https://verskucko.com

Címke: karácsony

  • Reményik Sándor: Karácsonyra

    A szent estén majd eljövök ide.
    Álmaim szekerébe fogatok
    És szólok fantáziám táltosához:
    Hipp-hopp, ott legyek, ahol akarok,
    És álomhintón eljövök — ide.

    Itt minden fehér lesz, — fehér, s halott.
    Csak egy hang lesz a halott rengetegben:
    A zúgó patakok.

    És én fenyőtől fenyőhöz megyek
    És minden fenyőt megsimogatok.

    És megkérdezem: virrasztotok még?
    És megkérdezem: hogy aludtatok?

    És aztán feltűzöm a szívemet
    A legmagasabb fenyő tetejére, –
    S imába kezdek: Magány, Mi Anyánk…

    Néked ajánlom égő szívemet…

    Olyan lesz, mint egy karácsonyfaláng.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Babits Mihály: Beteg-klapancia

    Látom a ködöket,
    téli reggeleket,
    hétfőket, keddeket,
    napokat, heteket…
    Nem írok verseket,
    Beteg vagyok, beteg.

    Beteg vagyok, beteg.
    Nem írok verseket,
    nem zengek éneket…
    Csak egypár szót nyögök
    vagy inkább köhögök:
    beteg vagyok, beteg.

    Régi időm elmult,
    régi kedvem fordult.
    Ki volt hivem, elbujt,
    hírem, nevem elhullt,
    erőm veszni indult,
    pénzem sohasem volt…

    Mondd, van-e jussod már
    hogy így nyögj és kántálj
    mint unott koldusszáj?
    Ki hallgat terád már?
    Naphosszat motyogd bár
    hogy itt fáj, hogy ott fáj…

    Künn a fagy közelít.
    Öröm, gond közelit.
    Karácsony közelit.
    A hegyek hátait,
    fenyőfák sátrait
    ünnepre meszelik.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gerzsenyi László: Apu játszott velem

    Apu játszott velem tegnap este
    A fenyőfa alatt, vidám hangulatban.

    Ajándékba kapott villanyvonatomat
    Próbáltuk ki együtt, mint szalad, hogy tolat.

    Éjféltájban már csak mi voltunk fenn ketten,
    S alvás előtt tőle halkan megkérdeztem:

    „Apu mindenkinek van játékvonatja,
    Amilyet én kaptam e szép karácsonyra?”

    Apu elkomorult, választ alig talált,
    S végül e szavakkal oktatta kisfiát:

    „Nagyon kevés gyermek ünnepel úgy, mint te,
    Mert az egész világ nyomorral van tele.

    Sokan ruhátlanok, betegek, éhesek,
    És azt sem tudják, hogy Jézus megszületett.”

    Kis játékaimat szépen elrakodtam,
    Majd a paplan alatt ekképp imádkoztam:

    „Úr Jézus, hozz végre egy olyan ünnepet,
    Amikor játékot kap minden kisgyerek!

    Éppen úgy, mint nálunk, csillog a fenyőfa,
    És mosolygó arccal játszanak alatta.

    Nem gyártanak többé gyilkos fegyvereket,
    Csak ruhát, játékot minden kisgyereknek.

    Minden ember örül, hogy a földre jöttél,
    És hogy e világnak megváltója lettél!”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Egy megíratlan naplóból

    dec. 25.

    Itt jött rám a Karácsony,
    Rám, a kesely arcú pogányra,
    Itt jött rám a Karácsony,
    Gyermekségem falujában
    S azt hitte, hogy megtérít,
    Hogy szépen visszaingat.

    dec. 26.

    Talán-talán jobb volna
    Mégiscsak visszaesni,
    Betegen is a Krisztust,
    A régi Krisztust keresni.
    Talán-talán jobb volna,
    Mint lelkem keserülni:
    Krisztus előtt, templomban,
    Úgy, miként régen, leülni.
    Talán-talán jobb volna
    Most a faluban, itten,
    Fájó haraggal szólni:
    Hajh, mégiscsak élsz te, Isten.

    dec. 27.

    Ez már nem is Karácsony
    S kinek mi köze hozzá,
    Embernek vagy Istennek,
    Hogy én mint fogok élni,
    Vagy én mint fogok halni?

    Békesség az Istennek,
    Békesség az embernek,
    Békesség a halálnak,
    Békesség mindeneknek,

    De nékem

    Maradjon a háborúság.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Menjünk a hóba

    Milyen fehér az út. Menjünk a hóba,
    hagyd itt ma ezt a sápadt koronát,
    amit a villanylámpa-gloriola
    munkára hajló homlokodnak ád.

