https://verskucko.com

Címke: költészet

  • Baranyi Ferenc: Hó-álmaim

    És hó esett a tiszta víztükörre,
    a pelyheket
    nagy hullám kapta ölbe,
    és vízzé vált a hó ott mindörökre.

    Nem volt remény, hogy a hó megmaradjon
    nem volt fehér
    a táj, csupán a parton,
    a víz szinén fehérlőn nem maradt nyom.

    Ha jéggé fagysz, a rádhullt drága pelyhek
    nem növelik,
    csak terhelik a lelked,
    és eltakarják szépségét szinednek.

    Hó-álmaim örvényeidbe hullnak,
    s örvényeid
    havamtól gazdagulnak,
    midőn ijesztő messzeségbe futnak.

    Az életem csak benned folytatódhat,
    ez sorsa rég
    – ha vízre hullt – a hónak,
    belédhalok, hogy éljek, mint futó hab.

    Kergetőztek az örvények pörögve,
    rohant az ár
    a végtelen ködökbe
    és hó esett az örvénylő gyönyörre.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő: Sorsokat írok

    A Göncölszekér vertacél rúdjából
    tollat faragok.

    A tintasötét éjszaka levébe
    mártom a hegyét.

    Havas mezőkre, vak ködök falára
    sorsokat írok.

    A kemény, konok ákombákomok
    állnak feketén.

    Az angyalok hosszú széltrombitákon
    dalt dideregnek

    s a pólusoktól az egyenlítőig
    zokog az Ember.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Radnóti Miklós: Tegnap és ma

    Tegnap hűs eső szitált s a térdelő
    bokorból bíborban bútt elő
    és lassan vonult a réten át
    két fölpattant ajku szerető;
    és ma bősz ágyuk, tapadó kerekekkel,
    gőzölgő katonák jöttek reggel,
    homlokukat rohamsisak ótta,
    erős illatok szálltak utánuk,
    férfisorsunk nehéz lobogója.

    (Jaj szőke gyerekkor, de messzire szálltál!
    ó, hóhaju vénség, téged sem érlek el!
    a költő bokáig csúszós vérben áll már
    s minden énekében utolsót énekel.)

    1936

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wass Albert: A vers

    Nem úgy fakad a vers,
    ahogy Ti gondoljátok,
    nagy véres harcok árán:
    nem úgy fakad a vers.

    A vers csak születik,
    mint ahogyan születik a szél.
    Vagy a virág.
    Vagy a falevél.

    Szellő a vers,
    s én azt hiszem,
    a Végtelen küldi vele nekünk
    Világ-virágok bűvös illatát,
    s amint szívünkön lopva illan át
    lepergeti az érzés-szirmokat.
    (Alkony felé
    egymásnak furcsa kékes titkokat
    hegyek üzennek így.)

    Mikor a vers fakad,
    egy pillanatra minden más megáll.
    Csak alig-alig dobban a szívünk,
    mint patak, akit a tél mederbe zár.
    Egy pillanat …
    s a lelkünkön lábujjhegyen megy át
    egy messziről jött csöndes idegen.
    Tavaszi szél oson át néha így
    az alvó ligeten.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nadányi Zoltán: A versek nem hiszik

    A verseim nem tudnak róla semmit.
    Azok még most se vállalják a vádat.
    Én elhiszem, de nem hiszik a versek
    Csak fájdalom van bennük és imádat.
    Én a szemedbe mondom, de a versek,
    azok nem mondják a hátad mögött se.
    Szájukba adnám, nem mondják utánam,
    némelyik inkább elhallgat örökre.

    Pedig ők tudják jobban. Okosabbak,
    mint én. Te még nem érted ezt a dolgot.
    Tőlük tudtam meg azt is, hogy szeretlek,
    az egyik oly különösen mosolygott.
    A vers… ha tudnád! Azt nem én csinálom.
    Az megvan. A költő, ahogy neveznek,
    a költő senki, semmi. Csak fogadja
    a verseket, akik hozzá eveznek.

    Honnan is jönnek? Örökkévalóság
    hajósai ők! Esti szürkületben
    érkeznek lassan, hallgatag dereglyén.
    Futok elébük, kérdezem ijedten:
    mit tudnak rólam és mit tudnak rólad?
    Ott az igazság, ott az ő szemükben!
    az ő szavukban! Ők nem tudnak róla,
    ők nem hiszik el, hogy rossz vagy és hűtlen!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Anch’io

    Művész vagyok. Kifáradt, keskeny ujjam
    Egy lant idegén álmodozva babrál,
    Úgy simogatom a szép és új igéket,
    Mint perzsaszőnyegét a kalmár.

