https://verskucko.com

Címke: József Attila

  • Baranyi Ferenc: ALTERNATÍVA

    Hogy zavartalanul ehess, ihass, ölelhess, alhass –
    eszedbe ne jusson
    magad a Mindenséggel mérni.

    Ne gondolj aszállyal, se faggyal:
    a Mindenséget mérd magaddal –
    jobb hosszan, mint örökké élni.

    Ám ha azért eszel,
    hogy fenntartsd magad a jóra,
    ha azért iszol,
    hogy poharad igaz ügyre ürítsed,
    ha azért ölelsz,
    hogy emberebbé szeresd a másikat,
    és ha azért alszol, hogy üveggolyóvá álmodd a távolságot –

    akkor mégis cselekedj J. A. (1905–1937)
    meghagyása szerint
    s mérd magad a Mindenséggel –
    volt már, ki így is győzte évvel.

    Talán te is lehetsz kivétel.


  • József Attila: Amióta…

    Amióta megláttalak,
    Szebben süt a nap le rám
    És azóta százszor szebben
    Dalol a kis csalogány.
    Csak a piros ajkad néma
    S mosoly rajta nem fakad,
    Saját magam árnya vagyok,
    Hisz csókolnom nem szabad.

    Amióta megláttalak,
    Illatosabb a mező
    És azóta tövis nélkül
    Áll a büszke rózsatő.
    Csak a lelked lett fagyosabb,
    Csak a szíved lett büszke,
    S szerelmemtől lobbant lángra
    A kétségb’esés üszke.

    Amióta megláttalak,
    Örök tavasz ég virul
    És azóta kis madarat
    Kis leány nem tart rabul.
    Csak te tartasz foglyul engem
    S csak a szívem csupa seb;
    A neveddel ajkaimon
    Halok meg! – úgy édesebb.

  • Pilinszky János: József Attila

    Katonája a mindenségnek,
    bakája a nyomoruságnak,
    teszünk azzal valamit is,
    hogy a füvek zöldellő erejébe
    visszahelyezzük a halottat?

  • József Attila: (Az Isten itt állt a hátam mögött…)

    (AZ ISTEN ITT ÁLLT A HÁTAM MÖGÖTT…)

    Az Isten itt állt a hátam mögött
    s én megkerültem érte a világot
    ……………………………………….
    ……………………………………….

    Négykézláb másztam. Álló Istenem
    lenézett rám és nem emelt föl engem.
    Ez a szabadság adta értenem,
    hogy lesz még erő, lábraállni, bennem.

    Ugy segitett, hogy nem segithetett.
    Lehetett láng, de nem lehetett hamva.
    Ahány igazság, annyi szeretet.
    Ugy van velem, hogy itt hagyott magamra.

    Gyönge a testem: óvja félelem!
    De én a párom mosolyogva várom,
    mert énvelem a hűség van jelen
    az üres űrben tántorgó világon.

    1937. szept.–okt.

  • József Attila: (Talán eltünök hirtelen…)

    (TALÁN ELTÜNÖK HIRTELEN…)

    Talán eltünök hirtelen,
    akár az erdőben a vadnyom.
    Elpazaroltam mindenem,
    amiről számot kéne adnom.

    Már bimbós gyermek-testemet
    szem-maró füstön száritottam.
    Bánat szedi szét eszemet,
    ha megtudom, mire jutottam.

    Korán vájta belém fogát
    a vágy, mely idegenbe tévedt.
    Most rezge megbánás fog át:
    várhattam volna még tiz évet.

    Dacból se fogtam föl soha
    értelmét az anyai szónak.
    Majd árva lettem, mostoha
    s kiröhögtem az oktatómat.

    Ifjuságom, e zöld vadont
    szabadnak hittem és öröknek
    és most könnyezve hallgatom,
    a száraz ágak hogy zörögnek.

    1937. nov.

  • József Attila: „Költőnk és kora”

    “KÖLTŐNK ÉS KORA”

    Hatvany Bertalannak

    Ime, itt a költeményem.
    Ez a második sora.
    K betűkkel szól keményen
    címe: “Költőnk és Kora”.
    Ugy szállong a semmi benne,
    mintha valaminek lenne
    a pora…

    Ugy szállong a semmi benne,
    mint valami: a világ
    a táguló űrben lengve
    jövőjének nekivág;
    ahogy zúg a lomb, a tenger,
    ahogy vonítanak éjjel
    a kutyák…

    Én a széken, az a földön
    és a Föld a Nap alatt,
    a naprendszer meg a börtön
    csillagzatokkal halad –
    mindenség a semmiségbe’,
    mint fordítva, bennem épp e
    gondolat…