    Levetném én is most egy alkonyatra
    a fáradtságom: szürke rabruhám,
    s hagynám, simuljon drága égi vatta
    éber sebemre altató-puhán.

    Ilyenkor, egyszer… szálltunk még a hóba,
    tündér karácsony volt, emlékezel?
    (A csónakunk sosem siklott azóta
    boldogság kék partjához oly közel.)

    Hó volt a fákon, vagy tündér-kelengye?
    Szél járt felettünk, vagy varázs-fogat?
    S havasra vittek, vagy a végtelenbe
    a párás, zuzmarás mokány-lovak?

    Fenn házikó várt – mint a Grimm-mesében –
    és pattogó tűz és arany tea,
    s hórengetegben nagyra nyílt sötéten
    bennünk egy vérvörös ázálea…

    Azért – fehér az út – menjünk a hóba,
    fogadd el azt a fényes koronát,
    amit a pelyhek csillagzuhogója
    a múltba fordult homlokodnak ád.

    Forrás: Lélektől lélekig

  •   Nemes Nagy Ágnes: Karácsony


    Fehér föld, szürke ég, a láthatáron
    narancsszín fények égtek hűvösen.
    Pár varjú szállt fejem felett kerengve
    s el nem repültek volna űzve sem.

    Csak álltam szürkén, szürke ég alatt.
    – S egyszerre, mint gyors, villanó varázs
    egy kicsi szó hullott elém: karácsony,
    mint koldus kézbe illatos kalács.

    Csodáltam. És a számon hála buggyant,
    nem láttam többet kósza varjakat:
    olyan szelíd volt, mint a gyermek álma,
    s olyan meleg volt, mint a nyári nap.

  • Dsida Jenő: Közeleg az emberfia

    Tudom, hogy közeleg már a jó ember fia,
    aki nem tőlem és nem tőled kap életet.

    Néhány pásztornak, akik sohasem öltek
    nyulat, nem hordoznak emberölő
    szerszámot, megjelenik az angyal és
    megjelenik a csillag és tele lesz dallal
    a decemberi hegyoldal.

    Csak ránézünk a kisdedre
    és tudni fogjuk, hogy Ő az.

    Eljönnek az acéltrösztök fejedelmei,
    a petroleumbányák frakkos császárai
    s könnyel a szemükben letérdelnek elé.

    Mert Ő lesz, akinek legtisztább kék a szeme,
    legerősebb lészen a karja és szelid arcáról ragyog
    az örök épitők acélos vidámsága.

    Ő megmutatja minden vándornak az útat,
    minden töprengőnek az igazságot, minden
    haldoklónak az életet.

    Ő megmagyarázza
    nekünk a gépek dalának igazi értelmét,
    megmagyarázza és megáldja a fáradt költőt
    legsajgóbb szavait és mosolyogni fog és kék
    fehér galamb fog ülni a vállán kétfelől.

    Ő nem ad országot nekünk, hanem otthont,
    nem ad fegyvert, hanem kenyeret.

    Ma még sirunk,
    mert a mosolygás nem én vagyok.

    Ma még sötét
    van, mert nem jöttem világosságnak,
    hanem hogy bizonyosságot tegyek a világosságról.

    Már közeledik az éj, mely szüli a Hajnalt.
    Eljön Ő, minden bizonnyal eljön.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Ének karácsony ünnepén

    Ma a bilincses millióknak
    Éhnyavalyás, kínos élete gyászol
    S újra megátkoz téged,
    Csalárd legenda, betlehemi jászol,
    Hazug fölkentség, ál szeretet.

    Ma sem hiszünk a pásztoroknak,
    Sem a prémbundás, víg örvendezőknek,
    Sem a vezér-csillagnak,
    Csupán mi saját, szomorú erőnknek,
    Mely megfeszíttetett igazán.

    Ma a sírokat bontogatjuk
    S minden léptünknél átok-sírok nyílnak,
    Melyekbe, hajh, becsalta
    Hazug fénnyel a betlehemi csillag
    A Szeretet hiszékenyeit.

    Ma hóhéraink Jézusához
    Hallelujázni nem vihetnek minket,
    Megmutatjuk egymásnak
    Gyűlölet-szító, nehéz sebeinket
    S bosszura hívjuk a szíveink.

    Ma bús fejünk álomra hajtván,
    Enyhet álmodunk: piros bosszú népe
    Kél iszonyú rajban
    S lép a Krisztus-hydra ezer fejére,
    Megfizetni vad századokért.

