Olvass verseket oly nyelveken is,
amelyeket nem értesz.
Ne sokat, mindig csak néhány sort,
de többször egymásután.
Jelentésükkel ne törődj,
de lehetőleg ismerd az eredeti
kiejtésmódjukat, hangzásukat.
Így megismered a nyelvek zenéjét,
s az alkotó-lelkek belső zenéjét.
S eljuthatsz oda, hogy anyanyelved
szövegeit is olvasni tudod
a tartalomtól függetlenül is;
a vers belső, igazi szépségét,
testtelen táncát
csak így élheted át.
Forrás: Szeretem a verseket
Öleld át két kezeddel a vihar
kék villámait,
és tüzek lángolnak fel a tenyeredben.
Mert mit sem ér
az a költemény, amelyiknél
nem lehet felmelegedni.
Forrás: Lélektől lélekig
(Nagy László emlékére)
Küszöbre vert hitünk fölé
ki emel megvigyázni sátrat?
A csontokig lemart szavak
szomorúsága kinek lázad?
A szemtelen túlélni-hős
mit ment magával át vacogva?
S ki lesz erős, hogy ezt az űrt
magába tömje és kimondja?
Ki hordja Istenig vitézül
a megvigyázott tisztaságot?
S mit ért belőle majd az Isten
ha túlerőben lesz a látnok?
Az árvaságba semmisült
költők szívén ki önt harangot?
S ki vár a barbárság kövén
hogy megszólíthassák a hangok?
Ki vetkezik még hóesésben
csupasz szavakra, szerelemre?
S ki forgolódik éberen
a rettenet nevét keresve?
Ki gyújtaná magát zokogva
egy csipkebokor-jelenéshez?
A tántorgó homok között
ki mondana egy szentbeszédet?
Ki ácsorogna kert alatt
hátát tartva a zümmögésnek,
mikor már mások alszanak,
s szívükben is tömény sötét lett…
Forrás: Index fórum – Kedvesch versek
Én olyan nagyon jó vagyok
mint öreg nyulak, öreg királyok.
Nappal nem szólnak rám a kocsisok,
este nem ütnek meg a huligánok.
Ha eljössz hozzám, én leszek
nagy út után a vizesárok.
Mert olyan nagyon jó vagyok
akár a víz, hogyha kívánod.
Hullám fölött, hullám alatt
elalszom majd, semmit se látok.
Betakarják a szememet
tátogató fehér virágok.
1965
Forrás: Index fórum – Kedvesch versek
Magyar Haza a Hazám!
Nem csekélység igazán!
S vagyok itt a Leg-Költőbb!
Ilyenből nem is köll több!
Forrás: Szeretem a verseket
Vannak poéták, akik sohsem írnak,
Csak a szívükben élnek költemények,
Valami nagy búbánat érte őket,
S azóta lettek költőkké szegények.
Egy szebb világnak épp úgy álmodói,
Rajongás őket éppen úgy hevíti,
És éppen olyan szomorúk, lemondók,
Mint azok, akik – verset tudnak írni!
Forrás: Lélektől lélekig
Ez itt az élet, hámor és kohó –
világ költői, ide jöjjetek,
testvéri szemmel, örökös merészek,
nézzétek itt az ősi lényeget.
Látjátok-e, a zöld asztal szövetjén,
ott ugrik a véletlen, mint a nyúl,
és kavarognak a színek veszetten,
mint álmainkba, határtalanul.
Rémítve jönnek szörnyű figurák,
a feketék, a dörgő pirosak.
Ez itt az élet karneváli tánca,
borzongató és édes iszonyat,
költőszívünk sok kendőzött alakja,
a képzeletünk lángoló salakja
olvadva, sisteregve, feketén.
Ó élet, élet, roppant költemény,
most láthatunk mezítlenül, ragyogva – –
Mi kéj.
Mi őrjítő, mi szédítő – –
Mi mély.
Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) / Kosztolányi Dezső összes versei
(Nemes Nagy Ágnes fordítása)
Hajnalban hirtelen felriadok gyakorta,
fölkelt a virradat, vagy álmom csattanója,
vagy egy kedves madár dala, vagy tán a szél.
És munkához fogok, előbb mindenkinél,
előbb még a szegény, szomszéd munkás-lakóknál.
Fut az éj. Odafönn szemem tűnődve kószál,
s a hunyó csillagok közt választ csillagot.
Állva dolgozom, és együtt kelve ragyog
bennem a gondolat s a nap a fellegekben.
Tintatartómat az ablakpárkányra tettem,
mit árnyékolva föd, mint egy farkasodút,
a vadszőlő, amely száz kaccsal körbefut,
ott írok, félretolt ág-bogak sűrüjében,
s meg-megtörölgetem tollam a zöld levélen.
Forrás: Szeretem a verseket
Magas állványon nyitott Biblia –
Mögötte szikár gyertyaláng lobog.
Ember sehol.
Ez az Ige –
Akit talán mindenki elhagyott.
Ketten vannak csak: a Könyv és a Fény. –
Ez az Ige –
Világ végén talán,
Vagy kezdetén.
Úgy érzem most:
Világ végén talán.
Ez az Ige:
Társtalan Fölség, fölséges Magány.
Ki bírja ki?
Ember nem bírja ki.
Poéta ki nem bírja.
Ezt a magányt. – –
Csak a Világ Költője,
Ki verseit a végtelenbe írja.
Ez az Ige.
Nem a megszokott kép.
Nincsen gyülekezet.
A családi kör nem üli körül.
Nézd, be szikáran lángol,
Félelmesen világol.
Önmagának örül.
Világok tornyosodtak fel Öléből
S vissza világok hullanak Ölébe.
S nézd, mily magára van:
Még egy szerzetes sem hajol fölébe.
Költő, – ha egyszer minden elhagyott,
S nyitott lelkeddel magadra maradsz,
Magadra, mint a nyitott Biblia,
Magas polcon és olvasatlanul:
Szövétnek légy, ki ég,
Önmagának elég –
S egyedül lenni Istentől tanul.
Forrás: Lélektől lélekig
Ott lenn, a víz alatt
Egy másik, mélyebb ég;
S hogy kisímult a tükör:
Ezernyi csillag ég,
Ragyogj, ragyogj,
Te vízalatti ég!
Ragyogj, ragyogj,
Te örök Ideál,
Tőled el nem választ
Sem élet, sem halál,
Ragyogj, ragyogj, örök-idegenül,
Fenn is, lenn is elérhetetlenül,
Ragyogj, ragyogj!
Ragyogj, ragyogj,
Örökkön tiszta kép
E lélek vízalatti, mély egén,
Én már tudom: Csak azt nem vesztem el,
A miről sose mondhatom: enyém.
Ragyogj, ragyogj
Éjféli Csillag, lelkem mély egén.
Forrás: Lélektől lélekig
