Címke: József Attila

  • József Attila: MINDEN RENDŰ EMBERI DOLGOKHOZ

    Van egy színház, végtelen és mibennünk lakik,
    Világtalan angyalaink játszogatnak itt,
    Nyugtalanok, szerepük egy megfojtott ima.
    És a dráma mindig mindig csak tragédia.

    És az ember, szegény ember csak lapul belül,
    Benn, magában s ezer arccal egymagában ül,
    Három láng nő homlokából, zengő, mély virág
    És zokognak, elzokogják a litániát:

    “Én csak voltam! – Én, jaj, vagyok! – Én meg csak leszek!
    Leszaggattak, elültettek, fognak rossz kezek,
    Életünk az ember kedve, hanem hol van ő,
    Hol az ember? Hát hiába teremtett elő?”

    És az ember, szegény ember, csak lapul belül,
    Feje körül zengő szavak villáma röpül;
    No most, no most fölszáll majd az igazi ima!
    És a dráma mindig mindig csak tragédia.

    Jön a gond és jön az asszony, jön a gyávaság,
    Jön a kétség, jön a vágy és jön az árvaság
    S valamennyi fölsikolt és eggyé alakul:
    Magad vagy és magad maradsz magadnak rabul!…

    Világtalan angyalaink sugárlábakon
    Átugranak a világi köntörfalakon,
    Fölkapják és fölhajítják hozzánk szíveink
    S fölkapnak és eldobnak a szívünkből megint.

    És muszáj és meg kell tenni, szólni valamit,
    Ami vagyok, gyémánt, amely látóra vakit,
    Az egyetlent, ezt a soha nem látott rabot!
    S dadogok már, dadogok, de – magamban vagyok.

    Ó angyalok, segítsetek. Hol van az a fény,
    Amelyikről tudtam egyszer, hogy az az enyém,
    Amelyik majd szól helyettem. Az álom fia!…
    És a dráma mindig mindig csak tragédia.

    S elmegyek és másik jön és az is én vagyok:
    Elsiklanak talpam alatt sziklás századok –
    Mit akarok? s akarjak-e? Mi az az örök?
    S könnyű porban hullnak reánk az örök rögök.

    Tiszta gyümölcs, férges gyümölcs egy ágon terem
    S könnyen adják, könnyen veszik, de mi lesz velem?…
    Pokolbeli gonosz tenger vonagló agyunk
    S világtalan angyalaink mi magunk vagyunk.

    1924 nyara

  • József Attila: MÉRT HAGYTÁL EL, HOGYHA KÍVÁNSZ

    Igaz-e, hogy érezlek most is,
    Amikor messzire vagy tőlem?
    Mért hagytál el, hogyha kívánsz,
    Ha bennem lehetsz csak ünneplőben?

    Mért nem csókolsz, ha úgy esik jól?
    Mért fáradnak el a rohanók?
    Mért rág szú-módra szét a tenger
    Karcsú, viharra teremtett hajót?…

    Tudom, hogy jössz majd. Úgy esel belém,
    Mint szép, szikrázó mennykő a tóba!
    De megégetnők-e a világot,
    Vonagló lángokként összefonódva?

    S pocsolyákba árkolt bús arcomba
    Birnál-e nézni, ha én is belelátnék?…
    Ó asszonyom, te balga, te bolond,
    Játszót-játszó, ostoba, semmi játék!

    1924 első fele

  • József Attila: NEM ÉN KIÁLTOK

    Nem én kiáltok, a föld dübörög,
    Vigyázz, vigyázz, mert megőrült a sátán,
    Lapulj a források tiszta fenekére,
    Símulj az üveglapba,
    Rejtőzz a gyémántok fénye mögé,
    Kövek alatt a bogarak közé,
    Ó, rejtsd el magad a frissen sült kenyérben,
    Te szegény, szegény.
    Friss záporokkal szivárogj a földbe –
    Hiába fürösztöd önmagadban,
    Csak másban moshatod meg arcodat.
    Légy egy fűszálon a pici él
    S nagyobb leszel a világ tengelyénél.
    Ó, gépek, madarak, lombok, csillagok!

    Meddő anyánk gyerekért könyörög.
    Barátom, drága, szerelmes barátom,
    Akár borzalmas, akár nagyszerű,
    Nem én kiáltok, a föld dübörög.

    1924 első fele

  • József Attila: SZEGÉNYEMBER SZERETŐJE

    Világ van a szegényember vállán,
    Istent emelt mindig másik vállán.
    Dühödne meg okosan egyszerre,
    Mindakettőt ledobná egyszerre.

    Szegényember sose kér kalácsot,
    Szegényember sose kap kalácsot.
    Kis kenyérrel, nagyon feketével,
    Fehér lelkét őrzi feketével.

    Szegényember sója is ízetlen,
    Szegényember kedve is ízetlen.
    Eladó kis holmija vetetlen
    S ha van ágya, az is megvetetlen.

    Szegényember akkor lop, ha éhes,
    Akkor se lop, dehát nagyon éhes.
    Akkor is csak szegényebb szegény lesz.
    S míg lesz szegény, mindig több szegény lesz.