    Ma is Gyülöletet ünneplünk,
    Miként tegnap, holnap és újra-újra,
    Gyülöletet és Harcot,
    Míg új Karácsony jelét ki nem gyujtja
    Az egész Földön a mi szivünk.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wass Albert: Elindul újra a mese!

    Fényt porzik gyémánt szekere!
    Minden csillag egy kereke!
    Ezeregy angyal száll vele!
    Jön, emberek, jön, jön az égből
    Isten szekerén a mese!

    Karácsony készűl, emberek!
    Szépek és tiszták legyetek!
    Súroljátok föl lelketek,
    csillogtassátok kedvetek,
    legyetek ujra gyermekek
    hogy emberek lehessetek!

    Vigyázzatok! Ez a mese
    már nem is egészen mese.
    Belőle az Isten szeme
    tekint a földre lefele.
    Vigyázzatok hát emberek,
    Titeket keres a szeme!

    Olyan jó néha angyalt lesni
    s angyalt lesve a csillagok közt
    Isten szekerét megkeresni.
    Ünneplőben elébe menni,
    mesék tavában megferedni
    s mesék tavában mélyen, mélyen
    ezt a világot elfeledni.

    Mert rút a világ, fekete.
    Vak gyűlölettől fekete.
    Vak, mint az emberek szeme:
    az égig sem látnak vele.
    Pedig az égből lefele
    porzik már Isten szekere!

    Minden csillag egy kereke,
    ezeregy angyal száll vele,
    az Isten maga száll vele
    és csillagtükröt nyujt felénk,
    mesetükröt, a keze.

    Szent tükrébe végre egyszer
    Pillantsatok tiszta szemmel,
    tiszta szemmel, Istenszemmel
    milyen szép is minden ember!
    Minden ember szépségtenger
    s mint a tenger csillagszemmel
    telve vagytok szeretettel…!

    Tagadjátok…? Restellitek…?
    Elfordulnak fejeitek…?
    Megvakultak szemeitek…?
    Szépségteket, jóságtokat
    nem érzitek, nem hiszitek…?
    Csillaggyertyák fénye mellett
    Isten elé nem viszitek…?

    Akkor bizony rútak vagytok,
    szégenyek és vakok vagytok,
    ha szépek lenni nem akartok.
    De még így is, szegényen is,
    rútan, vakon, mégis, mégis
    Isten gyermekei vagytok!

    Rátok süti fényes szemét,
    elindítja fényszekerét,
    jó emberek játékszerét.
    Milyen kár, hogy áldó kezét
    nem érzitek, nem nézitek
    s nem hiszitek már a mesét.

    A rút világnak gondja van,
    minden embernek gondja van,
    a sok angyalnak mind gondja van
    s az Istennek is gondja van,
    mert mindenekre gondja van.
    S így múlik el a szép s a jó
    az ember mellől, nyomtalan.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Babits Mihály: Karácsonyi lábadozás

    Komisz, kemény idő. Még a vér is megfagy
    állatban, emberben.
    Öregek mondják, hogy ritkán láttak ily nagy
    telet decemberben.
    A hó szőnyegébe puhán süpped a láb,
    mintha dunyhán menne.
    Hejh, ha a hó cukor volna, ez a világ
    milyen édes lenne!…

    A kis nyugtalan nő, ki a friss hegypályát
    futja hótalpakon,
    akármennyit zuhan, puha combocskáját
    nem üti meg nagyon.
    És az állástalan szegény ember, aki
    nem mer még meghalni,
    örül hogy reggeltől estig szabad neki
    havat lapátolni.

    Végig a városon nem csilingel a szán,
    mint gyerekkoromba.
    Nem gőzölög a hó fázó lovak hátán.
    A kocsit gép vonja.
    Angyalok elszálló csengője se csenget
    a fehér utcákon.
    Jézuska pénzért jő, s karácsonyfát rendez
    gazdagok házában.

    Nem édes a világ, de mégis szép látni…
    És én már gyógyulok…
    Csupa szomj vagyok már, mindenre kiváncsi;
    mindent elgondolok…
    Minden éget már hogy lássam is, hogy nézzem…
    Tapintom tagjaim…
    Én nem vagyok halott, én mindent tuléltem,
    s vár a fény odakinn…

    Oh kedvesem, aki annyi rémtől védtél,
    jere, add kezedet:
    a fagyba, hidegbe, már nem rémit a tél,
    vezess ki engemet!
    Nem édes a föld, de mégis szép a hótul.
    Én megyek… indulok…
    s azt gondolom, hogy a világ is meggyógyul,
    ha én meggyógyulok.

    Forrás: Lélektől lélekig