És együtt ül karácsonyestén,
A szeretet nagy ünnepén,
A szomorú redakcióban
Néhány mogorva bús legény.
Kint hull a hó fehér pihéje,
Olyan magasztos, mély a csend…
Mi körülüljük a kemencét
S fázunk, didergünk idebent.
II
Az egyik ír, a másik ásít,
A harmadik sóhajt nagyot:
Te szent, te szép fehér karácsony,
Fényed minékünk nem ragyog.
Itt üldögélünk egymagunkban,
Szürcsölve búsan a teát,
Reggelre újság kell a népnek
És vélemény és ideák.
Reggelre újság kell a népnek,
Amely ma boldog és mulat,
Újság, amelyben van vezércikk
És sok családi hangulat.
Újság, amely híven megírja,
Hogy olcsóbb lett a marhasó,
És boldog ünnepet kívánjon
Tenéked, nyájas olvasó.
III
Én kitekintek a sötétbe
A jégvirágos ablakon,
S e végtelen, sötét magányban
Az ifjúságom siratom.
Az ifjúság… égből leringó
Liliom-fehér, szűztiszta hó,
Oly csillogó, oly rövid éltű,
Oly csodagyorsan olvadó!
És véle olvad minden álom,
Amit az ember vágya szőtt,
És ritkán látszik meg a sárról,
Hogy hópehely volt azelőtt.