    Űr a lelkem. Az anyához,
    a nagy Űrhöz szállna, fönn.
    Mint léggömböt kosarához,
    a testemhez kötözöm.
    Nem való ez, nem is álom,
    ugy nevezik, szublimálom
    ösztönöm…

    Jöjj barátom, jöjj és nézz szét.
    E világban dolgozol
    s benned dolgozik a részvét.
    Hiába hazudozol.
    Hadd most azt el, hadd most ezt el.
    Nézd ez esti fényt az esttel
    mint oszol…

    Piros vérben áll a tarló
    s ameddig a lanka nyúl,
    kéken alvad. Sír az apró
    gyenge gyep és lekonyúl.
    Lágyan ülnek ki a boldog
    halmokon a hullafoltok.
    Alkonyúl.

    1937. aug. vége

  • József Attila: Könnyű, fehér ruhában

    KÖNNYŰ, FEHÉR RUHÁBAN

    Ignotus Pálnak

    Mindent, mi nem ennivaló,
    megrágtam és kiköptem.
    Magamtól tudom, mi a jó
    s hogy egyremegy, szappangolyó
    vagy égbolt van fölöttem.

    És tudom, mint a kisgyerek,
    csak az boldog, ki játszhat.
    Én sok játékot ismerek,
    hisz a valóság elpereg
    és megmarad a látszat.

    Nem szeretnek a gazdagok,
    mig élek ily szegényen.
    Szegényeket sem izgatok,
    nem állok én vigasznak ott,
    ahol szeretni szégyen.

    Megalkotom szerelmemet…
    Égitesten a lábam:
    elindulok az istenek
    ellen – a szívem nem remeg –
    könnyű, fehér ruhában.

    1937. jún.

  • József Attila: Tudod, hogy nincs bocsánat

    TUDOD, HOGY NINCS BOCSÁNAT

    Tudod, hogy nincs bocsánat,
    hiába hát a bánat.
    Légy, ami lennél: férfi.
    A fű kinő utánad.

    A bűn az nem lesz könnyebb,
    hiába hull a könnyed.
    Hogy bizonyság vagy erre,
    legalább azt köszönjed.

    Ne vádolj, ne fogadkozz,
    ne légy komisz magadhoz,
    ne hódolj és ne hódits,
    ne csatlakozz a hadhoz.

    Maradj fölöslegesnek,
    a titkokat ne lesd meg.
    S ezt az emberiséget,
    hisz ember vagy, ne vesd meg.

    Emlékezz, hogy hörögtél
    s hiába könyörögtél.
    Hamis tanúvá lettél
    saját igaz pörödnél.

    Atyát hivtál elesten,
    embert, ha nincsen isten.
    S romlott kölkökre leltél
    pszichoanalizisben.

    Hittél a könnyü szóknak,
    fizetett pártfogóknak
    s lásd, soha, soha senki
    nem mondta, hogy te jó vagy.

    Megcsaltak, úgy szerettek,
    csaltál s igy nem szerethetsz.
    Most hát a töltött fegyvert
    szoritsd üres szivedhez.

    Vagy vess el minden elvet
    s még remélj hű szerelmet,
    hisz mint a kutya hinnél
    abban, ki bízna benned.

    1937. jún.

  • József Attila: (CSAK AZ OLVASSA…)

    (CSAK AZ OLVASSA…)

    Csak az olvassa versemet,
    ki ismer engem és szeret,
    mivel a semmiben hajóz
    s hogy mi lesz, tudja, mint a jós,

    mert álmaiban megjelent
    emberi formában a csend
    s szivében néha elidőz
    a tigris meg a szelid őz.

    1937. jún. eleje

  • József Attila: SZÜLETÉSNAPOMRA

    Harminckét éves lettem én –
    meglepetés e költemény
    csecse
    becse:

    ajándék, mellyel meglepem
    e kávéházi szegleten
    magam
    magam.

    Harminckét évem elszelelt
    s még havi kétszáz sose telt.
    Az ám,
    Hazám!

    Lehettem volna oktató,
    nem ily töltőtoll koptató
    szegény
    legény.

    De nem lettem, mert Szegeden
    eltanácsolt az egyetem
    fura
    ura.

    Intelme gyorsan, nyersen ért
    a „Nincsen apám” versemért,
    a hont
    kivont

    szablyával óvta ellenem.
    Ideidézi szellemem
    hevét
    s nevét:

    „Ön, amíg szóból értek én,
    nem lesz tanár e féltekén” –
    gagyog
    s ragyog.

    Ha örül Horger Antal úr,
    hogy költőnk nem nyelvtant tanul,
    sekély
    e kéj –

    Én egész népemet fogom
    nem középiskolás fokon
    taní-
    tani!

    1937. ápr. 11.