https://verskucko.com

Címke: jövő

  • Faludy György: A jövő század lesz a végső

    A jövő század lesz a végső,
    kipusztulnak az emberek –
    mögéjük kapdosni is késő.
    Zabáljatok! Élvezzetek!

    Ne gyűjtsetek pénzt. Szórjátok szét.
    A pusztuló idő szele
    port fúj belőle. Unokátok
    nem tud mit kezdeni vele.

    Hol van a szerelem s a szépség?
    Hol hagytátok az irodalmat,
    társalgást, könyvtárt és lugast?
    Mind haldokolnak vagy meghaltak.

    Le télen az Amazonászra
    luxusban, míg csak van vize,
    nyáron Báliba, Saint Tropez-be
    (nem tarthat vissza senki se),

    s ha nincs reá mód, üljetek le
    a TV-hez olcsóbb utakra,
    hallgassatok rossz zenét, filmet,
    mely nem hatol le a tudatba,

    a politikát se hagyjátok
    üres locsogásnál alább,
    s jegyezzétek meg a reklámot,
    az áruk sírfeliratát.

    Forrás: mek.oszk.hu

  • Radnóti Miklós: Sem emlék, sem varázslat

    Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag,
    mint alma magházában a négerbarna mag,
    és tudtam, hogy egy angyal kisér, kezében kard van,
    mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.

    De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,
    hogy minden összeomlott s elindul mint kisértet,
    kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,
    annak szép, könnyüléptű szivében megterem
    az érett és tünődő kevésszavú alázat,
    az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,
    az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.

    Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
    merengj el hát egy percre e gazdag életen;
    szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,
    a világ ujraépül, – s bár tiltják énekem,
    az új falak tövében felhangzik majd szavam;
    magamban élem át már mindazt, mi hátravan,
    nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
    sem emlék, sem varázslat, – baljós a menny felettem;
    ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints.
    Hol azelőtt az angyal állt a karddal, –
    talán most senki sincs.

  • József Attila: (ŐS PATKÁNY TERJESZT KÓRT…)

    Ős patkány terjeszt kórt miköztünk,
    a meg nem gondolt gondolat,
    belezabál, amit kifőztünk,
    s emberből emberbe szalad.

    Miatta nem tudja a részeg,
    ha kedvét pezsgőbe öli,
    hogy iszonyodó kis szegények
    üres levesét hörpöli.

    S mert a nemzetekből a szellem
    nem facsar nedves jajokat,
    hát új gyalázat egymás ellen
    serkenti föl a fajokat.
    Az elnyomás csapatban károg,
    élő szívre mint dögre száll –
    s a földgolyón nyomor szivárog,
    mint hülyék orcáján a nyál.

    Lógatják szárnyuk az ínségnek
    gombostűjére szúrt nyarak.
    Bemásszák lelkünket a gépek,
    mint aluvót a bogarak.
    Belsőnk odvába bútt a hálás
    hűség, a könny lángba pereg –
    űzi egymást a bosszuállás
    vágya s a lelkiismeret.

    S mint a sakál, mely csillagoknak
    fordul kihányni hangjait,
    egünkre, hol kínok ragyognak,
    a költő hasztalan vonít…
    Óh csillagok, ti. Rozsdás, durva
    vastőrökül köröskörül
    hányszor lelkembe vagytok szúrva –
    (itt csak meghalni sikerül.)

    S mégis bízom. Könnyezve intlek,
    szép jövőnk, ne légy ily sivár!…
    Bízom, hisz mint elődeinket,
    karóba nem húznak ma már.

    Majd a szabadság békessége
    is eljön, finomúl a kín –
    s minket is elfelednek végre
    lugasok csendes árnyain.

    1937. jan.