https://verskucko.com

Címke: költészet

  • Áprily Lajos: Vers vagy te is

    Indulsz. A mozdony sürget már dohogva
    és a tavaszba messze-fut veled.
    Ne vidd a vádat és a bút magaddal,
    hogy hűvös szóval megsértettelek.

    Vers vagy te is. Ezért van harc közöttünk.
    Rég vívom érted a művész-tusát.
    Ki a hibás, ha túlságos közelből
    nem hallom lelked tiszta ritmusát?

    Ki a hibás, ha néha feltolulva
    egy kusza hang harmóniádba tép,
    és gúnnyal int szivárványos magasban
    a büszke, győzhetetlen eszme-kép?

    Vers vagy te is. A harcban meg nem érzed,
    hogy míg hozzád ér, bennem fáj a gáncs.
    A fájó gáncs nem céltalan civódás,
    s kedves, nem ok, hogy érte visszabánts…

    Már távolodsz. A gép repít robogva.
    Nem is tudod, hogy most lettél enyém.
    Varázs-ütésre dallamod kiépül,
    s zengő egész vagy, zengő költemény.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • B. Radó Lilli: Versek

    Nekem vér és könny, izom és ideg,
    nektek csupán szó: izzó vagy hideg.

    Nekem egy villanás velőmön keresztül,
    nektek röpke ötlet: pillátok se rezdül.

    Nekem elérhetetlen vágy, mely elveszít,
    tinektek könnyű sóhaj és jól esik.

    Nekem vak szenvedélyek, kegyetlen várurak,
    tinektek téli estén elfutó hangulat.

    Ha vér, ha vágy, ha vád, ha könnyes szó, vagy nyersebb:
    nekem az életem. Mindenki másnak: versek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Utassy József: Szavam

    Szavam csillagfegyelmű ének,
    engem a szabadság igazgat,
    így vagyok én a legszegényebb,
    gazdagnak is így vagyok gazdag.

    Repűlőre, hajóra szállnék,
    bejárni birtokom, a Földet,
    tudom, hogy zöld a fű, a táj szép,
    de van vidék, ahol a fű zöldebb.

    Engem a szabadság igazgat,
    szavam csillagfegyelmű ének,
    gazdagnak is így vagyok gazdag,
    s így vagyok én a legszegényebb.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Hangok

    A tavasz ideges villámai
    járnak bennünk, s lelkünk sötét
    remegései ki tudja, milyen
    hivásokra felelnek?
    Ki tudja, honnan
    suhog át
    a földön, a kék
    levegő tengerfenekén
    az a sok dróttalan üzenet,
    amelyből néha a vers kicsap:
    tán messze világok
    sajgásai, éhség
    fekete morgása, a néma düh
    száz vészjele, csilingelő szerelem,
    mozi kattogó izgalma, kürtök
    zengő hangtornyai, difterisz
    vörös sirása, kacagó gyerekek,
    erdők tűzvésze vagy a pénz
    őrült trillái: ki tudja,
    miből s miért
    épül és omlik e nyugtalan
    skála, a lélek szüntelen
    tengerjárása, és hogy
    egy-egy bolond szív a saját
    gyötrelme titkos megafonján
    – mint tükör a fényt –
    megcsattogtatva, miért
    sikoltja vissza a hangok
    végtelenét a végtelenbe?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Vörösmarty Mihály: A siket lantos

    Megrendíthetlen nyugodalmad, ó lant fia! Ember
    s emberevő állat fut, ha te dalra fakadsz.
    Tótágast áll a természet, ijedve lebúvik
    a folyam árja, s kitér szikla, fa, hangod elől.
    Csak magad, oh boldog, nem hallod e szörnyű nyikorgást,
    s ennyi veszély közepett meg sem akadva danolsz.

    1830

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Weöres Sándor: Ars poetica

    Öröklétet dalodnak
    emlékezet nem adhat.

    Ne folyton-változótól
    reméld a dicsőséget:

    bár csillog, néki
    sincsen, hát honnan adna néked?

    Dalod az öröklétből
    tán egy üszköt lobogtat

    s aki feléje fordul,
    egy percig benne éghet.

    Az okosak ajánlják:
    legyen egyéniséged.

    Jó; de ha többre
    vágyol, legyél egyén-fölötti:

    vesd le nagy-költőséged,
    ormótlan sárcipődet,

    szolgálj a géniusznak,
    add néki emberséged,

    mely pont és végtelenség:
    akkora, mint a többi.

    Fogd el a lélek árján
    fénylő forró igéket:

    táplálnak, melengetnek
    valahány világévet

    s a te múló dalodba
    csak vendégségbe járnak,

    a sorsuk örökélet,
    mint sorsod örökélet,

    társukként megölelnek
    és megint messze szállnak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gyóni Géza: Tompa (1817–1917)

    Középső gyöngy a nagy Triászban;
    Te magyar ékszer sorsát nyerted:
    Világ-napfényben, glóriásan
    Messze ragyognak nálad nem nagyobbak,
    Csak sokkalta szerencsésebbek.

    Kirakatba te sose vágytál,
    Se cifra dáma szép nyakába.
    Mert nemesebb minden gyémántnál
    A fény, amelyet jótevőn áraszt
    Szelíd lángú családi lámpa.

