https://verskucko.com

Címke: Juhász Gyula

  • Juhász Gyula: Megölt szerelem sírkövére

    Anna meghalt és Annát eltemettem…
    Szép volt, nemes volt, tiszta, mint a hó.
    Ott él ő már csak a nagy emlékekben,
    Minden elomló és elsuhanó.
    Nincs könnyem és nem járok én gyászmezben,
    De Anna meghalt, Annát eltemettem!

    Vannak ösvények, amelyekre többé
    Nem lép a lelkünk, bár útunk örök,
    Vannak csodafák, nyílhatnak örökké,
    De nekünk egy viráguk letörött,
    Csak sírva járhatnánk egy tündérkertben…
    Ó, Anna meghalt, Annát eltemettem!

    Ne hozzatok hírt róla, őszi felhők,
    Ne hozzon hírt felőle a tavasz,
    Üdvöt adhatnak néki nyári erdők,
    Engem emléke halkan behavaz.
    Szép volt, nemes volt, szűz volt a szívemben,
    De Anna meghalt, Annát eltemettem!

    Forrás: Szívzuhogás

  • Juhász Gyula: Temető

    A hervadás bús pompájában áll most
    a temető. Ó, mennyi szín, derű,
    fehér és lila őszi rózsatenger,
    mely hullámzik az enyészet szelére.

    Egy alacsony pad vár rám pihenőül,
    előtte zöld deszkából ácsolt apró
    sírdomb szelíden mosolyog a fényben.
    Fölöttem magyar égnek végtelenje,
    előttem a határtalan magyar táj.

    E kicsi sírban egy csöpp lányka szunnyad,
    mint elhervadt virág az ősi kertben.
    Köröttem mindenütt békés keresztek
    s mély nyugalom beszédes csöndje hallgat,
    mely minden bölcsességnél igazabb.

    E kicsi hant előtt, e nagy magányban
    megölelem az édes életet,
    mely ragyogást küld jeltelen sírokra
    s virágözönt az ódon temetőkbe,
    s az őszi nap csókjával arcomon
    megindulok rózsásan, dalosan,
    a boldog elmúlás víg vőlegénye.

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula – Dús őszi nap…

    Dús őszi nap: talán ez az utolsó
    S talán azért is oly szép. Bús remek.
    Pereg az akác lombja és az orsó,
    Sorsom orsója is gyorsan pereg.

    A nap most ontja aranyát pazarlón,
    Hogy megremeg e fényben a levél,
    És néha szél jön, s csöndes viharzón
    Aranyeső hull, haldokló, ledér.

    Ó nap: te is búcsúzol már e tájról,
    S tűnt nyári ünnepek fényét viszed,
    A tarlón már szürkül az őszi fátyol,
    S dérrel derűsek már a reggelek.

    A csorda már a kora délutánban
    Ballag haza, az árnyék egyre nő,
    S az őszi rózsák hervatag hazája
    Szelíden vár: a boldog temető.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Juhász Gyula: Első szerelem

    Egész szerelmem annyi volt csak:
    Hogy láttalak, szemedbe néztem,
    Egy mosolygásod volt csak minden,
    De nekem elég volt egészen.

    És én úgy őrzöm e mosolygást,
    Miként a napsugárt a tenger,
    Elrejtve mélyen, szomorúan
    És – végtelen nagy szerelemmel.

    Forrás: Szívzuhogás – Szerelmes versek antológiája

  • Juhász Gyula: Vértanúink

    A föld alól, a magyar föld alól
    A vértanúk szent lelke földalol:
    E nagy napon, hol emlék s béke leng,
    A bús bitókra hittel nézzetek!

    Hittel, reménnyel, mert most kél a nap,
    Minden napoknál szebb és szabadabb!
    A nap, melyért mi vérben esve el,
    Nyugodtan haltunk ama reggelen.

    Szemünk nem látta, lelkünk látta csak,
    Hisz onnan jönnek mind e sugarak;
    Hisz onnan árad, új világ felett,
    Szentháromságunk, mely jövőt teremt:

    Szabadság minden népnek, aki él
    S halni tudott egy megváltó hitér,
    Egyenlőség, hogy Ember ne legyen
    Mások szabad prédája, becstelen.

    Testvériség, mely át világokon
    Kézt fog a kézbe, hisz mind, mind rokon.
    Ó magyarok, ti élő magyarok,
    A halhatatlan élet úgy ragyog

    Rátok, ha az egekbe lobogón
    Igazság leng a lobogótokon,
    Az Igazság, mely tegnap még halott,
    Világ bírájaként föltámadott.

    A népek szent szövetségébe ti
    Úgy lépjetek, mint Kossuth népei.
    A föld alól, a magyar föld alól
    A vértanúk szent lelke így dalol.

    (1918. október 6.)

  • József Attila: MEGHALT JUHÁSZ GYULA

    Szól a telefon, fáj a hír,
    hogy megölted magad, barátom,
    hogy konokul fekszel az ágyon.
    A bolondok között se bírt

    szíved a sorssal. Sehol írt
    nem leltél arra, hogy ne fájjon
    a képzelt kín e földi tájon,
    mely békén nyitja, lám, a sírt.

    Mit mondjak most? Hogy ég veled?
    Hogy rég megölt a képzelet?
    Még nő szép szakállad s hajad.

    Fölmondjuk sok szép versedet.
    Mosdatnak most. Anyád sirat
    s társadtól jön egy sírirat.

    1937. ápr. 5.