https://verskucko.com

Címke: Juhász Gyula

  • Juhász Gyula – Szemek beszéde

    Sokáig némán, némán nézik egymást,
    Mint tenger és ég, mint bús messzeségek
    És szól az egyik: Ó most semmi sem bánt!
    És mond a másik: Ó most újra élek!

    Az egyik mélyén vak reménytelenség,
    A másik mélyén mennyek üdve szunnyad,
    Az egyik szól: Ó elveszett gyerekség,
    A másik mond: Bennem ring drága múltad.

    Az egyik, mint az áldozati bárány,
    Szelíden, gyáván és riadva rebben,
    Az élettől gyötörten és ijedten,

    A másik szűzi bátran, büszke árván
    Szól: Élni fogsz! A másik: Messzi szentség!
    És érzik, hogy zúg a végtelenség.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Este az alföldön

    Az alkony kéken hamvazó ködében
    Most térnek nyugovóra mind a házak,
    A csöndbe bámulnak komoly fehéren
    S tetőiket lehúzza az alázat.

    Az ablakok kis, vaksi fénnyel égnek,
    Öreg parasztok néznek így az éjbe
    És lecsukódnak jó korán e fények
    S virraszt tovább az udvar jegenyéje.

    Mint régi csősz, dúdolgat egymagában
    S a csillagokba nyújtózik didergőn,
    Alatta boldogabb a tyúkok álma
    S ha elszundít, hát ő is egy az erdőn.

    Az országút elindul bandukolva
    Az éjszakában, tornyokat keresve,
    Fáradt utast és aranypénzt a porba
    S egyszer csak eltűnik a végtelenbe.

    Forrás: szeretem a verseket

  • Juhász Gyula: Még maradok!

    Fiatalok, még itt vagyok.
    Az éveimnek száma sok,
    A gyászaimnak sora nagy
    És megőszített kora fagy.
    Tán nem is voltam fiatal
    És nem jött soha diadal,
    Halálos volt a szerelem,
    Utódom sem lesz már nekem.
    És mégis, mégis jó dolog,
    Hogy élek és hogy dúdolok,
    Magányos lelkem égre néz
    És megszépül a szenvedés.
    Az égen örök csillagok,
    Fényesek és fiatalok,
    A földön is ifjú szemek:
    Még egy ideig nem megyek.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Juhász GyulaEz a föld…

    Koldus vagy és paraszt vagy: itt maradsz.
    E föld örökre altatón maraszt.
    E föld, amelyből nincsen egy rögöd,
    Csak gúny és vád, örökös örököd.
    Itt bújdokoltál hosszú éveken
    Nehéz robotban, messze végeken,
    Tanítva és tanulva éjt, napot,
    Megsüvegelve urat és papot.
    És álmodoztál Párizsról, a vak
    Végvári éjben, őszi ég alatt
    És Pestig sem jutottál el, szegény,
    Fáradt, kopott, dalos vándorlegény.
    Már itt maradsz e földön, föld alatt!
    Még könnyed és pár versed megmaradt,
    Ha sanda szem rád görbén néz talán,
    Megbékél pár szív a szíved dalán.

    Forrás: FB Szeretem a verseket

  • Juhász Gyula: Azt álmodtam…

    Azt álmodtam, hogy mind kihalt a földről
    Az ember és a föld csak élt tovább.
    Tavasszal kicsíráztak a göröngyök
    És kivirítottak a violák.
    A madarak vígábban énekeltek
    És gondtalanul járt a szende őz,
    A gólyák télre ismét útra keltek
    És százszor szebben múlt a csendes ősz.
    A börtönök küszöbét dudva verte,
    Kivirágzottak az utcakövek,
    Illat tömjéne szállt áldón az estbe
    S örökre elhervadt a gyűlölet.

  • Juhász Gyula – Ezek enyémek

    Ha dübörögve hirtelen bezárul
    mögöttem rozsdás aranykapud, élet,
    mi fáj nekem e keserű világbul,
    mi lesz az, amit akkor sírva érzek?

    Mi vonja vissza még egy pillanatra
    bús lelkemet, mely halottra fázott,
    minek az íze, emléke, zamatja,
    mért áldom én ez átkozott világot?

    A szerelem? Hisz én csak sírva vártam,
    és hideg küszöbén, mint a kivert eb,
    szűköltem hűs tavaszi éjszakában,
    s még mindig ég a régi, beteg seb!

    A gyönyörök? Ó, fösvény, dölyfös élet,
    hisz asztalaid morzsáit ha kaptam!
    Mi fáj nekem, ha valahára végre
    mögöttem portád örökre becsaptam?

    Egy zene tán. Mozart. Víg nyári éjen
    aranyos gyertyafényben zongorázták,
    és benne csengett arany-gyermekségem.
    Egy zene fáj. Egy tűnő, örök ábránd.

    Egy kép. A Segantini esti tája,
    a fáradt vándor, ki fölnéz az égre,
    hol hunyó nap van és ködök vára,
    s lelkében örök vágyak messzesége!