    Kisgyereke sohase veretlen,
    Asszonya se marad megveretlen,
    De akármily gyönyörű lány lennék,
    Szegényember szeretője lennék.

    1924 első fele

  • József Attila: TAVASZ VAN! GYÖNYÖRŰ!

    Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz,
    A vén Duna karcsú gőzösökre gondol,
    Tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik
    Mezei szagokkal a tavaszi szél.

    Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne,
    Friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás.
    Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán!
    Minden gyerek lelkes, jóizű kacagás!

    Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!
    Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél!
    Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel –
    A mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!

    1924 tavasza

  • József Attila: LOPÓK KÖZÖTT SZEGÉNYEMBER

    Lopók között szegényember,
    Szegényember sose fél,
    Minek félne, szíve, lelke
    Erősebb a többinél.

    Lopók között szegényember,
    A Jóisten megsegél!
    Nincs tehene a szegénynek,
    De ha van is, elvetél.
    Lopók között szegényember,
    Szegényember kapanyél.
    A világot megkapálni,
    Szegényember annak él.

    1. febr. 8. előtt

  • József Attila: IDE ÚJRA A SZERETET JÖN

    Fejünkre tapodták a múltat,
    Hanem a jövő csak megérik,
    Dudvából föl a magas égig,
    Mely ízes gyümölcsű embert hirdet.

    Már izmainkká lett a szándék,
    Tél-túl a szemek már nem sírnak
    S volt-göthös anyák szerelmes pírnak
    A napot kendőzik magukra.

    Szándékoló, roppant kohókból
    Már ömlik a vas okos formába
    S nótás acél zeng majd, hol máma
    És tegnap aranyat imádkoztak.

    Az átkok már elátkozódtak,
    A vér elvérzett, széjjelmarva,
    És elrothadt gonosz hatalma
    A gyümölcsdögvesztő rothadásnak.

    Ide újra a szeretet jön
    S gonoszok vége nyögi jöttét,
    Nem mint eddig, hogy leütötték
    S a jókat áldozták eléje.
    Ide újra a szeretet jön
    S mindenkinek fakad bocsánat,
    De addig jaj, kik látva látnak
    S a vaknak nem adnak szemükből!

    1. jan. 22.

  • József Attila: KARÁCSONY

    Legalább húsz fok hideg van,
    Szelek és emberek énekelnek,
    A lombok meghaltak, de született egy ember,
    Meleg magvető hitünkről
    Komolyan gondolkodnak a földek,
    Az uccák biztos szerelemmel
    Siető szíveket vezetnek,
    Csak a szomorú szeretet latolgatja,
    Hogy jó most, ahol nem vágtak ablakot,
    Fa nélkül is befűl az emberektől;
    De hová teszik majd a muskátlikat?
    Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég
    S az újszülött rügyező ágakkal
    Lángot rak a fázó homlokok mögé.

  • József Attila: EMBER IS; MAGYAR IS; MAGAM IS

    Nagy szívemből a keserűség torka
    Haló tüdőbetegként fölhörög:
    No, valaki itt szép rakásra hordta
    A szenvedést – s ez élet? és örök?

    Igen, csak menni s üreges sebünket
    Kitátva hagyni, lepje csak a por
    S Istent keresni: Nagy Bírót, ki büntet
    S bús keresőt ki anyaként apol

    S az égre fölhörögni, nem találván,
    És szitkozódni – hátha észre vesz
    S tovább loholni elrugottan, árván,
    Mert Ismeretlenünknek tetszik ez!

    Bajnok-futók roppant, őrült arénán,
    Hol mindenképp csak vesztes lehetünk
    S Cézárunkhoz még esdekelni bénán,
    Mert intésétől függ az életünk!

    Éhessen bőgni és amit ha bántott,
    Nem bántott így a Mammon ökle sem:
    Rossz mellünk verve sírni miatyánkot,
    Amíg mosolyg az Úr csak csendesen.

    Ó szörnyű Úr, kit ember sohse látott,
    Nem görnyedek már több litániát,
    Robbanjon össze százezer világod,
    Nem lesz itt úgyse boldogabb világ!

    1. febr. 23.

  • József Attila: FIATAL ÉLETEK INDULÓJA

    Apáink mindig robotoltak,
    Hogy lenne enni kevés kenyerünk,
    Bús kedvvel, daccal, de dologban voltak,
    Az isten se törődött velünk.

    De fölnőttünk már valahára,
    Kik nem tudjuk, mi az vígan élni,
    És mostan vashittel, jó bátorsággal
    Sorsunk akarjuk fölcserélni.

    Tudjuk, apánkkal gyávák voltunk,
    Nem volt jogunk se, csak igazságunk.
    Most nincs, ki megállat az élet-úton,
    De, ha akad, nyakára hágunk.

    Mi vagyunk az Élet fiai,
    A küzdelemre fölkent daliák,
    Megmozdulunk, hejh, összeroppan akkor
    Alattunk ez a régi világ!

    1. júl.–aug.