https://verskucko.com

Címke: Isten

  • Gyurkovics Tibor: Tükör – este

    A domb ezüst falán a füst rajongva fűz ma egybe
    titkolódzó teret rajongó kerteket
    A Rózsadomb fölött a hold lassan kiont kegyelve
    valami gyermeteg éteri permetet

    Homályon át bolyong a tág terű világ: az este
    lepleken élveteg éli az életet
    Majd jő a szél mint könnyű él a kés hegyén s kimetszve
    a házak élesen állnak mint ékszerek

    Nagy fényei az égbeli világnak kibomolnak
    ott fenn a csillagok itt lenn az ablakok
    ragyognak és ragyognak ragyognak és ragyognak
    itt lenn az ablakok ott fenn a csillagok

    Tükrökön át homályon át ha lát ki lát e földön
    az ember e privát szende és semmi báb
    Majd fönn a fény örök szemét nagy ékszerét ha följön
    látja Istent magát – kit színről színre lát.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sík Sándor: Sajó

    Ketten ülünk a parti köveken
    Édes napfényen, a Sajó meg én.
    Gügyög a Balaton gyermetegen.

    Elmondhatatlan mély mosoly az égen,
    És édes-kéken tükrözik a tóban,
    És bennem, és az állat mély szemében.

    Halk szellő rebben, néma felhők szállnak.
    Árnyak a vízen. Lelkem megremeg,
    Riadtan lobban szeme a kutyának.

    És gondolatom Istenhez suhan.
    Nagyságos csendben ünnepel a tó,
    S a kutya rámnéz, hosszan, komolyan.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Adrian Plass: Krédó

    Szavakkal krédóm el nem mondhatom.

    Hogyan írhatnám le félelmeim,
    örömem, bánatom,
    ámulatom, haragom, bizonyosságom
    és hitetlenségem?

    Hogy sűrítsem mondatokba
    álmatlan éjszakáim?
    Ki legyen az alany,
    és ki a tárgy?

    Ha távol marad egy Barát,
    majd ismét felbukkan váratlanul
    – megkésett pirkadat,
    felhők közül vakító napsugár?

    Miért talállak ott a titkos, néma helyeken,
    hová örök szavad elől rejtőzöm?

    Gyűlöllek, imádlak, akarlak és várlak,
    s néha azt kívánom,
    bárcsak elhagynál!

    Mégis, tudom, réges-régen
    tündérmesét fűztél nekem egy napról,
    mikor éles kardod előhúzod,
    s leszabdalod a rám forrt vastag páncélt.

    Életet csókolsz belém, akár a mesebeli herceg,
    és egy csipkerózsika életre kel.

    Amikor megébredek,
    szívembe nézve mindent megértek,
    ott megszűnik némaságom és
    krédóm végre szavakkal is elmondhatom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csanád Béla: Vers születésnapra

    Mert nem csak magadnak születtél
    Ünnep lett születésnapod
    Kerestelek, mint őszidőben
    didergő csillag a napot.

    Nem tudtam, te is arra vártál
    (állig begombolt egymagad),
    hogy felfedezd a sivatagban
    vándorló szomjas társakat.

    Nem mondtad, alig mosolyogtál,
    csak égig érő vágyaid
    csapkodtak hűvösen, kimérten
    őrizve szíved álmait.

    Valamit mégis megtanultam
    már akkor: születő világ
    jövőt ígérő zálogát: a
    féltő szeretet szigorát.

    S hogy tenni kell, nem csak beszélni,
    ha megtaláltad már a hit
    ösvényeit, keresd az Isten
    benned örvénylő fényeit.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reviczky Gyula: Isten

    Kinek porszem, mi nékünk egy világ,
    S egy rebbenés határa az időnek:
    Ki, a mi ember-agyban míriád,
    Nem olvasod, mert semmiség előtted:
    Ki búborék gyanánt elfújhatod,
    Mit összehordtak népek, századok:
    Minden füszálban érezlek; de elmém
    Nem bír felfogni, megnevezni nyelvén.

    Kit megtagad a léha kétkedő,
    Te adtál, ismeretlen ismerős Te,
    Te földi szóval nem nevezhető,
    Szivünkbe álmot, eszmét agyvelőnkbe.
    Magát tagadja meg, ki megtagad,
    Mint a napot, a fényt, a szint a vak.
    A por fiához más nem illik itten,
    Minthogy Tebenned megnyugodva higyjen.

    Ki oda tűzted a közös napot
    Sugárzó lényed egy parányaképen;
    Ki hangodat majd zúgva hallatod,
    Majd édes összhang bájos zengzetében;
    Ki, hogy megszünjünk élni, rendeled,
    De, hogy meghaljunk, még sem engeded;
    Ki ezt a bölcs világrendet behoztad:
    Megértni vágyó elmém összeroskad.

    A tudomány, az ember-bölcseség
    Hadd fejtegesse millió csodáid’…
    Nyugodtan nézed újabb Bábelét,
    A melyen át egedbe nézni áhit.
    Engem, tünődőt, volt-e kezdeted.
    Időnek vége hogy mikor lehet:
    Érzése elfog a parányiságnak,
    És leborulva, térdemen imádlak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kaffka Margit: TE DEUM

    A szívem eláll, ha elgondolom:
    Mégis min múlott? Néhány vakeset!…
    – Ha egy véletlen bokron fennakad,
    Mit ábrándunk ma “törvény”-nek hímez,
    Találkozásunk e kis hazában?

    Ó, higyjünk, kedves! Nem-hinni baj most!
    Mert sok út véres, sok haza sírkert,
    Mert más glinglangot szívharang nem tud,
    Ha csucsujázza lágy boldogságát; –
    Míg zúg a szél kinn, halottak járnak,
    Tábori sátor sírlepedőjük,
    Millió mártír,… hiába mártír…
    – Jaj, higyjünk kedves! Add a kezed most!

    Messze az árok… tőled elég volt,
    Könnyem elég volt! – – Félúton intett
    Kegyelmet néked, veszni indultnak,
    Kegyelmet nékem. (Ó, daloljuk most!
    “Te deum!” –, csak így érteni ezt meg)
    – Hazák és útak felett az Isten.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bede Anna: Fohász

    Köszönöm azt, Uram, hogy élek,
    Köszönöm azt, hogy ép hitem,
    S hogy e világban ím, a lélek
    Gyönyörű házát építem

    Köszönöm azt, hogy sok bajomban
    a Te Igéd vigasztalás,
    s hogy ahol ennyi fájdalom van,
    Tovaröpít egy jó varázs.

    Valami mindig talpra állít,
    valaki mindig megsegít,
    rövid utunk kálváriáit –
    járva az átkok berkeit.

    Köszönöm azt, hogy vársz a Mennyben,
    s hívogató szód rám talál.
    A sugaras, kék végtelenben
    köszönöm azt, hogy nincs halál.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pilinszky János: Bár színem fekete

    Végűl mindíg Isten útját követtem,
    bár színem fekete.
    Ezért, ha egyszer elfogadtatom,
    úgy leszek az üdvözültek sorában,
    mint leeresztett sötét zászló,
    becsavart lobogó,
    szótlanúl és jelentés nélkűl,
    és mindeneknél boldogabban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Háború

    Isten sírni tanul.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Levél vagyok

    Levél vagyok. Zárt küldemény.
    Dolgom: hogy kézbesítsem.
    – Ha föltépném, sem érteném:
    Istennek írta Isten.

    Forrás: Lélektől lélekig