kiábrándulni
ki tudna nálunk jobban. –
s mindig van miből…
Forrás: Lélektől lélekig
Címke: kiábrándulás
-
Rácz Sándor – Beteg bohócok
Az éjmadár halott.
Teteme rázuhant a világra.
Hát hiába daloltak annyit,
hiába?Nincsenek többé
őszinte csókok.
Egy szakadék szélén állnak
a beteg bohócok.„A szerelem egy időben halt meg
a mesével, én csak annyit mondok” –
szólt az egyik, és még egyet léptek,
és aláhullottak a bölcs bolondok.Forrás: Lélektől lélekig
-
Ady Endre: Kár volna érted
Futó sorból rontva kidőlten,
nem is vagyok talán már,
nem is lehetek az Időben.Jóság rohamaim is fogytán
s úgy nézek messzeségbe,
mint vén juhász hajolva botján.Igen: bot, egy kicsit koldusbot,
hideg és fáradt nézés
s otthagyott, szegény ősi jussok.Ki társam lenne, nekem nem kell
s vágyottam nem vágy társul
s aggulok éhes szerelemmel.Se jó, se rossz, se bús, se víg már:
becsületes válasz megy:
kár volna érted, hogyha bíznál.Engem kinullázott az Élet,
én már dacból se adnék
bárkinek is meleg hűséget.Csoda-percnek kellene jönni
s mert nem bízok csodákban:
csókollak, de el kell köszönni.Forrás: Lélektől lélekig
-
Kaffka Margit: Nem hiszek
Egy fáradt pille ringott haldokolva
Tar lott gallyon, barnás levél alatt.
Sápadt falombok halovány árnyéka
Remegve űzött őszi sugarat.Nagyon szomorú mese volt az élet.
A fán már útrakészült száz madár.
És mind nekem csacsogta búcsúzóra,
Hogy a nyaram sohsem jön vissza már.Bealkonyúlt keserves sóhajomra,
És csillagkönnyel lett tele az ég.
Azon az éjen álmok látogattak,
Oly teli fénnyel, mint tán soha még.Olyan kicsike, szűk volt a szobácskám,
Mégis egész tündérország befért.
– És álmodtam merész, nagy boldogságrul,
Álmodtam nagy, boldogságos mesét.Álmodtam én már sokszor égiszépet
És mindig fájó szívvel ébredék.
Elég! Álmodni nem akarok többet,
Se húnyt reményeket siratni még.Tudom: jő majd a józan, szürke reggel
És szomorú lesz. Csupa köd, hideg.
Jöhetne már maga a boldogság is,
Annak se tudnék hinni. Nem hiszek.Forrás: Lélektől lélekig
-
Dsida Jenő – Mit hoz a Mikulás?
Nagy-izgatottan tettem ki a vágyam
a jégvirágos ablakok mögé –
Talán ma győz a mese-hit, varázs,
s ha csak egy nagyon kicsit is jó voltam,
valami szépet hoz a Mikulás.Kavargó pelyhek szitáltak az égből,
mint kérdéseink fehér másai:
lesz valaha jobb, lesz valaha más? –
És kigyúlt szemmel, merengve susogtam.
Régi kisgyerek… régi Mikulás…Álmaim vannak, mind-mind olyan régi:
tavasz várása, csókos szerelem,
kevesebb küzdés, több boldogulás,
örökös nóta csengése a számon –
Elhozza holnap mind a Mikulás!…és reggel – reggel üres volt az ablak,
hóval párnázott hideg, befagyott,
– és megértettem: meghalt a varázs…
A kisírt-szemű bús, nagy gyerekeknek
semmit sem hoz a régi Mikulás.1925. december 7.
Forrás: Lélektől lélekig
-
B. Radó Lili – Kit érdekel, ugyan kit érdekel…
– hacsak nem a férget a föld alatt,
mely széjjelmarja majd az ajkadat –
hogy ember akartál lenni, hű, derék,
s asszony lehettél csak, semmi egyéb.Kit érdekel, kit érdekelhet már ma
lázadásod s bús éjszakáid száma?
Hajad, ha őszül, s nem karcsú már bokád,
a lelked senkit sem érdekel tovább!Kit érdekel, hogy sohse voltál boldog,
mert gyarlóságod szégyenkezve hordod?
Vétked lemosni nincsen mód, se vegyszer.
Asszony lettél: véged, ha megöregszel!Forrás: margitanyakepeslapjai.bloglap.hu
-
Gyulai Pál – Silvester éjtszakáján
Az idő fut, tűnnek évek,
Érzem immár súlyokat,
Rég elhagytak a remények,
Lángból hamv, mi megmaradt;
S mint vándor, ki fáradt, tévedt,
Visszanéz és meg-megáll:
Visszanézek rád, oh élet,
S nyugton várlak, oh halál!Mennyit hittem és reméltem
Ifjúságom kezdetén,
S most romok közt rom, azt kérdem:
Vajjon miért éltem én.
Nem dicsőség álma bántott,
Nem vagyon, rang fénye csalt,
S mégis, mire szívem vágyott,
Alig bírtam, már kihalt.Sanyarú volt gyermekségem,
Ifjúságom szomorú,
S ha derült is olykor nékem,
Már sötétlett a ború.
Nem csüggedtem, szívem égett,
És sodort a küzdelem;
Két fényes csillag vezérlett:
A haza és szerelem.Hőn szerettem és szenvedtem.