    Szerelmes vagyok rejtelmes szavakba,
    Melyek nagy órák lázában fogantak
    És pirosan és égőn és ragyogva
    Új színeket lopnak az alkonyatnak.

    Nem látom én az utcák szürkeségét
    S a közönyös arcok nekem nem élnek.
    Testvéreim a csillagokba néző
    Nagy álmodók, a szomorú merészek.

    Művész vagyok. Mélységek és magasság
    Gyopáros ösvényén kúszom magamban.
    Keresek egy virágot, új virágot,
    Hogy érte életemet adjam!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor: Hányszor lemondtam már

    Hányszor lemondtam már a versről!
    Fogadkoztam, hogy vége, abbahagyom,
    mint a bolyongást októberben,
    mikor zülleni kezd az erdő,
    és csöndes dúdolását Isten is abbahagyja.

    Magányos, szürke házakat jártam körül.
    Azt képzeltem róluk, hogy siralomházak
    vagy a sikoltozó hisztéria házai,
    csak hogy elakadjanak bennem a szavak,
    mint ellenálló szívben a heves golyók.

    Azt hittem, így majd könnyebb lesz végre
    megédesítenem ereimben a vért,
    könyökölnöm sunyi magyarjaim mellett a kocsmakertben,
    s magasan lebegő erkélyekről nézni:
    Ady eltévedt lovasa merre vágtat.

    De csak az órák lassultak le közelemben,
    de csak a fehérre mosott lepedők
    csattogtak boldogabban a köteleken,
    de csak a világ vége jött közelebb,
    kíméletlenül araszolva, ahogy a délutáni árnyék.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Radnóti Miklós: IRÁS KÖZBEN

    Csak kígyó undoríthat tiszta fatörzset így,
    ha bőrét hagyja rajta, mint engem undorít
    e forduló világ és az ordas emberek.
    Virágszülőként kezdtem én el, de fegyverek
    között neveltek engem gyilkosok s megszoktam
    rég a harcot itt és gyáván sosem futottam.
    Igaz, jó szerteütni néha, de békében
    élni is szép lenne már s írni példaképen.
    Bíztatnom kell magam, hogy el ne bujdokoljak,
    mert jó lenne messze és műhelyben élni csak.
    Ó, véled gondolok most, tollas jobbkezemmel
    s egyre jobban értelek, Kazinczy, régi mester.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • José Martí: Guantanamera

    Egyenes derékkal jöttem
    Onnan, hol nőnek a pálmák.
    Mielőtt meghalok, lelkem
    Versekben osztja el álmát.
    Guantanamera, guajira Guantanamera

    Versemben lángragyúlt kármin
    Váltja a nyugalom zöldjét.
    Versem mint sebesült szarvas,
    Hegyekre cseréli völgyét.
    Guantanamera, guajira Guantanamera

    Egy fehér rózsát gondozok csak,
    Néked ápolom télen-nyáron,
    Őszinte, kedves jó barátom,
    Ki hű szívedet hozzám hoztad.
    Guantanamera, guajira Guantanamera

    S a szívem kitépő gazoknak,
    Kik miatt halódva élek,
    Kórót nem ápolok, se férget:
    E fehér rózsát gondozom csak.
    Guantanamera, guajira Guantanamera

    Szétosztott sorsom a földnek
    Mindegyik szegénye kapja.
    Szívemnek nem kell a tenger
    Füröszti hegyek patakja.
    Guantanamera, guajira Guantanamera

    Tímár György fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sárhelyi Erika: Robinsonáda

    „…Úszunk – ki szemben, ki pedig az árral…”

    Homlokunk ránca száz éj verte hullám,
    ajkunkat örvényként szaggatja a szó,
    az elszürkült Dunát is kékbe írjuk –
    bár sose vesz fel minket semmilyen hajó.

    Mint meder mélyén kavics a kavicsot,
    úgy csiszolják egymást lelkünkben a versek.
    Látjuk, hogy a másé végzetes tajték,
    míg tollunk a lapra kínrímeket serceg.

    Robinson se lehetett jobban árva,
    mint kosár alján az elvetélt gondolat.
    Úszunk – ki szemben, ki pedig az árral,
    pedig se így, se úgy nem érünk partokat.

    Forrás: Lélektől lélekig