https://verskucko.com

Címke: költészet

  • Reményik Sándor: Világ világossága

    Magas állványon nyitott Biblia –
    Mögötte szikár gyertyaláng lobog.
    Ember sehol.
    Ez az Ige –
    Akit talán mindenki elhagyott.
    Ketten vannak csak: a Könyv és a Fény. –
    Ez az Ige –
    Világ végén talán,
    Vagy kezdetén.
    Úgy érzem most:
    Világ végén talán.
    Ez az Ige:
    Társtalan Fölség, fölséges Magány.
    Ki bírja ki?
    Ember nem bírja ki.
    Poéta ki nem bírja.
    Ezt a magányt. – –
    Csak a Világ Költője,
    Ki verseit a végtelenbe írja.
    Ez az Ige.
    Nem a megszokott kép.
    Nincsen gyülekezet.
    A családi kör nem üli körül.
    Nézd, be szikáran lángol,
    Félelmesen világol.
    Önmagának örül.
    Világok tornyosodtak fel Öléből
    S vissza világok hullanak Ölébe.
    S nézd, mily magára van:
    Még egy szerzetes sem hajol fölébe.

    Költő, – ha egyszer minden elhagyott,
    S nyitott lelkeddel magadra maradsz,
    Magadra, mint a nyitott Biblia,
    Magas polcon és olvasatlanul:
    Szövétnek légy, ki ég,
    Önmagának elég –
    S egyedül lenni Istentől tanul.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Csillag a víz alatt

    Ott lenn, a víz alatt
    Egy másik, mélyebb ég;
    S hogy kisímult a tükör:
    Ezernyi csillag ég,
    Ragyogj, ragyogj,
    Te vízalatti ég!

    Ragyogj, ragyogj,
    Te örök Ideál,
    Tőled el nem választ
    Sem élet, sem halál,
    Ragyogj, ragyogj, örök-idegenül,
    Fenn is, lenn is elérhetetlenül,
    Ragyogj, ragyogj!

    Ragyogj, ragyogj,
    Örökkön tiszta kép
    E lélek vízalatti, mély egén,
    Én már tudom: Csak azt nem vesztem el,
    A miről sose mondhatom: enyém.
    Ragyogj, ragyogj
    Éjféli Csillag, lelkem mély egén.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reviczky Gyula: Jó lelkek

    Vannak jó lelkek még a földön;
    De elrejtőznek a világ elül.
    A csacska hír hallgat felőlük,
    Élnek s meghalnak, ismeretlenül.

    Éltük, szerény, csöndes, magános,
    Dobszóval, vak lármával nem dicsért.
    Erényüknek cégére nincsen;
    Ha jót tesznek, nem kérdik, hogy miért.

    Vásári zajt, hűhót kerülnek.
    Nem lökdösődnek lármás utakon.
    Lelkük zománcát féltve őrzik.
    Amerre járnak, csend van s nyúgalom.

    A sors csapási, szenvedések
    Között értékük legszebben ragyog.
    A rózsa is, ha eltiporják:
    Akkor terjeszt legédesb illatot.

    Vannak jó lelkek még a földön!
    Vigasztalásul vallom és hiszem.
    Megtűrve, mint árvák, úgy élnek,
    És nem irígyli sorsuk’ senki sem

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos – AJÁNLÁS

    Csendes vagyok,
    törvényszerű, ám kiszámíthatatlan,
    mint némelyik jobb költemény.
    – Bocsásd meg, életemnek Bármely Olvasója,
    ha nem tetszem, nem értesz, nem szeretsz.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gámentzy Eduárd – Az én dalom

    A gyertya lángja nézd, hogy imbolyog!
    – Most megindulnak benne a dalok!
    Már sírja lágyan viasz-könnyeit,
    Padlóra hulló bús akkordjait,
    Hűs szellő kapja fel s viszi tovább,
    E sosem hallott szép melódiát.

    És kirepül kéményen ablakon,
    A Napba néz és tántorog vakon.
    Majd összegörnyed, földre hull, zihál,
    Kis törött szárnyú énekesmadár.
    De nem hagyom! Mert ő az én dalom!
    – És feltámad… – és többé nem adom!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lucian Blaga – A vers

    (Lengyel Ferenc fordítása)

    A villám sem él sokáig
    fényében magányosan,
    csupán addig, míg elérhet
    felhőtől az első fáig,
    mellyel egyesülni vágyik.
    A vers maga is olyan.
    Fényében magányosan
    addig él, ameddig élhet,
    felhőtől elér a fáig,
    indul tőlem, s meglel téged.

    Forrás: Lélektől lélekig

    Lucian Blaga, költészet, vers, villám, találkozás, megszólítás

  • Kányádi Sándor – Madárijesztő

    Dráma három percben

    (Ketten jönnek emelt fővel)

    – Időmadárijesztő.
    – Micsoda?
    – Időmadárijesztő.
    – Időmadárijesztő?
    – Az.
    – Találóskérdés?
    – (nemet int)
    – Mi akar lenni? Mit jelent?
    – Időmadárijesztő.
    – (bizonytalanul) Politikus?
    – (nemet int)

    (nevetnek)

    – Hát akkor?
    – Vers.
    – Vers? Talán verscím.
    – Vers. Maga a vers.
    – Időmadárijesztő. Ez önnek vers, uram?
    – Vers. Időmadárijesztő. Egysoros. –
    Pontosabban: egyszavas vers. Ilyen is van,
    uram.
    – És még milyen is van?
    – Néma.
    – Néma?
    – Az.
    – Némavers?
    – Némavers. De csak legbelül szokott megjelenni.
    Olykor nagyon nagy példányszámban.
    Rendszerint az iméntihez hasonló egyszavasok
    ellenverseként.

