https://verskucko.com

Címke: Juhász Gyula

  • Juhász Gyula – Dús őszi nap…

    Dús őszi nap: talán ez az utolsó
    S talán azért is oly szép. Bús remek.
    Pereg az akác lombja és az orsó,
    Sorsom orsója is gyorsan pereg.

    A nap most ontja aranyát pazarlón,
    Hogy megremeg e fényben a levél,
    És néha szél jön, s csöndes viharzón
    Aranyeső hull, haldokló, ledér.

    Ó nap: te is búcsúzol már e tájról,
    S tűnt nyári ünnepek fényét viszed,
    A tarlón már szürkül az őszi fátyol,
    S dérrel derűsek már a reggelek.

    A csorda már a kora délutánban
    Ballag haza, az árnyék egyre nő,
    S az őszi rózsák hervatag hazája
    Szelíden vár: a boldog temető.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Juhász Gyula: Első szerelem

    Egész szerelmem annyi volt csak:
    Hogy láttalak, szemedbe néztem,
    Egy mosolygásod volt csak minden,
    De nekem elég volt egészen.

    És én úgy őrzöm e mosolygást,
    Miként a napsugárt a tenger,
    Elrejtve mélyen, szomorúan
    És – végtelen nagy szerelemmel.

    Forrás: Szívzuhogás – Szerelmes versek antológiája

  • Juhász Gyula: Vértanúink

    A föld alól, a magyar föld alól
    A vértanúk szent lelke földalol:
    E nagy napon, hol emlék s béke leng,
    A bús bitókra hittel nézzetek!

    Hittel, reménnyel, mert most kél a nap,
    Minden napoknál szebb és szabadabb!
    A nap, melyért mi vérben esve el,
    Nyugodtan haltunk ama reggelen.

    Szemünk nem látta, lelkünk látta csak,
    Hisz onnan jönnek mind e sugarak;
    Hisz onnan árad, új világ felett,
    Szentháromságunk, mely jövőt teremt:

    Szabadság minden népnek, aki él
    S halni tudott egy megváltó hitér,
    Egyenlőség, hogy Ember ne legyen
    Mások szabad prédája, becstelen.

    Testvériség, mely át világokon
    Kézt fog a kézbe, hisz mind, mind rokon.
    Ó magyarok, ti élő magyarok,
    A halhatatlan élet úgy ragyog

    Rátok, ha az egekbe lobogón
    Igazság leng a lobogótokon,
    Az Igazság, mely tegnap még halott,
    Világ bírájaként föltámadott.

    A népek szent szövetségébe ti
    Úgy lépjetek, mint Kossuth népei.
    A föld alól, a magyar föld alól
    A vértanúk szent lelke így dalol.

    (1918. október 6.)

  • József Attila: MEGHALT JUHÁSZ GYULA

    Szól a telefon, fáj a hír,
    hogy megölted magad, barátom,
    hogy konokul fekszel az ágyon.
    A bolondok között se bírt

    szíved a sorssal. Sehol írt
    nem leltél arra, hogy ne fájjon
    a képzelt kín e földi tájon,
    mely békén nyitja, lám, a sírt.

    Mit mondjak most? Hogy ég veled?
    Hogy rég megölt a képzelet?
    Még nő szép szakállad s hajad.

    Fölmondjuk sok szép versedet.
    Mosdatnak most. Anyád sirat
    s társadtól jön egy sírirat.

    1937. ápr. 5.