A szívem eláll, ha elgondolom:
Mégis min múlott? Néhány vakeset!…
– Ha egy véletlen bokron fennakad,
Mit ábrándunk ma “törvény”-nek hímez,
Találkozásunk e kis hazában?
Ó, higyjünk, kedves! Nem-hinni baj most!
Mert sok út véres, sok haza sírkert,
Mert más glinglangot szívharang nem tud,
Ha csucsujázza lágy boldogságát; –
Míg zúg a szél kinn, halottak járnak,
Tábori sátor sírlepedőjük,
Millió mártír,… hiába mártír…
– Jaj, higyjünk kedves! Add a kezed most!
Messze az árok… tőled elég volt,
Könnyem elég volt! – – Félúton intett
Kegyelmet néked, veszni indultnak,
Kegyelmet nékem. (Ó, daloljuk most!
“Te deum!” –, csak így érteni ezt meg)
– Hazák és útak felett az Isten.
Forrás: Lélektől lélekig