    (hallgatnak)

    – Köszönöm ezt a kis poétikai eszmefuttatást.
    – Kérem.
    – Vigasznak se rossz. Ezután majd, amikor
    már-már vérembe rögösödnek a ki nem mondható
    szavak, megpróbálom nagy költőnek érezni magam.
    Köszönöm.
    – Szóra sem érdemes, költőtárs.

    (Lehajtott fejjel mindketten el.)

    Függöny

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Mircea Florin Șandru – Egy vers

    Mit írsz? – kérdi ajtót nyitva a gyermek.
    Verset – felelem –, egy verset az alkonyatról.

    Miért épp az alkonyatról? – kérdezi,
    olvasólámpám fénykörébe lépve.

    Mit írsz? – kérdi asszonyom,
    ablakot nyitva, s beereszti a huzatos levegőt.
    Egy verset – mondom neki –, verset a magányról.

    Miféle magányról? – kérdezi,
    kilép a lámpa fényköréből.

    Mit írsz? – faggat apám
    a folyosó homályába veszve.
    Verset. Egy verset a halálról – válaszolom.

    Hogyhogy a halálról? – hökken meg és zokog.

    Mit írsz? – érdeklődik a szomszéd, a díjbeszedő,
    a boltos és a bürokrata.

    Mit írsz? – kérdezi főnököm,
    míg a nap eseményei
    a nyomdagép tölcsérébe hullnak.

    Verset, egy verset – mondom nekik.
    Verset a csendről.

    Miféle csendről? – szól asszonyom.
    Csend még álmunkban se létezik.
    Sikoltozol, és azt mondod: hagyjál, hagyjál.

    Nem szeretem az alkonyt –
    szól a gyerek.

    Szobámba térve
    kuporgok a sötétben, elalszom,
    és senkinek se jutok az eszébe.

    Ha egyedül vagyok,
    fehér és fekete lovakat látok.
    Egy fehér lovat és egy feketét – így az apám.

    Torkig vagyok a halállal –
    mondja az orvos.
    Mindennap meghal valaki.
    A cementasztalokon sokan fekszenek, kiterítve,
    míg a rokonok értük jönnek.

    Sose szólsz semmit – mondja a szomszéd –,
    nem hallom a hangod.

    Hallgatok.
    Lassan elfogynak a szavak
    a csendről, az alkonyatról,
    a magányról, a halálról.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Latinovits Zoltán – A versről

    „A vers olyan emberi beszéd,
    ami a dallal, az ősi dallal rokon,
    rokon avval a kimondhatatlannal,
    ami már-már titkos, sámáni mesterség.
    A vers az ember legtöménnyebb megnyilvánulása,
    leganyag­talanabb röpülése, legforróbb vallomása a létről.
    A legszentebb játék. A kifejezhetetlen körbetáncolása,
    megidézése, ritka szertartás, mives fohász.
    Valami, ami születésének pillanatában
    a halhatatlanságra tart igényt.”

    Forrás: Lélektől lélekig (Latinovits Zoltán – előadás / esszérészlet)

  • Reményik Sándor: Lélektől lélekig

    Tóth Árpád posthumus-kötetéhez

    E percben tettem le a könyvedet.
    Ismertetni, méltatni kellene…
    Te mosolyogsz egy távol csillagon,
    S azt mondod: pajtás, ne bajlódj vele.
    Te azt mondod, hogy mindeneket látsz,
    Hogy láttad befele folyt könnyemet,
    Azt mondod, neked nem kell méltatás,
    Csak síron túl egy kicsi szeretet.

    Ó, messzelakó, köszönöm e szót.
    Ha láttál, láttad bennem magadat,
    Láthattad, lelkem hogyan itta fel
    Kristálycsillámú hagyatékodat.
    Láthattad, hogy kavar fel halk szavad,
    Hogy int felém a szomorú tető,
    Ragyog reám elérhetetlenül
    Tört alakod, a szépen szenvedő.

    Láthattad: kálváriád utait
    Hogy jártam értőn ma este veled,
    Bámultam beteg gazdagságodat,
    S szégyeltem beteg szegénységemet.
    Egy-egy igédre úgy ismertem rá,
    Mint amely bennem régen vándorol
    Gyötrelmesen keresi önmagát,
    De testté nem válhatva, szétfoszol.

    Ám benned testté lőn, ki nem vagy test már,
    Míg én még hurcolom a bús igát,
    És járom, szikkadt szívvel egyre járom
    Vers-stációim meg nem írt sorát.
    A méltatásod, látod, elmarad,
    De bölcs mosolyod hozzám érkezik,
    Kik egymást nem ismertük itt alant:
    Suttogjuk ma: „Lélektől-lélekig”.

    Forrás: Lélektől lélekig