Meg nem tört szívem hite,
A csalódást eltemettem,
S új remény, vágy enyhíte.
Nem keresve feltaláltam
Kit ígértek álmaim,
S a világot szebbnek láttam
Egy szelíd nő karjain.Angyalarc és tiszta lélek,
Áldozó szív, mély kedély,
Oh miért is ösmerélek,
Hogy csak egy pár évet élj
Karjaim közt, s hideg sírban
Porladozzál egyedűl!…
Könnyemet bár rég elsírtam,
Mégis most szemembe gyűl.De emelt a sors vagy sújtott,
Nem feledtelek, hazám!
Mit tehetség, munka nyújtott,
Híven neked áldozám.
Küzdtem érted szívvel, ésszel,
Bár derűlne jobb napod,
Nem gondoltam bajjal, vésszel,
S átszenvedtem bánatod.Láttalak láncod lerázva,
Küzdni, győzni oly dicsőn;
Láttalak majd, megalázva,
Meggyalázva rémitőn.
Bosszú és düh, bú és kétség,
Hány szív megszakadt bele!
Aggva: vaj’ lesz-é jövőd még,
Tölt el éltem jobb fele.Tiprott lelked ím feltámad
S új nagy tettre bátorít!
Rövid öröm, hosszú bánat,
Hívságod megtántorít.
Mily erényt szült szenvedésed,
Jó szerencséd mennyi bünt!
Újra aggok, féltve téged,
És hitem kétségbe tűnt.Nem, hazám, te el nem veszhetsz!
Vesszen bűnös nemzedék!
Új hittel új pályát kezdhetsz…
Mily örömmel küzdenék
Még egyszer! De lelkem szárnya
Tépve, törve – lankadok,
A romok közt múltak árnya,
Elhaló visszhang vagyok.Forrás: magyar-versek.hu
-
Nikolaus Lenau – Puszta semmi
A puszta semmi int, amerre nézek;
Agyonpéldázott vándorút az élet,
Sivár bolyongás, jobbra-balra széled,
S az út során a friss erők enyésznek.Igen, ha végső célig úgy mehetne
Az ember, víg suhanc gyanánt haladva,
Amint az első pár lépést szaladta,
A játékon nevetni tán lehetne.De létünk zord erők kezén forog,
S ütődik perctől perchez, s törve már,
Mint rossz korsó, mely titkon elcsorog
A tikkadt föld porán, amerre jár.Immár üres. Kinek kell? Már nem ép ez,
Jobb lesz; dobják a többi tört cseréphez…Forrás: Kedvesch versek
-
Babits Mihály: A felnőtt karácsony
Mit akarsz? Hová sietsz? Talán
azt várod, hogy a fal, aminek nekirepülsz,
mint gyermekjátékot rugója, visszadob
utadnak elejére, ahelyett,
hogy az Idő fenéktelen
gödrébe suhintana?Karácsony csenget a szörnyű télben.
Alig hallom csengését. Sárga
arcokat látok a hóverésben
s koldus kezeket reszkedni, ujjaikon
kékül a gyűrűk nyoma, s torkomat
fojtja az ünnepek kalácsa.Nézd ezt a kort, amelynek legnagyobb
s elérhetetlen éden-álma, hogy
enni legyen kinek-kinek
elég! Nézz a gonosz nyájra, mely
naiv báránykora múltán
nem vél többé magáról semmi jót.
Nem kell neki szalag és csengő.
A gyermek megnőtt s szép játékjait
elrúgta. Nézd, milyen üres ünnep ez!
A szív hideg és kemény, mint a föld.
Tudjuk már, hogy ölni s halni születtünk.Nézd a bedugult időt s hazug tereket:
a földet, mely a sírok rothadását
s csontok pőreségét takarja,
s az eget, a Mennyek csillagos
homlokzatát, a kivilágított
Potemkin-frontot, mely mögött
nincsen még levegő sem…Forrás: Babits Mihály versei
-
Babits Mihály: A felnőtt karácsony
Mit akarsz? Hová sietsz? Talán
azt várod, hogy a fal, aminek nekirepülsz,
mint gyermekjátékot rugója, visszadob
utadnak elejére ahelyett,
hogy az Idő fenéktelen
gödrébe suhintana?Karácsony csenget a szörnyű télben.
Alig hallom csengését. Sárga
arcokat látok a hóverésben
s koldus kezeket reszkedni, ujjaikon
kékül a gyűrűk nyoma, s torkomat
fojtja az ünnepek kalácsa.Nézd ezt a kort, amelynek legnagyobb
s elérhetetlen éden-álma, hogy
enni legyen kinek-kinek
elég! Nézz a gonosz nyájra, mely
naiv báránykora múltán
nem vél többé magáról semmi jót.Nem kell neki szalag és csengő.
A gyermek megnőtt s szép játékjait
elrúgta. Nézd, milyen üres ünnep ez!
A szív hideg és kemény, mint a föld.
Tudjuk már, hogy ölni s halni születtünk.Nézd a bedugult időt s hazug tereket:
a földet, mely a sírok rothadását
s csontok pőreségét takarja,
s az eget, a Mennyek csillagos
homlokzatát, a kivilágított
Potemkin-frontot, mely mögött
nincsen még levegő sem…Forrás: magyar-versek.hu