    Téged a lámpa sorsa vonzott,
    Mely vándorok elé világít.
    Gyöngyért rajongnak a bolondok.
    Áldott a lámpás, amely beragyogta
    A bús apáknak éjszakáit.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Ady Endre: Farsangi dal

    Szép úri nép, didergő itt a fény,
    Szükség van itt vidám harangozóra…
    Lecsúszott vén napunk az ég ivén:
    Szép úri nép, hisz ez farsangi óra,
    Édes, pogány, vidám farsangi óra…

    Szép úri nép, néhányan itt vagyunk,
    A lelkünk vers, a lelkünk csupa ének,
    A lelkünk, hej, régibb, mint mink magunk,
    Nagy Pán sípjában ez vala az élet
    S azóta él a vers és száll az ének…

    Szép úri nép, kegyes szívvel fogadd
    Az élet ez örök farsangolóit,
    Ha tapsra készt’, nincs nálunk boldogabb,
    Akár borús, akár tréfás bohó itt,
    Családjuk egy s még mindig egyre hódít.

    Szép úri nép, hej, fordult a világ!…
    Kihuny a gáz… Ős Hellász napja éget,
    Amerre nézek, fény, dal és virág,
    Olimpiának síkja, színes élet,
    Virágeső hull s mámort zeng az ének…

    Szép úri nép, a vér csodás, nagy úr,
    A vérből az életnek titka árad,
    Hiába nyit virág s az ég azúr,
    Hideg a fény, a vérünk hogyha bágyadt:
    A vérből az életnek titka árad…

    Szép úri nép, hallatszik a zene!
    Szaturnusz hív ünnepre deli népet,
    Egy mennyország minden asszony szeme,
    Milyen vágyó, milyen erős legények,
    Éljen a vér, a kedv, a mámor, ének!…

    Szép úri nép, mámorban hinni jó,
    Mámorban hinni földi, boldog, édes,
    Mámort tanít a tarka hisztrió,
    A dal, a hit, a mámor üdvösséges,
    A dal örök, csupán az óra véges…

    Szép úri nép, arcod megváltozott,
    Emlékezünk, mi már régente élünk:
    Farsangi nap mikor leáldozott,
    Óh, mint gerjedtél vágyra, dalra vélünk,
    Emlékezünk, mi már régente élünk.

    Szép úri nép, bágyadt a vér s ideg,
    Olimpiának szentelt síkja néma,
    A lelkünket fagyasztja a hideg,
    Szaturnuszhoz hiába hív poéma,
    Vidám, pogány, farsangi óra néma.

    Szép úri nép, jambus-dal száll feléd,
    Szájam sövényén egy-egy szava reszket:
    Mikor eldobtad a mámor egét,
    Ez a mi népünk ezer édent vesztett,
    Mi vonszoljuk, hej, a te bús kereszted!

    Szép úri nép, didergő itt a fény,
    Szálljon csoda e kis harangozóra,
    Frissülj meg, vér, te bágyadt, lomha, vén,
    Fakadj ki multból, valamelyik óra,
    Édes, pogány, vidám farsangi óra!…

    Szép úri nép, néhányan itt vagyunk,
    A szó, a dal legyen a régi máma,
    Szent mámorral teljék fáradt agyunk,
    Ez a világ ma itt a Pán világa,
    Mi dédapánk, a nagy Pánnak világa…

    Szép úri nép, ez itt egy más világ,
    Az időből kitépett ez az óra,
    Sirász e hely, hull reánk a virág,
    A mult s jövő jöttek találkozóra
    S nagy Pán vigyáz e szép találkozóra!…

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Eötvös József: Dalnok és király

    Szélvész üvölt, – a tenger
    Egy sajkát zúg körűl,
    Rajt’ egy öreg király és
    Egy ifju dalnok űl.

    S mig korona övedzi
    Az aggnak ősz haját,
    Még fris babér az ifju
    Redőtlen homlokát.

    „Mit ér mostan hatalmam, –
    Szól búsan a király; –
    Ki annyi harczban győzött,
    Dicsetlen sírt talál.

    A nép könnyen felejti
    Meghalt királyait,
    Csak a ki jutalmazza,
    Említi tetteit.”

    „Isten veled, szerelmem! –
    A dalnok énekel; –
    Isten veled örökre,
    Ifjadnak halni kell.

    Ha majdan énekemnek
    Ismétled hangjait,
    Gondolj reám is akkor,
    Ki némán fekszem itt.

    Elég gyönyört találtam,
    Ne sírj, oh kedvesem:
    Szerettem, énekeltem,
    És ez elég nekem.”

    S a tenger inkább ordít,
    A szél inkább fütyül,
    A sajka szirtre vetve,
    Törötten elmerűl. –

    Megszűnt a vész, nyugodtan
    Áll a tenger megint,
    A holdvilág felkelve,
    Reá ezüstöt hint.

    A dalnok fris babérja
    Fenn úszik tükörén:
    Az aggnak koronája
    Temetve fenekén.

    1835.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • William Shakespeare: XXXII. szonett

    Ha túléled ama boldog napot,
    Melyen a bitang halál leterít,
    S véletlenül mégegyszer átfutod
    Volt híved gyarló és nyers sorait:
    Gondolj arra, hogy fejlődik a kor,
    S tartsd meg, bár minden toll legyőzi, őket,
    Tartsd meg, értem, s nem rímemért, mit oly
    Könnyedén túlszárnyalnak a különbek.
    Ó, tisztelj meg, hogy ezt mondod: „Íme,
    Ha a növő korral nő a barátom,
    Drágább kincset szült volna a szíve,
    S feszíthetne most rangosabb batáron;

    De mert meghalt, s van jobb: őt, amit átélt,
    Azért olvasom, s mást a stílusáért.”

    Fordította: Szabó Lőrinc

    Forrás: Lélektől lélekig