https://verskucko.com

Címke: költészet

  • Tóth Árpád: Mi tagadás…

    Mi tagadás, én víg vagyok, ha látják,
    Nem győz rajtam nevetni kis öcsém,
    De fátylába von elbusongó lágyság
    Félre szobámnak csöndes hűvösén.
    Ó, nem bánt engem asszonyság meg lányság,
    Nagy problémák csomóját nem kötém,
    Nem bánt a vallás, a papok, misék:
    Csak valami nagy… Egyedüliség…

    Ó, neked azt, ha úgy megmagyaráznám!
    Kis paradoxok emésztő sulyát,
    Ha mint nagy festők méltán csodált vásznán
    Élni látszanak a festett gulyák,
    Bivalycsordám is én elődbe ráznám,
    Mely lelegeli lelkem sarjuját,
    Ha el tudnám mondani, hogy mi öklel!
    Ó, ehhez nemcsak rím kell, ehhez több kell!

    Ha ez a vers hát épp csak délibáb lesz,
    Nagyító, elferdítő, torzító,
    Bocsáss meg érte, hisz örök hibám ez,
    Kimondanám, mi ki nem mondható,
    Mint rossz szabó, ki túlfinom ruhát kezd,
    Mely keze alatt már csak rontható,
    Aethert hogy varrjon Árpád kontár tűje,
    Kubelik ő, de nincsen… hegedűje…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Edmond Eugène Alexis Rostand: Széllel-béleltek

    Mi vagyunk a szelíd fiúk,
    kik a légynek sem ártunk,
    szerények, csöppet sem hiúk,
    mindég egy rímre vártunk.
    A versek csillogó hada,
    egy megpendülő ballada,
    egy puha, kedves ábránd,
    egy gondolat tovább ránt.
    Nekünk a józanság a rút,
    s a bölcs nem a barátunk,
    de mi vagyunk a jó fiúk,
    kik a légynek sem ártunk.

    Hagyjátok rá, hogy mit szeret,
    az árva rímelőre,
    az álma rózsálló keret,
    onnan tekint előre!
    Poétás szívvel őgyeleg,
    a méla, tévedő gyerek,
    s mindazt, mi nem művészi,
    szabódva-félve nézi.
    Számunkra nincs egyéb kiút,
    csak az, ha verset gyártunk…
    Mert mi vagyunk a jó fiúk,
    kik a légynek sem ártunk.

    Nem tudjuk, hányadán vagyunk,
    de sohasem alélunk.
    Forrong-zsibong hívő agyunk,
    s az álom az a célunk.
    Keressük a halk kerteket,
    mert durván visszavertetek,
    a gőgre dölyf a válasz…
    S harcba nem száll az,
    aki kegyes, szeretni tud,
    az fogja a mi pártunk!
    Hisz mi vagyunk a jó fiúk,
    kik a légynek sem ártunk.

    Kosztolányi Dezső fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor: A versről

    Olvass verseket oly nyelveken is,
    amelyeket nem értesz.
    Ne sokat, mindig csak néhány sort,
    de többször egymásután.

    Jelentésükkel ne törődj,
    de lehetőleg ismerd az eredeti
    kiejtésmódjukat, hangzásukat.

    Így megismered a nyelvek zenéjét,
    s az alkotó-lelkek belső zenéjét.

    S eljuthatsz oda, hogy anyanyelved
    szövegeit is olvasni tudod
    a tartalomtól függetlenül is;

    a vers belső, igazi szépségét,
    testtelen táncát
    csak így élheted át.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Leleszi Balázs Károly: Öleld át

    Öleld át két kezeddel a vihar
    kék villámait,
    és tüzek lángolnak fel a tenyeredben.
    Mert mit sem ér
    az a költemény, amelyiknél
    nem lehet felmelegedni.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Finta Éva: Őrizetlenül

    (Nagy László emlékére)

    Küszöbre vert hitünk fölé
    ki emel megvigyázni sátrat?
    A csontokig lemart szavak
    szomorúsága kinek lázad?

    A szemtelen túlélni-hős
    mit ment magával át vacogva?
    S ki lesz erős, hogy ezt az űrt
    magába tömje és kimondja?