    Ezek fájnak. Ezek enyémek, szépek.
    Ez voltam én. Valaki, aki készül,
    valaki, aki árván erre tévedt,
    s akinek útja végtelenbe mélyül…

    Forrás: FB – Szeretem a verseket
    j

  • Juhász Gyula: Madách kardal

    Férfi szívvel, férfi karral
    Megküzdünk mi száz viharral,
    Mely hazánkra támad.
    Régi hittel, régi dallal,
    Új erővel, diadallal,
    Védjük szép hazánkat.

    „Küzdj és bízva bízzál,”
    Ez költőnk szava.
    Nem csügged magyar dal
    S magyar kar soha!

    Valahány csapás jött,
    Valahány bukás ért,
    Megfizettünk mindig
    A pártoskodásért.
    Minden vészből, gyászból,
    Új életre keltünk,
    S a föltámadásról
    Hymnust énekeltünk.

    Férfi hittel, férfi tettel
    Lesz még ünnep itten egyszer,
    Győzni fog mi népünk,
    Hogyha eddig nem veszett el,
    Szembe néz új évezerrel,
    Istenünk mivélünk!

    „Küzdj és bízva bízzál”,
    Ez költőnk szava,
    S élni fogsz örökké,
    Nagy magyar haza!

    1923

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: A szent magyar folyó

    A Tisza kantátából

    A magyar nap vígan süt az égen,
    Csöndes álom szunnyad a vidéken.
    Nyári áldás a boldog határban,
    Tisza vize folydogál magában,
    Tiszavirág kedve pillangója,
    Ez a Tisza örömünk folyója.

    Néha duhaj, fájó kedve támad,
    Fölveti a mély, keserű bánat,
    Ősi bú ez: féktelen és szittya,
    Szíve vérét amely fölszakítja
    S árvaságát világgá dalolja,
    Ez a Tisza bánatunk folyója.

    Szép a Rajna, Loreley folyója,
    Német nagyság hű oltalmazója,
    Szép a Szajna, Párizs tükrözője,
    Méla Volga orosz bú szülője,
    De míg bennünk lélek él és nóta,
    Tisza lesz a magyarok folyója.

    Ballagdáló, mint a magyar ember,
    Aki nézi csöndes szerelemmel,
    Örök áldást áraszt szerteszéjjel,
    Ó de néha bilincseket tépdel
    S úgy zúg, mint a forradalmi nóta,
    Ez a Tisza Petőfi folyója!

    Termő nyáron elmereng a tájon,
    Körülnéz a kis magyar világon.
    Harmonika szól fölötte halkan
    Árvaságos, öreg magyar dallam.
    Félig sírva, félig mosolyogva,
    Ez a Tisza Tömörkény folyója.

    Sziget táján oroszokra gondol,
    Szerencs mellett kuruckodva tombol,
    Szeged néki fájó, komoly emlék,
    Zentán zengi magyarok győzelmét.
    S déli végén hattyúként dalolva
    Révbe hal a magyarok folyója.

    1919

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: Az önemelő polgár

    Már rég pihen a komoly lantom
    És rég nem pihent már a víg,
    A komolyat most már fölajzom
    És rajt’ ez ige hallatik:
    Láttam királyt Beóciában,
    Dívát, ki néha énekel,
    Láttam Maraton győzedelmét,
    Háziúrt, aki nem emel.

    Láttam Polónyit, aki Géza
    És láttam Fedák Sárit,
    De nem láttam eddig állampolgárt,
    Aki több adót áhít!

    Uram, bocsásd el már szolgádat,
    Mert láttam végre, végre őt,
    Kevés adó miatt föllebbező
    Szegedi adófizetőt.

    Nápolyba menni és meghalni,
    Ezt mondták mindig még nekem,
    Czímer Károlyt meglátni s élni:
    Ezt hirdesse ma énekem!

    Valóban, aki így adózik
    És aki adót így emel,
    Annak a város úgy adózzon,
    Hogy szobrot emeljen a korzón,
    Bár ennél többet érdemel.

    1908

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: A medve

    Magyar medvének lenni
    Szép és jó gondolat,
    Az ember csak málnázik
    A Kárpátok alatt,
    Az ember csak málnázik
    És kéjjel hempereg,
    Míg sorra eszik egymást
    A többi emberek!

    Ha medve vagy, légy medve
    S ne hitvány, gyönge tót,
    Gondoltam és nem ittam
    Se bort, se alkoholt,
    Gondoltam és nem ittam
    S megittam a levet:
    A holtakról csak rosszat,
    Mondá a látlelet.

    Magyar medvének lenni
    Mégis csak jobb dolog,
    Mint a ti dolgotok most,
    Póruljárt doktorok!
    Mert a ti dolgotok most
    Bizony kutyául áll,
    A medve bőrét issza,
    Ki medvét exhumál!

    1908

    Forrás: MEK