtett,
    Lesiklott róla Gond, Tér és Idő, –
    Körötte durva, lármás utasok
    Tolongtak, s ő csak ült és olvasott.

    Néztem hevült arcocskáját merengve:
    Ki tudja, milyen sötét hivatal
    Felé viszi szegény leányt a zengve
    Robogó, zsúfolt, sárga ravatal?
    De addig még övé a betűk lelke,
    A kopott regény minden szava dal:
    Grófnővé szépül, herceg lejt feléje,
    S féltérden helyezi szívét eléje.

    S megáldottam magamban ócska könyvét;
    Óh, mert lehet akármi ponyva bár,
    Letörli egy sorsocska árva könnyét,
    S a vad világ többé nem oly sivár:
    Egy árnyalattal tűrhetőbb, egy gyöngéd
    Sóhajjal jobb, nem fáj úgy élni már, –
    Egy rossz író is így érhet föl tisztelt
    Rendű és rangú harminchat minisztert!

    Ó, hadd rontsák hát mások a világot,
    Politikák, jelszavak és hadak!
    Csak a tollakat ne fogja meg átok,
    Írók kicsinyje s nagyja, rajta csak!
    Isten szívét nem bízta, csak tirátok,
    S míg ég és föld bús rommá omlanak,
    Hű könyveinkben daloljon a lélek
    Vigaszos daccal: mégis szép az élet!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Mark Twain

    „Klasszikus: olyan könyv,
    amit az emberek magasztalnak,
    de sosem olvasnak.”

  • Palágyi Lajos – Költők és műértők

    Poéta az van itt temérdek,
    Csak műértő kevés e honban.
    Volna csak sok műértő lélek,
    Kevés poéta volna nyomban.

    Forrás: www.eternus.hu – Palágyi Lajos versei

  • Juhász Gyula: A novella

    Sok novellát, jó novellát,
    Rossz novellát olvastam
    Boccacciotól és Bírótól,
    Molnártól és más írótól;
    Okultam és mulattam.

    De az új végrehajtásit,
    Szavamra, nem olvastam.
    Ám az ilyen esetekben
    Az eljárás obligát,
    Az olvasó elolvassa
    Pesti lapba, esti lapba
    A szokásos kritikát.

    Ezek után a novellát
    Fölösleges olvasni,
    Nem tud az írni, aki írta,
    Szomaházy jobb stiliszta,
    Jobb stiliszta a Sassi.

    Különben is, tisztelt Günther,
    Minek írsz te novellát.
    Te csak mondd: tapsolj csak népem
    És a végrehajtást szépen
    Gyakorold, ne magyarázd!

    1908

    Forrás: MEK

  • Romhányi József: Medve tanköltemény

    Felmordult a medve a sok rossz mackóvers hallatán:
    – Ez mind kontár! Sarlatán!
    Mit gügyögnek, locsognak
    szerencsétlen bocsoknak!
    Oly negédes némelyik,
    hogy már szinte émelyít!
    Te szent múzsa, irgalmazz,
    milyen ócska rímhalmaz!
    Minden sorvég szinte önként adódik.
    Majd én írok igazit, valódit:

    Dörmeg-dirmeg a vén medve,
    mert ma cudar ám a hangulata.
    Csípi darázs, marja bolha,
    vidor kedve mitől kerekedne?
    Mikor ma a kasba nézett,
    nem talált egy nyalás csemegét.
    Szeder, málna? – Sehol semmi.
    Mit lehetne akkor vacsorázni?
    Hogy ne haljon szegény éhen,
    szundikál majd egész gyertyaszentelőig.

    Kézbe kapta e verset egy lektor,
    aki tanult némi verstant egykor.
    És most újra letette a vizsgát,
    összeírta a rím-hiánylistát:

    Kedve
    volna
    mézet
    enni
    télen.

    A többit eldobta.
    Bőszült is miatta.
    Ezt viszont kiadta.

    Forrás: MEK – Szamárfül

  • Szabó Lőrinc: Ady

    Ez után a nagy becsi nyár után,
    már háborúban, állandó tanyám
    a könyvtár lett, a kollégiumi
    anyakönyvtár. Boltos ablakai
    az udvarra nyíltak, hol, évekig,
    annyit játszottam, jobbfelől pedig,
    a belső szentélyből, vén tornyai
    látszottak a Nagytemplomnak. Öreg
    Károly bácsi rakta a könyveket
    az asztalra, s: „Mi baja?”, kérdezett
    dörmögve, mikor a kérőlapon
    ősszel hirtelen olyan változást
    tapasztalt a címekben. „Mi bajom –?”
    „Hát hogy Adyt kér!” Gyújtotta a gázt
    s: „Züllött alak, valaha ide járt”,
    nyújtotta a könyvet a pulton át…
    Züllött alak? Hm. Érdekes lehet.
    Olvasni kezdtem az Új Verseket.

    Forrás: DIA