    Ki hordja Istenig vitézül
    a megvigyázott tisztaságot?
    S mit ért belőle majd az Isten
    ha túlerőben lesz a látnok?

    Az árvaságba semmisült
    költők szívén ki önt harangot?
    S ki vár a barbárság kövén
    hogy megszólíthassák a hangok?

    Ki vetkezik még hóesésben
    csupasz szavakra, szerelemre?
    S ki forgolódik éberen
    a rettenet nevét keresve?

    Ki gyújtaná magát zokogva
    egy csipkebokor-jelenéshez?
    A tántorgó homok között
    ki mondana egy szentbeszédet?

    Ki ácsorogna kert alatt
    hátát tartva a zümmögésnek,
    mikor már mások alszanak,
    s szívükben is tömény sötét lett…

    Forrás: Index fórum – Kedvesch versek

  • Gergely Ágnes: Esti imádság

    Én olyan nagyon jó vagyok
    mint öreg nyulak, öreg királyok.
    Nappal nem szólnak rám a kocsisok,
    este nem ütnek meg a huligánok.

    Ha eljössz hozzám, én leszek
    nagy út után a vizesárok.
    Mert olyan nagyon jó vagyok
    akár a víz, hogyha kívánod.

    Hullám fölött, hullám alatt
    elalszom majd, semmit se látok.
    Betakarják a szememet
    tátogató fehér virágok.

    1965

    Forrás: Index fórum – Kedvesch versek

  • Fodor Ákos: Hazafi Verai János hitvallása

    Magyar Haza a Hazám!
    Nem csekélység igazán!
    S vagyok itt a Leg-Költőbb!
    Ilyenből nem is köll több!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Juhász Gyula: Költők

    Vannak poéták, akik sohsem írnak,
    Csak a szívükben élnek költemények,
    Valami nagy búbánat érte őket,
    S azóta lettek költőkké szegények.

    Egy szebb világnak épp úgy álmodói,
    Rajongás őket éppen úgy hevíti,
    És éppen olyan szomorúk, lemondók,
    Mint azok, akik – verset tudnak írni!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső – Induló a költőkhöz

    Ez itt az élet, hámor és kohó –
    világ költői, ide jöjjetek,
    testvéri szemmel, örökös merészek,
    nézzétek itt az ősi lényeget.
    Látjátok-e, a zöld asztal szövetjén,
    ott ugrik a véletlen, mint a nyúl,
    és kavarognak a színek veszetten,
    mint álmainkba, határtalanul.
    Rémítve jönnek szörnyű figurák,
    a feketék, a dörgő pirosak.
    Ez itt az élet karneváli tánca,
    borzongató és édes iszonyat,
    költőszívünk sok kendőzött alakja,
    a képzeletünk lángoló salakja
    olvadva, sisteregve, feketén.
    Ó élet, élet, roppant költemény,
    most láthatunk mezítlenül, ragyogva – –

    Mi kéj.
    Mi őrjítő, mi szédítő – –
    Mi mély.

    Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) / Kosztolányi Dezső összes versei

  • Victor Hugo: Hajnalban hirtelen felriadok gyakorta

    (Nemes Nagy Ágnes fordítása)

    Hajnalban hirtelen felriadok gyakorta,
    fölkelt a virradat, vagy álmom csattanója,
    vagy egy kedves madár dala, vagy tán a szél.
    És munkához fogok, előbb mindenkinél,
    előbb még a szegény, szomszéd munkás-lakóknál.
    Fut az éj. Odafönn szemem tűnődve kószál,
    s a hunyó csillagok közt választ csillagot.
    Állva dolgozom, és együtt kelve ragyog
    bennem a gondolat s a nap a fellegekben.
    Tintatartómat az ablakpárkányra tettem,
    mit árnyékolva föd, mint egy farkasodút,
    a vadszőlő, amely száz kaccsal körbefut,
    ott írok, félretolt ág-bogak sűrüjében,
    s meg-megtörölgetem tollam a zöld levélen.

    Forrás: Szeretem a verseket